home 2024. április 16., Csongor napja
Online előfizetés
Összetartó csapatként
Gecse Attila
2015.10.21.
LXX. évf. 42. szám
Összetartó csapatként

Október 17-én a bácsfeketehegyi Kultúrotthonban tartotta meg első gyűlését a VMSZ Ifjúsági Fórumának új összetételű elnöksége. Fehér Szabolcs elnök nyitotta meg a gyűlést, aki elégedettségét fejezte ki, hogy nagy létszámban jöttek a részvevők, és tervei szerint lefektetik a közös munka alapjait. Hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy összetartó csapatként dolgozzanak majd együtt, és egymást segítve, erősítve megvalósíthatják az előttük álló feladatokat.

A házigazdák részéről Sárközi István, a VMSZ Kishegyes Községi Ifjúsági Fórumának elnöke, valamint a Feketics Művelődési Egyesület koordinátora szintén köszöntötte a jelenlévőket, és reményét fejezte ki, hogy Bácsfeketehegy jó házigazdának bizonyul. Az elnökségi tagok, tehát az egyes körzetek képviselői ismertették az idei évre vonatkozó programjaik, tervezett rendezvényeik időpontját, illetve prezentálták, hogy bizonyos ötleteik megvalósításához milyen jellegű segítségre van szükségük.

A továbbiakban témakörökre lebontva koordinátorokat neveztek ki az elnökségi tagok személyében, akiknek meghatározott feladataik lesznek a többi közt az oktatás, civil szféra, kultúra, gazdaság területén, emellett ápolniuk kell a kapcsolatokat a külföldi magyar pártok, illetve a szerb pártok képviselőivel is. Fehér Szabolcs továbbá kiemelte azt is, hogy fontosnak tartja a külföldön élő szerb állampolgárok megszólítását, hiszen ha elegendő számú külföldön tartózkodó szerb állampolgár jelzi szándékát, akkor akár ők is szavazhatnak a külképviseleteken a szerbiai köztársasági választások alkalmával. Terveik között sorolták fel a fiatal politikusok fejlődési lehetőségének megteremtését, buszjáratok indítását a végzős tanulók részére, akik megtekinthetik a szabadkai, újvidéki egyetemeket, illetve az Európa Kollégiumot is. A jövő évre vonatkozó programok között szerepel egy sportverseny megrendezése és egy nagyszabású nemzetközi konferencia megszervezése is. 

A gyűlés végeztével a fiatalok a színházban megtekinthették a Bácsfeketehegy újratelepítésének 230. évfordulója alkalmából szervezett, Állomások című ünnepi műsort, melyet Hajvert Lódi Andrea rendezett, és mely a Feketics Művelődési Egyesület, a Nikola Đurković Általános Iskola, a bácsfeketehegyi helyi közösség és Kishegyes Község Önkormányzatának közreműködésével jött létre. A műsort támogatta a Bethlen Gábor Alap és a Magyar Nemzeti Tanács is. Felléptek az általános iskola diákjai, a bácsfeketehegyi felnőtt és középiskolás szavalók, a Soma Színtársulat, a tamburazenekar, Török Noémi Aranypáva nagydíjas népdalénekes és Varga Tamás színművész Szabadkáról.

A műsort követő vacsora előtt Pál Károly, a Feketics Művelődési Egyesület elnöke szólt a jelenlévőkhöz, és megelégedéssel jegyezte meg, hogy a VMSZ Ifjúsági Fórumának tagjai is képviseltetik magukat, mert — mint mondta — a jövő a fiataloké, ők folytathatják mindazt a munkát, amelyet elődjeik elkezdtek.


A nyitókép Szabó Róbert felvétele

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..