Olyan folyó ez…

Olyan folyó ez…

Az első Nemzetközi Duna Napot 2004. június 29-én rendezte meg tizenhárom Duna menti ország.

A Duna Védelmi Nemzetközi Bizottság kezdeményezésére, a Duna Védelmi Egyezmény aláírásának tizedik évfordulója alkalmából.

(külső hivatkozás: http://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/nemzetkozi_dunanap)

A nemzetközi nap egyben hagyományteremtő ünnep is, melynek elsődleges célja felhívni — a Fekete erdőtől a Fekete tengerig mindnyájunk figyelmét a tíz nemzet által naponta használt és gyakran kihasznált csodálatos folyóra, annak természeti értékeire. A megmozdulás egyben az ún. dunai szolidaritás kialakításában is jelentős szerepet játszik. Egyértelműen hangsúlyozva, olyan folyó ez, amely összeköti és nem elválasztja a partja mentén fekvő országokat. Magyarország Országos Vízügyi Főigazgatósága a Duna Nap magyarországi fő eseményét az idei évben az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság szervezésében a szerb vízügyes kollégákkal közösen Érsekcsanádon, a Duna déli szakaszán bonyolította le.

Fényképes jegyzetünk kevéssel a jeles nap után, július első napján formálódott. A Kis-Dunaágban szabályos menettértben közlekedő kirándulóhajó Budapest, Szentendre, Leányfalu, Tahitótfalu és Visegrád kikötőhelyeinek érintésével.

Írta és fényképezte: Martinek Imre

Képgaléria

Cikkünk további képei

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Barangoló rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink