Őszinte odaadással végzett feladatok

Őszinte odaadással végzett feladatok

Mitru Barbara Aknaszlatinán, az egykori bányászközségben született, ahol a Tisza másik oldalán már Románia, Máramarossziget látható.

Kárpátalja legkeletibb magyar tannyelvű iskolájában, a Bolyai János Középiskolában érettségizett, majd az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán—Magyar Oktatási-Tudományos Intézet Matematika Szakán szerzett oklevelet. Jelenleg Vajdaságban, Tiszakálmánfalván tevékenykedik a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasaként.

Barbara a diákéveiben a helyi művészeti iskolában hegedülni tanult, valamint a Nefelejts néptánccsoport tagja és énekes szólistája volt.

— A középiskolai magyartanárnőmnek köszönhetően a magyar nyelv és irodalom mindig is érdekelt. Fontosnak tartottam, hogy a munka, melyet végzek, lehetőség szerint az anyanyelvemmel legyen szoros kapcsolatban, így csaknem egy évig az ungvári Lingvist nyelviskolában tanítottam magyar nyelvet a többségi nemzet képviselőinek. Különböző korosztályokkal volt szerencsém foglalkozni, de az óvodásokkal és a kisiskolásokkal végzett munkában láttam a legtöbb lehetőséget. Az oktatási intézmények fennmaradására mint magyarságunk tartópillérére tekintek, így szívesen készítettem fel a gyerekeket a nyelvórákon a magyar iskolára. Jómagam is olyan helyről származom, ahol nemzeti identitásunk megőrzése nem egy kiszabott feladat, nem a kötelező olvasmányokban keresendő tanulság, hanem általános és állandó része mindennapjainknak. Gyermekkorom óta és az egyetemistaéveim alatt is számos Kárpát-medencei rendezvényen vehettem részt. Volt, ahova többször is ellátogattam. A közös vonások vagy éppen az eltérések, melyeket egy-egy ilyen alkalommal felfedeztünk az életformákban, mind az összetartozás és az egymásra támaszkodás érzését idézték fel bennünk. Az, hogy a Petőfi Sándor Program lehetőséget ad a szórványmagyarság életébe való betekintésre, bekapcsolódásra, annak a fellendítésére, számomra az ösztönös tenni akarás megvalósulását nyújtja. A jelentkezéskor úgy véltem, ez az a tevékenység, amely őszinte odaadással végezendő feladatokra ad lehetőséget, hiszen rendkívül sokoldalú és széles körű képet fest a határokon kívül élőkről. Vagy úgy is mondhatnám, azokról, akik szintén elmosolyodnak az utcán felcsendülő, egyre ritkuló magyar szó hallatán. A segítségnyújtás, a közösségmegtartás és az inspiráló célok kitűzése mellett biztos voltam benne, hogy sokat tanulhatok majd a gondjaik, a meg nem értettségük feldolgozásából és megoldásából, bárhova kerüljek is a Kárpát-medencében.

* Mennyit tudtál előzőleg a vajdasági magyarokról, és miként készültél fel a feladatra? 

— Az ösztöndíjprogram egy oktatási szakasszal kezdődött Budapesten. Az ott elhangzott előadások a szórványközösségek ismertetéséről szóltak, az ösztöndíjas lét céljait, fontosságát, sarkalatos pontjait hangsúlyozták. A régiós előadások pedig már a konkrét területre vonatkozó sajátosságokról, működésről szóltak. Az ott ért impulzusok hatása alatt a program gyakorlati kezdetét is izgatottan vártam. Területileg Vajdaság teljesen ismeretlen volt számomra. Ezelőtt még sosem jártam itt, viszont az említett rendezvényeknek köszönhetően már régebb óta voltak vajdasági barátaim, így nagy öröm töltött el, amikor tudomást szereztem a célországról, ahol a múlt év szeptemberétől kezdve kilenc hónapig élek, tevékenykedek. A szeptembert a többi, Vajdaságba érkező ösztöndíjassal együtt Szabadkán töltöttük. A Magyar Nemzeti Tanács munkájával való ismerkedés, a szórványközpontok látogatása, a különféle rendezvényeken való részvétel mind egy átláthatóbb és pontosabb képet festett az utána következő szakaszról. Így októberben már mindenki a számára ismerős helyen kezdhetett, illetve a fogadó közösség vezetősége is ismerte az érkező ösztöndíjast. Tiszakálmánfalván már az első pillanattól kezdve szívesen láttak. Nyitottan és kíváncsian fordultak hozzám, ami merőben megkönnyítette az ittlétem első, ismerkedési fázisát. Küldetésem egyik célja az volt, hogy a kezdeti kívülálló szerepből a közösség számára olyan személlyé váljak, akinek a segítségére mindenki bátran támaszkodhat, a jelenlétére mindig számíthat. Egy vasárnapi szentmise után, melyen az énekeket közösen kísértük a gyermekekkel, az ifjúsággal, egy hölgy megjegyezte, Barbara, neked titokban biztos léteznek vajdasági őseid, olyannyira beilleszkedtél, és mi is befogadtunk téged. Az ilyen szívmelengető és elismerő megjegyzéseknek köszönhetően a célomat részben el is értem, úgy hiszem. 

