Ellesett párbeszéd: - Az én Jánosom igazán hűséges fajta. Annak idején a szocialistákhoz pártolt, s ott is marad most már halála napjáig. - No és Milošević? Amit ő tett velünk!? - Mondhattak neki Miloševićről akármit, nála az süket fülekre talált. Csalogatták közben Šešeljékhez is, Koštunicáékhoz is, még Tadićékhoz meg Čanakékhoz is, ám ő mindvégig hűséges maradt. Azt mondta: itt találja meg leginkább a számítását. Így hát vasárnap az egész család Dačićékra szavazott. És most Jánosommal együtt nagyon boldogok vagyunk, hogy ilyen jól szerepeltünk.
A fenti párbeszéd, történet elmenne Örkény-egypercesnek. S hány ilyen történet van itteni, mostani életünkben!
A hűségről elmélkedtem közben, amíg hallgattam a párbeszédet, a hűség fajtáiról és fokozatairól. A hűség milyenségéről. A magánhűségről és a közösség iránti hűségről. Meg arról, amit nagyjainktól tanultunk (tanulhattunk volna): egy kisebbség csak akkor maradhat meg, ha gerincesebb, különb, mint a többség, ha többletteljesítményre képes.
Ez a többletteljesítmény a mi esetünkben most azt jelenti, hogy választások alkalmával tömegesebben megyünk el szavazni, mint a többségi nemzet tagjai. A gerincesség meg nyilván azt, hogy azokra adjuk voksunkat - a sajátjainkra -, akik a különféle parlamentekben képviselni tudják és akarják nemzeti közösségünk érdekeit. Hogy nem adjuk el a szavazatunkat egy tál lencséért, harminc ezüstért, magyarán: nagyhangú, üres ígéretekért, különböző értékű ajándékokért, a jó munkahely reményéért, esetleg némi kézpénzért. Hogy nem dőlünk be olyan bizánci szélhámosságoknak, hogy a választás előtti napokban kiaszfaltozzák az utcánkat, sebtében fürdőmedencét avatnak a közelünkben, esetleg ingyen megmérik a vérnyomásunkat és a vércukorszintünket.
A mostani választások első fordulója után egyértelműen megállapítható, hogy a különféle választási visszásságokat és csalásokat is belekalkulálva, a vajdasági magyarság nem járult az urnák elé jóval nagyobb arányban, mint a többségi nemzet tagjai - tehát nem nyújtott többletteljesítményt -, s nem is zárt össze: nem szavazott egyöntetűen azokra - a sajátjaira -, akik az elmúlt időszakban egyedüliként kiálltak az érdekeiért.
Hogy ez miért következett be, arra némi magyarázatot adnak majd (ha adnak) a választásokat követő elemzések.
Egyik lehetséges magyarázat lehet a mottóként is felhasznált párbeszédben megmutatkozó kisebbségi magatartás. Amelyet ízlésünk és vérmérsékletünk szerint minősíthetünk ,,reálpolitikának', a mindenkori hatalomhoz (többséghez) való dörgölődzésnek, janicsár mentalitásnak, de minősíthetünk úton levésnek is: ezek a választópolgárok (mint ahogy a soraikból kikerülő politikusok is) félúton vannak a saját nemzeti közösségük és a többségi nemzet között - jóval közelebb már a többség minden másságot magához idomító, végül magába olvasztó tömegéhez. Ezt a létállapotukat tükrözték szavazataikkal - átszavazásaikkal - is.
Ennek a mentalitásnak és magatartásnak a megizmosodását segítik azok a ,,független' értelmiségijeink és tollforgatóink is, akik az ilyen gerinctöréses magatartást öntudatosságnak, nagykorúságnak, felelősségteljes magatartásnak igyekeznek feltüntetni.
A választási siker, félsiker vagy teljes sikertelenség megítélésében jelentős szerepet játszik majd a magyar párt(ok) munkájának választás utáni beható elemzése is, amelyből minden bizonnyal kiderül, hogy a legjobb program, elképzelések mentén, a legtalpraesettebb, leghitelesebb, legismertebb embereink csatasorba állításával igyekeztek-e mozgósítani a vajdasági magyar választótestületet.
S még egy örkényi történet, amely enyhén szólva árnyékot vet a választás első fordulójára, kétségbe vonja annak tisztaságát. E sorok írója betekintést nyerhetett egy olyan levélbe, amelyben a Demokrata Párt elnöke az egyik szabadkai lakos nagybátyját arra szólítja fel, hogy szavazzon e párt listájára és jelöltjeire. A levél szépséghibája csupán annyi, hogy az említett nagybácsi több éve halott. A másik szépséghiba pedig, hogy a szavazásra biztatott halott vagyon-visszaszármaztatási kérelmét korábban visszautasították, mivelhogy háborús bűnösnek van nyilvánítva. No lám, a halott ,,háborús bűnös' magyar vagyonkája nem jár vissza, a szavazata viszont nagyon jól jönne.
Mindezek után számunkra továbbra sem maradt más út, mint a magyar út. Számtalanszor bebizonyosodott már, hogy a magyar ügyet, a délvidéki magyarság érdekeit kizárólag magyar pártban tevékenykedő magyar emberek képviselik és képviselhetik. A belgrádi meg újvidéki központú szerb pártokhoz csapódók még ha akarnák, sem tehetnék ezt. Nem teszi számukra lehetővé a pártprogram és a pártérdek. No meg a kisebbség iránti alapállás. Ezért hát ne feledjük, hogy az első fordulóban bekövetkezett választási visszásságok, hogy azt ne mondjam, csalások ellenére a tartományi egyéni listán szép számban maradtak még ügyünket képviselő magyar jelöltek a vártán. Menjünk el vasárnap minél többen, és szavazzunk rájuk. Tegyük jóvá azt a messzemenő következményekkel járó mulasztást, amit az első fordulóban esetleg elkövettünk.
Ahogy mondani szoktuk, és mondanunk is kell, amíg csak mozdulni tud a szánk: a gyermekeink, az unokáink jövője, magyarként való megmaradásunk érdekében.