Nyolcadikosok, irány a topolyai Mezőgazdasági Iskola!

Nyolcadikosok, irány a topolyai Mezőgazdasági Iskola!

Középiskolai tanulmányaimat Topolyán végeztem, otthonomhoz közel, a város szívében elhelyezkedő Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Iskolában. Szép és tanulságos volt az a négy év gimnazistaként, de be kell hogy valljam, mindig szemezgettem egy tóparti iskolával.

Pecze Tamás okleveles agrármérnök immár tizennyolc éve bővíti a topolyai Mezőgazdasági Iskola tanári gárdáját szaktanári pozícióban. Telefonos beszélgetésünk során részletezte, miért érdemes a végzős általános iskolásoknak megfontolniuk egy mezőgazdasági szakot a korábban már megnevezett középfokú oktatási intézményben.

— Amikor létrejött a Mezőgazdasági Középiskola, a múlt század ’60-as éveiben, elsősorban mezőgazdasági termelők, az agrárlakosság szakmai továbbképzése volt az elsődleges feladata. Az intézményben eleinte általános mezőgazdasági, gépészeti és állattenyésztő technikusokat képeztek ki. A legutóbbi iskolareformmal a mezőgazdaság mellett az élelmiszer-termelés és -feldolgozás is szerepel az iskola tevékenységi körében. Itt azok a diákok vannak legnagyobb számban, akik valamilyen módon kötődnek a mezőgazdasághoz. A Topolya község településeiről származó tanulók közül kisebb-nagyobb mértékben jelen vannak azok is, akik még nem döntötték el, hogy mivel szeretnének foglalkozni a jövőben. Van rá esély, hogy más irányban folytassák tovább, mégis egyre többen vannak azok, akiknek már van gyakorlati tapasztalatuk, családi gazdaságban nőttek fel, és ezen a pályán képzelik el magukat. Ők céltudatosan jelentkeztek a szakjaink egyikére.


Pecze Tamás

* A gazdaságnak egy olyan ágáról beszélünk, ahol nagyon jelentős a gyakorlatba helyezett oktatás. Önöknél ez hogy van?

— Iskolánknak jól felszerelt tangazdasága van, ahol a technikusok heti egy, a hároméves képzésben részt vevő mezőgépszerelők és -kezelők pedig heti két alkalommal vesznek részt gyakorlati oktatásban. Emellett a pék és az élelmiszer-készítő, valamint a hentes szakok számára van egy jól felszerelt szakkonyhánk, az alapok elsajátítására. A heti képzés mellett blokkgyakorlatokon és a nyár folyamán szakmai gyakorlatokon tapasztalhatják meg azokat a teendőket, amelyek sajátosak a választott szakirányukra. Itt lehet szó szántóföldi és konyhakertészeti gyakorlatokról is, valamint tapasztalatot szerezhetnek még a fóliás és az üvegházas zöldségtermelésről is a tangazdaságban, dolgozhatnak az intézmény gyümölcs- és szőlőültetvényén, a faiskolában, az iskolakertben, a tangazdaságon található ólakban és istállókban, valamint a gépparkban. Kifejlett kapcsolati rendszerünknek köszönhetően Topolya községben és a környező településeken található mezőgazdasági birtokokon is lehetőséget nyújtunk a gyakorlati oktatásra, hogy azokat a szegmenseket is lefedjük, amelyeket a saját tangazdaságunkban nem tudunk bemutatni. Így jó viszonyt ápolunk a krivajai, a bácskossuthfalvi és a zobnaticai mezőgazdasági birtokokkal, valamint a szarvasmarhatartással, a sertéstenyészettel és a baromfineveléssel foglalkozó kisebb magánfarmokkal is. Az élelmiszeresek, valamint a hentesek a topolyai vágóhidakon szerzik meg a tudásuk egy részét.

* Milyen gyakran van lehetőség gyár-, illetve gazdaságlátogatásokra?