* Mivel foglalkozol a faluban, illetve jársz-e a környező településekre is? 

— Az alaptevékenységeim Tiszakálmánfalvához kötődnek. A helyi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület munkájához csatlakoztam. A vegyes kórus tagja lettem, valamint a néptánccsoportok vezetőivel is gördülékeny és jó munkakapcsolatot sikerült kialakítani, így októberben létrejött a Gubancolók leánykórus. Az állandó és rendszeres rendezvények lebonyolításának is aktív részese vagyok, emellett a helyi Ivo Andrić Általános Iskola napközijében is tevékenykedek. A vegyes összetételű, szerb—magyar csoportban szívesen fogadják a segítséget. A tavalyi Mátyás-emlékév apropójából a temerini gyűjtésű, Kakasok elosztása című, Mátyás királyról szóló népmesét dolgoztuk fel együtt. Dr. Szöllősi Tibor atya kezdeményezésére megalakult egy gyermek-ifjúsági egyházi kórus is, mellyel heti egyszer hangszeres énekpróbáink vannak. A már említett szentmise is a gyermekek tiszta lelkű énekétől zengett. Részt vállalok a dél-bácskai és a szerémségi művelődési élet pályázati munkájában is, valamint heti rendszerességgel járok az újvidéki Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ Játszóházába, ahol minden héten meghatározott téma köré épülnek a foglalkozások, játékok. Ezen a helyen segéd-foglalkozásvezetőként vagyok jelen. 


A (nem teljes létszámú) Varázslók csoporttal

* Úgy tudom, Tiszakálmánfalván, a művelődési egyesületen belül egy új csoportot is létrehoztál.

— Az ősszel alakult meg a Varázslók ifjúsági csoport. Filmezzünk együtt! esteket szervezünk, a csoportnak köszönhetően Tiszakálmánfalván hosszú idő után feleleveníthetjük nemzeti ünnepeinket, példát mutatva a közösség tagjainak, hogy a fiatalok nem kevés energiát fektetnek abba, hogy minőségi időt töltsenek egymással. A szórványközösség magyar identitástudatának megőrzése érdekében ezek mind elengedhetetlen tényezők. A fiatalok igénylik az odafigyelést, ötleteik, történeteik vannak, melyeket el szeretnének mesélni, és melyek meghallgatása fontos a csoportnak. Bár a tagok más-más korosztályhoz tartoznak, a próbákon, előadásokon mégis egységet alkotnak. Az egyik legnagyobb sikernek a csoport folyamatosan növekedő létszámát tekintem. Először október 23-ára készültünk közösen, majd a magyar kultúra napjára Szűgyi Zoltán Magad helyén című versét dolgoztuk fel. Az 1848-as forradalomról is megemlékeztünk, és ezzel az előadásunkkal Maradékon, a szerémségi központi ünnepségen is vendégszerepeltünk. Azoknak a szavaknak az értelme, amelyeket egy-egy nemzeti ünnepünk alkalmából elmondanak, egyre világosabbá válik, és így érezheti át igazán a tiszakálmánfalvi közösség is, hogy magyarsága jövője tőle függ. Ezért kell egymás kezét megfogni, és soha el nem engedni. 

* Ha véget ér a program, mik a további terveid?

— A következő évet sokkal átláthatóbb és konkrétabb hozzáállással kezdeném, hogy a megalakult csoportok, illetve az általuk elért eredmények rögzüljenek a közösség mindennapjaiban. Ebből az indíttatásból szeretném folytatni 2019-ben a Petőfi Sándor Programban végzett feladataimat.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Interjú rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink