home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Öröm és üröm
Talpai Lóránt
2014.04.16.
LXIX. évf. 16. szám
Öröm és üröm

Európában nem sok párt mondhatja el magáról, hogy a szavazók kétharmados többségének támogatásával kormányozhat. Még kevesebben vannak azok a pártok, amelyek mindezt, azaz a kétharmados kormányzást két egymás utáni ciklusban gyakorolhatják. Ebből a szempontból a Fidesz szinte bizonyosan történelmet írt. — A baloldali összefogás, illetve a kormányváltó szövetség pártjai megmérettettek, és könnyűnek találtattak.

Hatalmas győzelem „hazai” pályán

Európában nem sok párt mondhatja el magáról, hogy a szavazók kétharmados többségének támogatásával kormányozhat. Még kevesebben vannak azok a pártok, amelyek mindezt, azaz a kétharmados kormányzást két egymás utáni ciklusban gyakorolhatják. Ebből a szempontból a Fidesz szinte bizonyosan történelmet írt. Sportnyelven szólva a konzervatív párt rendkívül magasra tette a lécet. A 2010. évi választáson már az abszolút csúcs közelében járt, melyet majdnem ismét sikerült teljesítenie. Noha csaknem 600 000-rel kevesebben szavaztak a jelenlegi kormánykoalícióra, mint az előző választáson, mégis könnyed győzelem született. Érdemes azonban elgondolkodni rajta, hogy vajon minek volt köszönhető a Fidesz újabb sikere. Talán túlságosan is leegyszerűsített magyarázat az, amelyet az ellenzék előszeretettel hangoztat, azaz a „hazai” pálya előnye. Pontosabban némelyek szerint lejtett a pálya a politikai megmérettetés kapcsán, mivel az újonnan kialakított választási rendszer és törvény jelentős mértékben támogatta a jelenlegi kormányt. Ellenzéki vélemények szerint ugyanis a Fidesz saját kénye-kedve szerint alakította át a választási körzetek határait az utóbbi években. Állítólag a 106 újonnan kialakított egyéni választókerület akár öt-hat százalékkal is befolyásolhatta a voksolás kimenetelét. Kétségtelen, hogy a jelenlegi kormány egykor zárt ajtók mögött alkotta meg a választókerületek határainak kirajzolását, egyszersmind érdemes megjegyezni, hogy mindez azért alakulhatott így, mert az ellenzék bojkottálta a választási rendszer átalakításáról szóló tárgyalásokat. A választás egyfordulóssá tétele, a töredékszavazatok új típusú elosztása, valamint a politikusok más javára történő visszalépésének megszüntetése szintén ellenszenvet keltett az ellenzéki oldalon. Fontos azonban leszögezni, hogy főként a vesztes pártok hangoztatják a választási rendszer buktatóit és hiányosságait, a kormány továbbra is határozottan tagadja a választási rendszer egyenlőtlen feltételeit. Mindenesetre felettébb érdekes kérdés az is, hogy az egykori kommunista körzetekkel addig soha nem volt gond, amíg azokban a baloldalnak erős bástyái voltak.

Csődöt mondtak a múlt politikai erői

A baloldali összefogás, illetve a kormányváltó szövetség pártjai megmérettettek, és könnyűnek találtattak. A szinte megsemmisítő választási vereséget valójában főként maguknak köszönhetik, mivel a tekintélyüket réges-régen elvesztő politikusokkal sem politikai alternatívát, sem pedig megújulást nem lehet a választóknak felkínálni. A magyar baloldal továbbra is a múlt politikai erőinek fogságában van. Olyan politikusokkal, mint Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon, Bauer Tamás, Kuncze Gábor vagy éppen Fodor Gábor vajon milyen jövőképet lehet felvázolni a társadalom új generációi számára? Ezek a politikusok évtizedek óta saját elfogult, szélsőséges eszméik áldozatai és foglyai. Gyurcsány a választás után egy eszme vereségéről beszélt. Az általa magasztalt eszmét azonban rajta kívül nem sokan ismerik, és nem sok ember érzi magáénak. Ettől függetlenül szerinte az ország kétharmadának, avagy a választók túlnyomó többségének a politikai, illetve a társadalmi gondolkodásmódjával van gond. Az önkritika és az objektív önértékelés még csak meg sem fordul a baloldali választási szövetség vezetői többségének a fejében. Egyelőre csak a Párbeszéd Magyarországért és az Együtt 2014 teljes elnöksége ajánlotta fel lemondását. A tisztújításokra viszont csak az európai parlamenti választás után kerülhet sor. A baloldali pártok egyre több szimpatizánsa hangoztatja, hogy vezető politikusaiknak hatalmas szerepük volt a baloldal további zuhanásában, emiatt pedig jelentős személyi változásokra, illetve személycserékre van szükség a közeljövőben. Ha ugyanis a baloldal az ősszel nem tud nyerni az önkormányzati választáson, vagy ha hasonlóan súlyos vereséget szenved, mint az országgyűlési választáson, akkor elképzelhető, hogy sorsa akár hosszú évtizedekre megpecsételődhet.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..