— Amikor a tantervnek megfelelő munkákat tudunk bemutatni tanulóinknak. A szakmai kirándulások helyszínére könnyedén el tudunk jutni az iskola kombijával, nagyobb előzetes szervezés nélkül. Kisebb csoportokban is meg tudjuk tekinteni a tevékenységeket, gondolok itt például a silózásra, a betakarításra vagy a speciális gépekkel végzett műveletekre, mint például a talajművelés vagy a vetés. Mint már említettem, ami az élelmiszeres tantárgyakat illeti, tanulóink a gyakorlati oktatásukat a vágóhidakon töltik, szakmai vezetéssel. Azt még el szeretném mondani, hogy iskolánk kiváló kapcsolatot ápol magyarországi testvérintézményekkel, ami évi rendszerességgel megvalósuló látogatásokban, versenyeken való részvételben és szakkirándulásokban nyilvánul meg. Az a célunk, hogy minden diákunk a tanulmányai során legalább egy alkalommal eljuthasson egy mezőgazdasági szakkiállításra, legyen itt szó az újvidéki mezőgazdasági vásárról, a Hódmezővásárhelyen megrendezett Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazdasági Napokról vagy a budapesti AGROmashEXPO-ról. Emellett lehetőleg vegyen részt egy testvériskolával közösen szervezett cserediákprogramban, hogy ellátogathasson egy másik környezetbe, ahol szabadon bővítheti tudását.

* Hogyan kell elképzelni az ismeretátadást egy iskolai óra keretében?

— Itt csak a saját tantárgyaimról tudok beszélni. Törekszem arra, hogy a tantervnek megfelelően a szükséges anyagot minél jobban be tudjam ágyazni a gyakorlatba, mivel mezőgazdasági téren bármilyen területtel tudunk foglalkozni a szántóföldi növénytermesztéstől kezdve a konyhakertészeten és a dísznövénytermesztésen át egészen a gyógynövény- és a gombatermesztésig. Igyekszem ezeket az ismereteket a gyakorlati oldalukról megvilágítani. Mint tanár a mezőgazdasági termeléshez és a természethez való viszonyulásomat is szeretném átadni a tanulóknak, arra biztatni és abban segíteni őket, hogy megfelelő hozzáállást alakítsanak ki mind a munkával, mind a gondolkodásmódjukkal kapcsolatban. Az oktatási környezet a modern IKT-s technológiákkal egyre csak bővül. Minden osztály fel van szerelve számítógéppel és projektorral, így filmek, illetve prezentációk vetítésével, a gyakorlati oktatáson belül pedig a kétkezi munkával demonstráljuk a tanulóknak, ami szükséges, amit tudniuk kell. A megszerzett tudásról pedig az érettségi vizsgán tanúbizonyságot is tesznek.

* Az iskola után milyen lehetőségeik vannak az elhelyezkedésre, az esetleges továbbtanulásra?

— Mint említettem, a tanulók egy része még nem biztos benne, hogy hová szeretne menni az iskola végeztével, de mivel az intézmény érettségi bizonyítványt állít ki, nyitva áll a kapu, hogy bármilyen irányba mozogjanak. A diákjaink közül volt, aki óvónő, tanítónő, tornatanár, hitoktató, gyógyszerész, közgazdász lett, de elég sokan vannak, akik a mezőgazdaságban maradtak, visszakerültek a családi birtokra, és ott folytatták az életüket, előbb a szülők mellett, majd saját gazdaságot alapítottak, illetve hentes- vagy péküzletben helyezkedtek el, állatorvosi rendelőben dolgoznak, vagy vállalkozást alapítottak. A mezőgazdasági technikusok körében Zentán a Szent István Egyetem Kertészettudományi Karának kihelyezett képzése a legnépszerűbb, valamint az Újvidéki Egyetem Mezőgazdasági Kara és a Belgrádi Egyetem Állatorvosi Kara. Ami Magyarországot illeti, megemlíthető a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara Hódmezővásárhelyen és a Gödöllői Agrártudományi Egyetem. Mivel az iratkozás a Mezőgazdasági Középiskolába a közeljövőben esedékes, én arra biztatok minden nyolcadikost, hogy ha ezen a területen el tudja képzelni magát, vagy közel áll hozzá a természet, és nem fél a tanulás gyakorlati részét a szántóföldön, gépek között eltölteni, illetve egy jól felszerelt, modern iskolában szeretne továbbtanulni, mely még szép környezetben is található, ahol a tanárok arra is odafigyelnek, hogy a diákok jól érezzék magukat, akkor a mi iskolánkat válassza, mert utána a lehetőségek számos irányban nyitva állnak majd előtte. Mi, tanárok ott állunk a gyerekek mellett, felkészítve őket a szakmai elvárásokhoz mérten.

 

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Róna rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Nyolcadikosok, irány a topolyai Mezőgazdasági Iskola!
Róna
  • Dudás Viktor
  • 2020.08.11.
  • LXXV. évfolyam 31. szám
Nyolcadikosok, irány a topolyai Mezőgazdasági Iskola!
Róna
  • Dudás Viktor
  • 2020.08.06.
  • LXXV. évfolyam 31. szám
Facebook

Támogatóink