Barangolásunk során csapatunk persze a régészkedéstől merőben eltérő szándékkal érkezett e vidékre. Egy csendes és vendégszerető, zömmel magyarok lakta helyen ki szerettük volna pihenni a Kolozs megyei Kalotaszentkirályról idáig tartó szakasz fáradalmait, illetve leülepíteni valamelyest az útba eső állomásokon szerzett élményeket.

Az 1549-től Kővár uradalmának tartozékaként, 1553-tól pedig Drágffy-birtokként említik az okmányok. 1662-ben került a híres arisztokrata Teleki család tulajdonába. Az ő idejükben épül fel a falu új református kőtemploma, immár a második, az első ugyanis 1658-ban leégett. A jelenlegiről egy 1828-beli számadási jegyzőkönyv tesz említést.

A település messze földön híres, barokk stílusú kastélya feltehetőleg Mária Terézia uralkodásának idején készült el. Ebben az épületben kapott helyet a Petőfi Múzeum, továbbá egy állandó jellegű kor-, táj-, hely- és kultúrtörténeti kiállítás, amely a Magyar Köztársaság Nemzeti Örökség Kulturális Minisztériuma, a Hadtörténeti Múzeum és a Petőfi Irodalmi Múzeum közreműködésével készült. Az épület előtt silbakoló, mintegy 350 éves mocsári ciprusok (Taxodium distichum) a vidék számos mozzanatának a tanúi lehettek. Köztük annak az 1845-ös eseménynek is, amikor a koltói birtok vezetését a huszonöt éves gróf Teleki Sándor szabadságharcos ezredes, író veszi át.

Feljegyeztetett, hogy a „vad grófként” is emlegetett nemes úr vendégeként 1846—1847-ben három alkalommal is megfordult a településen a kor híres költője, Petőfi Sándor. Ezek közül a „látogatások” közül a legemlékezetesebb az 1847. szeptember 9—október 19-e közötti időszakra esik, amikor az ifjú költő hitvesével, Szendrey Júliával itt töltötte a mézesheteket, közben pedig megannyi verssel gazdagította a magyar lírát. A költemények zöme a híres somfa alatti kőasztalon íródott — tartja a helyi folklór, amely írásos formájában huszonkilencre teszi Petőfi ún. koltói alkotásainak számát.      

Voltaképpen érthető is e korokon és tájakon átívelő, mindmáig kitapintható elfogultság. Hiszen nemcsak Koltó volt kedvenc mulatóhelye a szabadság és szerelem lánglelkű költőjének, hanem a vidék lakói — kiváltképpen a nagybányaiak — is rajongtak érte. Sőt mi több, „most is a bálványozásig menő szeretettel emlékeznek a költőről, ki sokáig mulatott közöttük s minden ereklyéjét híven őrzik.” (Jókai Mór: Úti táskámból II)

Az ugyancsak három és félszáz évszázadot látott „Petőfi somfája” végül 1997-ben kidőlt. A famatuzsálem magról kelt sarja annak rendje és módja szerint ugyancsak oltalmába vette a vaskerítéssel körülvett alkotói kőasztalt. Az idők néma tanúját, amely előtt — lépésnyire csupán az egész alakos Petőfi Sándor—Szendrey Júlia-szoborttól — ma is megilletődve szokás megállni