Öt évtizede a horgosi fociért

Öt évtizede a horgosi fociért

Dejan Veselinov, a Horgos 1911 Labdarúgóklub edzője Magyarkanizsán nemrég életműdíjat vehetett át. Az öt évtizede a horgosi klubban tevékenykedő szakemberrel játékos- és edzői pályafutásáról beszélgettem.

— Ötvenöt éves vagyok, a labdarúgás pedig ötven éve része az életemnek. Végig hűséges maradtam a Horgoshoz, de ezzel a horgosiak nagy része is így van, hiszen aki itt kezd el focizni, az általában ebben a klubban is fejezi be pályafutását, és utána is itt marad. Köszönöm azoknak, akik felterjesztettek a díjra, és a családomat is hatalmas köszönet illeti, hiszen megértésük és támogatásuk nélkül nem tudtam volna ennyi időt eltölteni a fociban. Évente legalább ötven vasárnapot vagyok távol tőlük, mivel a felkészülési és a bajnoki mérkőzéseket általában a hét utolsó napján rendezik meg. Az életműdíj annak a munkának és időnek az elismerése, amelyet a horgosi klubban végeztem, illetve töltöttem.


Dejan Veselinov (jobbról) Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármestertől vette át az életműdíjat

Dejan ötéves korában kezdett el focizni, az öt évvel idősebb bátyja hatására, aki akkor már a pionírcsapatban játszott. Első edzője Miloš Glončak, a Spartacus legendás kapusa volt, aki abban az időben Horgoson tevékenykedett. Később Miloš Jevremov — Čiko és Ratko Ristić keze alatt fejlődött. Utóbbi szakemberrel ma is hetente beszélnek, és véleményt cserélnek a labdarúgással kapcsolatos kérdésekben. Minden edzőtől tanult valamit, amit a későbbiekben hasznosítani tudott, de legtöbbet Ristićnek köszönhet, hiszen edzői jövőjét ő alapozta meg. Játékos-pályafutásából legszívesebben az 1980 és 1986 közötti időszakra emlékszik vissza, amikor a kizárólag horgosiakból álló és horgosi edzővel felálló csapat a rendkívül erős Szabadkai Körzeti Ligában játszott. A legnagyobb meccseket az örök rivális, azaz a magyarkanizsai Potisje ellen vívták, általában telt ház előtt. Az ígéretes pályafutásnak 1986-ban egy Achilles-ín-sérülés vetett véget. A gyógykezelés után megpróbált újra visszatérni a pályára, de látta, hogy a korábbi szinten már nem tud teljesíteni, így szögre akasztotta csukáit. Természetesen a sportágban maradt, és a felnőttcsapatot háromszor vezette be a szabadkai ligába, a községi kupában pedig kétszer diadalmaskodtak. Az egyik évben a horgosi ificsapat a gyálai Graničar színeiben a Bácskai Ligában játszott, ahol az előkelő 3. helyet szerezte meg.

— 1986-ban a pionírokkal kezdtem az edzősködést, majd a serdülők, az ifik és a felnőttek következtek. Akkoriban negyven játékossal dolgoztam, tehát bő merítési lehetőség állt rendelkezésemre. Együtt kezdtem dolgozni Szloboda Ferenccel, akivel jóformán az egész edzői karriert együtt töltöttük. A horgosi klubból többen is szép pályafutást mondhatnak magukénak. Radics Zsolt a Spartacusban, az apatini Mladostban, az Osijekben és Kaposváron is játszott, Vladimir Veselinov pedig a nagybecskereki Banatban és a fehérorosz Nyeman együttesében rúgta a bőrt. A többiek közül jó néhányan a szabadkai vagy a Bácskai Ligába kerültek fel, a Horgos vagy valamelyik környékbeli klub színeiben. Óriási élmény volt, amikor két évvel ezelőtt majdnem százszázalékos teljesítménnyel — hiszen a győzelmek mellett mindössze egy vereséget és egy döntetlent jegyeztünk — feljutottunk a Szabadkai Körzeti Ligába. Az egész idény legmeglepőbb eredményét mi produkáltuk, amikor itthon 4:3-as győzelmet arattunk a későbbi bajnok Bajsa felett. Az ifjúsági csapat edzőjeként nagy meccseket játszottunk a Potisjével, a hajdújárási Vinogradarral és a Zentával. Az egyik évben a Zenta messze a legerősebb csapatot tudhatta magáénak, mi pedig a Vinogradarral harcoltunk a 2. helyért. Nekünk az ezüstéremhez mindössze 1 pont kellett, melyet az utolsó fordulóban, a Zenta elleni mérkőzésen szándékoztunk megszerezni. Az első negyvenöt perc után a vendégek 4:0-ra vezettek, ám a második félidőben kiegyenlítettünk, és megszereztük a 2. helyet.

