Anyuval és apuval, meg a nyereménnyel - Szalai Attila felvétele

Boldogságtól kipirult arccal futott az udvarra, miután elhangzott a varázsszó:
- Megérkeztek!
Pillanatnyi bizonytalanság a felnőttek részéről, aztán örömmel nyugtázzuk: valóban megjöttek!
S elkezdődött a rakodás: üvegajtós és néhány tekintélyes méretű szekrényrész, ágy matraccal, íróasztal és az a bizonyos zöld színű szék.
- Ó, de gyönyörű! Ez a legcsodásabb! - kiáltja, s már siet is közelről szemrevételezni az ülőalkalmatosságot.
Csütörtökön déltájban bolygattuk fel Ludason Halászék megszokott életét. Persze, senki sem bánta, már nagyon várták érkezésünket és az oromi PDN Corporation kisteherautóját. Nem véletlenül: az ezelőtt tíz hónappal elkezdődött Szemünk fénye játékunk záróakkordjaként átadhattuk Vajdaság legnépszerűbb gyermekének, Halász Antóniának a nyereményét.
Miután meggyőződünk róla, hogy a gyermekszobabútor elemei ideiglenesen jó helyen vannak a teraszon, megpróbáljuk feleleveníteni a kezdeteket.
- A nagynénémnél figyeltem fel az akcióra. Megmondom őszintén, előtte rendszertelenül vettük a Hét Napot. A jelentkezési szelvényt is az ő példányukból vágtuk ki és adtuk postára. Aztán gyűjtöttük a szelvényeket, és vártuk türelemmel kislányunk fényképének a megjelenését. Úgy gondoltuk, hogy a játéknak az a lényege, hogy az olvasók a szimpátia alapján szavaznak, de egy idő után rá kellett jönnünk, hogy ez valamiért nem működik - mondja az édesanya, Szilvia. - Ezután kezdtük a rokonoktól, barátoktól, ismerősöktől, falubeliektől gyűjteni a szelvényeket, szigorúan az ő nevükre kitöltve őket. Azt hiszem, ennek az összefogásnak az eredményeként sikerült a majd háromezer szavazatot összegyűjtenünk.
Ránézve a kék szemű, szőke hajú, angyalarcú kislányra, nem is csoda, hogy sokakat meggyőzött a mosolya. Nem lehet nem észrevenni és nem a kedvében járni. Miközben lesi minden mozdulatom, és tollba mondja a legfontosabbat, azaz, hogy ,,Antóniának a szék tetszik legjobban, ő maga is papírt ragad. Szép sorban egymás mellé kerekíti nevének betűit, és megkér, írjam le a fényképész bácsi neve alá a sajátomat is. Megteszem. A felfedezés gyermeki örömével közli: az Attilában két t betű van! Pedig még csak óvodás - katicabogár a jele.
- Ősszel iskolába indulok - árulja el, s úgy tűnik, nem kis várakozással tekint a nagy kaland elé. Táskája még nincs, és úgy érzi, tanulni azért nem szeret majd nagyon. De talán az új íróasztal és az a csodás, forgó, zöld színű szék meghozza a kedvét...
Az idő múlása pedig majd egy kistestvérrel ajándékozza meg. Mert Antónia egyelőre egyke, a háromgenerációs család szeme fénye.
- Kilencvennégyben kezdődött a kapcsolatunk, habár régóta ismertük egymást a férjemmel, hiszen ludasiak vagyunk mindketten. A kapcsolatból kilencvennyolcban lett házasság, és azóta a szüleimmel és az öcsémmel élünk - mondja Szilvia, aki talán legjobban azzal lepte meg szüleit, hogy a kórházból nem Evelinnel, hanem Antóniával tért haza. - Nekem az előbbi, férjemnek az utóbbi név tetszett, de rám bízta a döntést. Végül a számára kedves név mellett döntöttem.
Ezt hallva akarva-akaratlanul is kikívánkozik a célzás: a kistestvérnek ezek szerint ő választhat nevet. Mert - mint ,,kipuhatoltuk - a közeljövőben terveznek testvérkét is. Akit minden bizonnyal ugyanúgy elhalmoznak feltétel nélküli szülői szeretettel, s akit szintén következetesen nevelnek majd.
- Nem lehet okunk panaszra - kapcsolódik a beszélgetésbe Zsolt, az édesapa. - Kislányunk, ahogy mondani szokás, hajlik a szép szóra. Persze, gyerekek között felszabadul, olyankor a többséghez hasonlóan viselkedik. Amire azonban kimondottan nagy figyelmet fordítunk, az az, hogy mindig és mindenkor tisztelje a felnőtteket.
A nevelés eredménye máris kézzelfogható. A kislány udvariasan megvárja, amíg választ kapunk kérdéseinkre, és csak ezután invitál bennünket: tekintsük meg végre emeleti birodalmát. Az eddigi gyerekszobát és a bebútorozásra váró helyiséget, valamint annak ékességét: a függönyt. A narancsszínű, selymes fényű textilt ,,anyu és a nagyi választotta - avat be a részletekbe, és máris bekukkantunk a ,,régi, azaz a kisszobába is. Plüssmacik példás sorban, az ablak alatt asztalka, rajta egy szerencsehozó, felfelé álló ormányú elefánt (ez már az új szoba dísze lesz), kihúzható fekhely - valódi gyermekparadicsom.
Ahogy a nap végére az új szoba is azzá vált a család férfitagjainak szorgos keze nyomán. Szinte már látni vélem, amint Antónia kis pajtásait kalauzolja birodalmában, akikkel aztán igazán jót lehet hancúrozni a fenyőfákkal övezett kertben, kikkel jókat lehet majd hintázni a hűs árnyékban - merthogy hinta is van ám!
Közben megérkezik a nagypapa, aki fáradhatatlanul segítette a pici lány álmának megvalósulását - lelkiismeretesen gyűjtötte és jutatta hétről hétre célba a szelvényeket. Kis unokája jutalmul kézen fogja, s elsőként a számára legkedvesebbet, a bársonyos tapintású széket nézik meg közelebbről...
Búcsúzóul azért még figyelmeztet, nehogy ottfelejtsem a kézírásával díszített papírlapot, és elárulja az emeleti kisszoba ,,sors-át:
- A kistestvérem szobája lesz majd!
Mit lehet erre mondani? Legyen úgy, mielőbb!