home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Összefogás a gazdákért
Tóth Lívia
2014.02.25.
LXIX. évf. 9. szám
Összefogás a gazdákért

Öntözéssel a biztos és stabil profitig címmel szervezett tanácskozást a zentai TE-TO Cukorgyár Rt. Az összejövetelen részt vett Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter is, és hangsúlyozta, hogy az öntözőrendszer fejlesztése nemzeti érdek.

A zentai cukorgyár az elmúlt két évben elfogadott egy belső projektumot, amelynek fő célja a répatermelőkkel való együttműködés fejlesztése és bővítése. A tervezethez tartozik a többi közt a környék öntözőrendszerének a kiépítése is. A vállalat illetékesei úgy vélik, a tevékenység sikeréhez az önkormányzatra és a minisztériumra is szükségük van. 

— Egy olasz mérnököt bíztunk meg azzal, hogy a kiválasztott öntözött, illetve nem öntözött parcellákon kövesse végig a cukorrépa termelését — magyarázta Deák Teodóra, a cukorgyár igazgatója. — Az eredmények ismertetésével próbáljuk a termelők tudtára adni, hogy mennyivel nagyobb — esetenként 500-600 euróról van szó — bevételhez juthatnának, ha öntöznék a földjeiket. A gazdákat nem is kell győzködni, sokan hajlandóak volnának a fejlesztésre, de drágának találják az energiát, és inkább árammal működtetnék az öntözőrendszert. Ehhez azonban ki kell építeni az elektromos vezetéket. 

— A kezdeményezés megvalósításához az önkormányzat is segítséget nyújt — kapcsolódott be a beszélgetésbe Ceglédi Rudolf polgármester. — Tavaly kitisztíttattuk a csatornákat, az idén Oromparton trafóállomást építünk, amelyhez a magasfeszültségű vezetéket a cukorgyár pénzeli. Így az ottani termelők villanyárammal öntözhetnek, ami csökkenti a kiadásaikat.

A polgármester hozzátette azt is, hogy ebben az évben a községi Mezőgazdasági Fejlesztési Alap által kilencmillió dinárral támogatják a földműveseket, valamint folytatják a dűlőutak rendezését, hogy a tanyák a rossz időjárási viszonyok közepette is megközelíthetőek legyenek. 

Deák Teodóra arról is beszámolt, hogy a földek bérletére, a gépek vásárlására, a különféle beruházásokra hosszú lejáratú garanciát tudnak kínálni a termelőknek, sőt, feldolgozóként sokkal kedvezőbb banki hitelfeltételeket. Nem titkolt céljuk, hogy szoros kapcsolatot építsenek ki a répatermelőkkel, és hosszú időre garantálják a nyersanyagot a gyárnak.

A zentai cukorgyárnak 500-750 szerződéses termelője van, a beszállítói közé ugyanis számos kisgazdaság tartozik. Az igazgató szerint erre egyebek között azért volt szükségük, mert a nagy mezőgazdasági kombinátok sorra tönkrementek, megszűntek. A cukorrépa termesztése iránt továbbra is nagy az érdeklődés, az idén is 13 ezer hektárra terveznek szerződni, ami 85 ezer tonna cukor előállítását jelenti.

— Vajdaságnak 950 km-es csatornarendszere van, emellett léteznek lokális csatornák is 15 ezer km hosszúságban, de — különösen az utóbbiak — nagyon elhanyagoltak. Ez azt jelenti, hogy van lehetőség az öntözésre, de a csatornák nincsenek kitisztítva, nincs bennük víz, esetleg hiányzik az elektromos vezeték. Szemmel látható a nehéz gazdasági körülmények okozta évtizedes lemaradás, ezért kell együttműködnünk az önkormányzattal, a DTD-vel, a minisztériummal. Tavaly egyébként a mi gyárunkhoz tartozó öntözött területek nagysága szinte megduplázódott — emelte ki Deák Teodóra, és hangsúlyozta, hogy a jövőben, akár más községekkel összefogva, minden pályázatot szeretnének kihasználni az öntözőrendszer fejlesztésére.  

Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter bejelentette, hogy a szerb kormány áldását adta arra a százmillió dolláros hiteltámogatási szerződésre, amelyet az egyesült arab emírségekbeli Abu Dhabi Fejlesztési Alappal kötnek.          

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..