Igen, kellene, mondtam, erre ő már kezdte is sorolni, hogy milyen kedvezményeket kapnánk a magyar kormánytól, ha átköltöznénk: több gyerek esetén két és fél millió forintot családi autó vásárlására, és további támogatásokról is beszélt. Miután visszaadta az útleveleket, csak annyit mondtam, hogy mindenütt jó, de legjobb otthon. Ha élnénk a lehetőséggel, akkor egy családdal kevesebb lenne itthon. Közben hatalmába kerített a cserbenhagyás, illetve a cserbenhagyottság érzése, melyet a szülőföldhöz ragaszkodók joggal érezhetnek a már külföldön élők iránt.

Fogyatkozó létszámunk ellenére az erős anyaországnak és a vajdasági magyar politikai képviseletnek köszönhetően még működnek intézményeink, közösségünk pedig talán még sohasem volt ennyire szervezett és céltudatos, mint most. De vajon meddig tartható fenn ez az állapot? A kivándorlási folyamat mérséklődött, és egyre több olyan esetről is hallunk, hogy egy-egy család hazaköltözött. A mesébe illő elbeszéléseket lassan felváltják a való élet tapasztalatain alapuló történetek, és láss csodát, külföldön sincs kolbászból a kerítés. A fizetés jobb, de a szolgáltatások díja és a termékek ára is magasabb, ezért a külföldön munkát vállalók itthon javíttatják autóikat, mennek el fogorvoshoz, fodrászhoz. Érthető, hiszen itthon mindez jóval olcsóbb. Persze házasodni és keresztelni is hazajárnak, kint ugyanis nem lenne kivel asztalhoz ülni.

Felvetődik a kérdés, hogy vajon ezek az emberek hogyan élnek külföldön. A magasabb életszínvonal nem garancia a jó közérzetre, és a könnyebbnek hitt út talán rögösebb, mint a nehezebbnek vélt itthoni. Idegen nyelvterületen élni és dolgozni nem leányálom, némelyek pedig olyan munkát is elvállalnak, amelyet itthon eszük ágában sem lett volna. A nyelvet ugyan meg lehet tanulni, de azzal nem növeszt az ember gyökereket. Identitásunkat pedig nem lehet egyik napról a másikra levetkőzni, és magunkévá tenni az idegent. Az elmenők döntése viszont az itthonmaradottak létét veszélyezteti, hiszen gyengítik a megmaradásáért küzdő közösséget. Egyre nehezebb lesz magyar iskolát, óvodát, médiumot, színházat vagy templomot működtetni, és egyre kevesebb magyar pedagógusra, újságíróra, színészre vagy papra lesz szükség. Munkahelyek szűnhetnek meg, intézmények kerülhetnek a létbizonytalanság szélére, ezáltal pedig még többen gondolkodnak majd el a kivándorlás lehetőségén. Ördögi kör ez, de tehetünk ellene: ne legyünk cserbenhagyók, de cserbenhagyottak sem.