Dejan kiemelte, hogy a mai fiatalok teljesen más világban élnek, mint azok, akikkel a ’80-as és a ’90-es években foglalkozott. A gyerekeket jobban érdeklik a számítógépek és a modern technika vívmányai, de azért lehet olyanokat találni, akik szívesen fociznak. A modern technikának azonban nemcsak hátrányai vannak, hanem előnyei is, hiszen harminc évvel ezelőtt nem lehetett ennyi mérkőzést követni a televízióban, mint manapság. A fiatalok a tv előtt ülve is rengeteget tanulhatnak, különféle mozdulatokat leshetnek el a legjobbaktól.

— A labdarúgásban is nagy gond a külföldre való költözés. A horgosi csapatból az elmúlt két évben tizenheten vándoroltak ki, tehát majdnem egy teljes keret döntött úgy, hogy máshol folytatja életét. Az évtizedek alatt a foci felgyorsult, és ezzel együtt a gondolkodás is. Nagyon kevés idő áll a játékosok rendelkezésére egy-egy döntés meghozatalához.

A beszélgetés során a jelenről is szót ejtettünk. A Horgos együttese tizenkilenc forduló után a Tisza Menti Liga 5. helyén áll. A tavaszi első fordulóban a moholi Bácska elleni idegenbeli vereséggel az együttes búcsút intett a bajnoki címről szőtt álmoknak, majd a csapat hazai pályán az oroszlámosi Slavijától szenvedett vereséget, és idegenben a padéi Tiszát sem sikerült legyőznie. Első tavaszi győzelmüket a horgosiak a magyarkanizsai Potisje felett aratták, és remélik, hogy az elkövetkező fordulókban is folytatják a minap megkezdett győzelmi sorozatot.

— Célunk mindig a szabadkai ligába való jutás. Jobban szeretnénk, ha újra visszaállna az a régi liga, amelyben főleg környékbeli csapatok kaptak helyet. A mostani nem tart akkora érdeklődésre számot a közönség részéről, hiszen a csapatok többsége Verbász, Szenttamás és Óbecse községből kerül ki. Nagyok a távolságok, erősek a csapatok, melyek a nézők számára sem bírnak akkora vonzerővel, mint például a Potisje, a Csantavér vagy a Vinogradar. Az elmúlt idényben egyébként kivívtuk a ligában maradást, viszont a tiszaszentmiklósi Sloga büntetését eltörölték az illetékesek, ezzel pedig bennünket ejtettek ki.

Az utánpótlás-együttesek közül a pionírok, valamint a Foci 9 és a Foci 7 elnevezésű versenyeken szereplő korosztály játszik a megfelelő bajnokságokban, illetve tornákon. Velük az iskola tornatanára, az első csapat játékosa, Darko Veselinov foglalkozik. A mindig nyugodt, higgadt, a játékosokra sosem kiabáló Dejan azt mondja, addig szeretne a klubban maradni, amíg szükség lesz rá. A karmesteri pálcát minden bizonnyal egyszer Darko veszi át, aki már megfelelő tapasztalattal bír az utánpótlás-korosztályokkal való munkát illetően.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg A Pálya Széléről rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink