Milyenek a fogyatékkal élők foglalkoztatásának alternatív formái Szerbiában? Erről kérdeztük Budai Gyöngyit, a bácskossuthfalvi Otthon intézményének igazgatóját, a topolyai Bethesda Szeretetszolgálat alapító és elnökségi tagját
Valami elmozdult a holtpontról. Lehet, hogy egy kicsit elhamarkodottan örülünk az első botorkáló lépésnek, ám mégis nagy szó az, hogy hosszú évek (évtizedek?!) után végre összeülnek az illetékesek, hogy megreformálják a népjóléti törvényeinket, ezen belül pedig felülvizsgálják és újraértékeljék a fogyatékkal élők helyzetét és jogaikat társadalmunkban. S talán az sem mindegy, hogy az ezzel járó vitás kérdések körüljárása közben immár hajlandók az érintettekkel is - a különféle fogyatékkal élőket tömörítő civil szervezetek és társadalmi intézmények képviselőivel - tárgyalni.
* A fogyatékkal élők egyik legégetőbb problémája a munkanélküliség. Az elkövetkező években milyen esélyük van arra, hogy ezen a téren bármilyen előrelépés is történjen?
- Szakmai ismeretségem révén november közepén eljutottam Debrecenbe egy EU által támogatott nemzetközi konferenciára, melyen voltaképpen Szerbia és Montenegrót képviselhettem egy projektummal. A projektum szerzői Vladimir Iliæ államtitkár-helyettes és Slaðana Markoviæ rokkantügyi államtitkár, tehát az ő munkájukat tolmácsoltam az értekezleten, melynek az Integráció vagy kirekesztődés volt a témája, vagyis a jelen lévő országok (Németország, Ausztria, Magyarország, Románia stb.) képviselői elmondták, milyen tapasztalatokkal rendelkeznek a fogyatékkal élő emberek jogainak formális és valós érvényesítésében, s természetesen szinte mindenütt felmerült a fogyatékos személyek alkalmazhatósága, munkába állítása körüli problémák.
* Ez egy bizonyos szempontból érthető is, hiszen a felsorolt országok nagy része, így Szerbia és Montenegró is küzd az egyre nagyobb méreteket öltő munkanélküliséggel: nemcsak az egészséges, de a fiatal, képzett emberek sem tudnak elhelyezkedni...
- Kétségtelen, hogy egy időszerű, nemzetközi méretű problémáról van szó, melyet minden állam - az egyik így, a másik úgy - gazdaságának fejlettségi fokától függően igyekszik megoldani. Egyértelmű, hogy a fejletlen gazdaságú, tengődő országokban nagyobb a szegénység, és a fogyatékkal élők is hátrányosabb helyzetben vannak a foglalkoztatás terén. Ettől függetlenül az a cél, hogy olyan körülményeket teremtsünk, hogy a nem adófizető polgárokból adófizető polgárok váljanak, hogy az arány ne billenjen fel, mert az csak még nagyobb szegénységet és kilátástalanságot okoz. Tudniillik abban a családban, amelyben már van egy testi vagy szellemi fogyatékos, ott a költségek is megnövekednek. Az egyik szülőnek otthon kell maradnia ápolónak, tehát megcsappan a családi költségvetés, ugyanakkor nagyobbak a kiadások gyógyszerre, különféle terápiákra, és máris szociális juttatásokra kényszerül a család. Ha pedig a családi közösség felbomlik (a fogyatékos gyermek miatt a szülők elválnak), és csupán egy kereső-eltartó személyre támaszkodik a kis közösség, még nagyobb és súlyosabb problémákkal kell szembenézni. Ezért fontos nagyon a fogyatékos személy mielőbbi, már a csecsemőkortól való integrációja. A megfelelő kezelés és bánásmód ugyanis esélyt ad a sérült személynek arra, hogy egyszer valamiképp beilleszkedjen környezetébe, és annak hasznos tagjává váljék.
* Tudvalevő, hogy a fogyatékosság sokrétű lehet, vagyis nem minden testi és szellemi rokkant foglalkoztatható. Milyen elméleti és gyakorlati lehetőségek vannak mégis foglalkoztatásukra, egyúttal a társadalomba való beilleszkedésükre?
- Az volna számunkra a legörvendetesebb hír, ha a fogyatékkal élőket is a szabad munkaerőpiac kínálata-kereslete alapján tudnánk foglalkoztatni, de tudjuk, ez szinte lehetetlen. Egyrészt azért, mert nálunk is nagy a munkanélküliség, másrészt mert speciális, ún. védett műhelyekre, foglalkozási ágakra van szükségük a fogyatékkal élő személyeknek. Ahhoz pedig, hogy ezeket előkészítsük, pénz kell.
* Külföldön és hazánkban is számtalan példa tanúsítja azért, hogy mégis mindez lehetséges.
- A fogyatékkal élők, attól függően, milyen kategóriába esnek, több szinten foglalkoztathatók: szociális intézményekben, a fogyatékkal élőket egybetömörítő különféle civil szervezetek műhelyeiben, a napközis ellátást biztosító intézményekben, a már említett ,,védett műhelyek"-ben és végső soron a szabad munkaerőpiacon is.
* Talán lássunk néhány pozitív példát! Egyáltalán van valamilyen adat arról, hány fogyatékkal élő ember van hazánkban, s közülük hány van munkaviszonyban?
- Sajnos, ilyen statisztikai adatról, nyilvántartásról nem tudok. Egyrészt lehetetlen is feltérképezni minden érintettet, mert sok helyütt a család nem fedi fel fogyatékos tagját. Nos, egy egész világra kiterjedő adat szerint minden országban a lakosság kb. 3%-a testi-szellemi fogyatékos. Ismeretes, hogy csak egy részük kerül intézménybe, az előbb említett okok miatt. A mi hazai intézménylakóink számáról már pontosabb adatom is van: a köztársaságban kb. 6000 testi-szellemi fogyatékost tartanak nyilván. A bácskossuthfalvi Otthonnak 345 lakója van. Egyharmaduk súlyosan retardált, vagyis semmilyen foglalkoztatásra nem alkalmas. 161 személyt viszont munkaterápiára fogtunk, ami azt jelenti, hogy valamiféle aktív tevékenységben részt vesznek (pl. kézimunkáznak, húsvéti, karácsonyi képeslapokat készítenek, amelyeket alkalmakkor kiállítunk és kiárusítunk, s az így kapott összeget visszaforgatjuk a nyersanyagba), de csak húsz bentlakónk van olyan egészségügyi állapotban, hogy komolyabb munkát is elvégezhetnek az intézmény körül. Ha most lenne egy asztalosműhelyünk, akkor máris olcsóbb lenne a bútoraink karbantartása. Szerbiában különben 70 ,,védett műhely' van, amit városokban, nagyobb közösségekben, így pl. Belgrádban, Újvidéken, Veterniken, Jabukán, Sremèicán... építettek ki. Ez utóbbi helyen csigatenyésztéssel foglalkoznak. De van, ahol humuszt termelnek, gilisztát tenyésztenek, kötödében-varrodában dolgoznak, másutt kartondobozokat készítenek... Veliki Popovacon egy nagyon híres és jól működő parkettakészítő műhely üzemel. Szabadkán a vakok és gyengénlátók Braille-írással tankönyveket másolnak, számítógépes tanfolyamokat tartanak, internet-klubokat működtetnek. Vannak olyan egyesületek, ahol fénymásolást végeznek, képeslapokat és naptárakat készítenek, esetleg üvegfestészettel foglalkoznak, biotermékeket termelnek és árusítanak. Szóval bő a lehetőségek tárháza, ha van ötlet.
* És van is forgótőke az induláshoz...
- A debreceni értekezleten többek között arra a következtetésre jutottunk, hogy bár minden államnak és minden közösségnek vannak jogi (és erkölcsi) kötelezettségei a fogyatékkal élő emberek iránt, azért a legeredményesebb harcot maguk az érintettek küzdhetik végig, hiszen ők tudják pontosan megfogalmazni, milyen a helyzetük és mit tudnak elvégezni. Ezért volna nagyon fontos a napközik megnyitása is (ami az új előírások szerint a községek kötelessége lesz), hogy az ott folyó műhelymunkák révén a fogyatékos embereket is ,,emberré' neveljük. Ma már itt-ott donátori segédlettel működnek napközik (ilyen pl. a topolyai Bethesda is), de ha elapadnak a segélyforrások, és az önkéntesek energiái is elfogynak, akkor mi lesz ezekkel a civil szervezetekkel? Az illetékes minisztériumba a készülő új törvénnyel kapcsolatban nagyon sok hasznos észrevétel és tanács érkezett. Beépül például a köztársasági munkaközvetítő iroda javaslata is, miszerint személyenként bizonyos összeggel támogatja majd azokat a vállalatokat, cégeket, amelyek rokkantakat, fogyatékkal élőket vagy ötven éven felüli, de még nem nyugdíjas embereket foglalkoztatnak. Talán ezáltal a speciális iskolákat végzett fiatalok helyzete is valamicskét javul. Mindenesetre ahhoz, hogy a sok jó ötlet gyakorlattá is váljék, számtalan jogi kérdést is tisztázni kell (egy fogyatékkal élő ember esetében hol a nyugdíjkorhatár?), ami természetesen nem megy máról holnapra. Addig viszont állandóan forrón kell tartani a témát, hogy az emberek hozzáállása is megváltozzék a fogyatékkal élő társaik iránt.