Nosza, irány Tóthfalu!

Nosza, irány Tóthfalu!

Jó néhány évvel ezelőtt véletlenül kerültem Tóthfaluba: a magyarkanizsai fürdőből tartottunk hazafelé, Szabadkára, a tervek szerint Oromon keresztül, ám elég volt egy csöppnyi figyelmetlenség, és máris ismeretlen útra fordultunk rá.

Észre sem vettük, úgy elbeszélgettük az időt, amikor hirtelen arra eszméltünk fel, hogy a vajdasági Dallasban járunk: kőolajkutak fúrtak mindenfelé, felettük pedig lángnyelvek keveredtek a lemenő nap fényével.

Hosszú idő után egyszer szándékosan fordultunk a „rossz” útra, s egy kissé csalódva tapasztaltuk, hogy az esti fények eltűntek, halkan morajlottak a fekete aranyat kereső gépek, a falucska azonban így is különlegesnek tűnt. Néhány évvel később aztán újra felbukkant Tóthfalu az életemben: másfél hónapja költöztünk oda a focibolond kisfiam kedvéért (akinek a Nyers István Labdarúgó Akadémia a nagy álma), a Prosperitati Alapítványnak hála ugyanis saját otthonhoz juthattunk.

Keressük még a helyünk, irtó erős bennem a honvágy Szabadka iránt, viszont el kell ismernem: ha már váltottunk, Tóthfalu jó választásnak bizonyult. Egyszerre csöndes és zsibongó. Itt valóban mindig történik valami! Még le sem csengett a Váci Ifjúsági Fúvószenekar hangversenye, és már az Ismerős Arcok koncertjét várja mindenki! A kettő közötti néhány hétben is rengeteg esemény közül lehetett választani: a Hagyományok Háza kézimunkatábort hirdetett meg, hatalmas volt a készülődés a július utolsó hosszú hétvégéjén megrendezett I. Tóthfalusi Lovas Élménytáborra, ahol majdnem harminc gyerek vert tanyát, vasárnap pedig a Lovastalálkozón és Családi Napon ugyanennyi fogat, illetve ló vonult végig a falun az Almás-vasderes Hagyományápoló Egyesület szervezésében. Közben a Nemzetközi Volontőr Tábor keretében öt ország önkéntesei segédkeznek a Duna-makett és a falu egyéb látnivalóinak rendbetételén. És ha ez még nem volna elég, turistabuszok is rendre megállnak a főutcán.

— Én nem turistáknak, inkább kíváncsiskodóknak nevezem őket — fogalmaz Faragó Zoltán, a turizmussal foglalkozó Szabó Dénes Egyesület vezetője. — Havonta néhány száz ember megfordul a faluban, sokat dolgozunk azon, hogy legyen mit felkínálni számukra, és nagy terveink is vannak, szeretnénk például a közeljövőben egy kocsmamúzeumot is létrehozni, melynek az egyik része vendégkiállításoknak adna otthont. Csodálatos szoborparkunk van, melyben Hunyadi János egész alakos szobra is megtalálható. Turulszoborban is lehet gyönyörködni, ez a Délvidék legnagyobb emlékműve, s most készül egy egész alakos lovas szobor, Rákóczi Ferencnek állítunk majd emléket. Alapítónknak, Tóth Józsefnek is emeltünk szobrot, valamint Szabó Dénes atyának, aki mártírhalált halt 1944-ben — nálunk található a megtorlások papáldozatainak tiszteletére emelt első szobor. Arborétum és Duna-makett is várja az ide látogatókat, ez utóbbit évek óta készítgetjük, az akarat nem, csak az anyagiak hiányoznak. Vajdaság, illetve a Duna folyó kicsinyített másában gyönyörködhetnek a vendégek, 50 x 25 méteres nagyságban, hegyek, városok, folyók tárulnak elénk. Kiváló az együttműködésünk a tájházzal, melynek Zsoldos Rózsa a mozgatórugója, és ahol vendégeink sok finomságot kóstolhatnak: csöregét, lankadt pitét, kemencés lángost ehetnek.

Interjúalanyom sokat beszélt az összefogásról, az együtt gondolkodásról, és ugyanezt emelte ki Bata Ferenc, a helyi közösség elnöke, vagyis a falu polgármestere is.

— Falunk a nevét Tóth Józsefről kapta, aki egy földbirtokos volt, és a magyar országgyűlés képviselője a századfordulón. Az írásos dokumentumok szerint a falu kialakulása a templom építésével egy időre datálható, konkrétan 1902 és 1909 közöttre. Tóth József a birtokán az akkori zsellérjeinek 72 házhelyet osztott ki, és így jött létre a település magja, párhuzamosan a templom építésével. A falut mindig is a közösség jellemezte, az összefogás, és ez ma sincs másként, nagyon sok mindent valósítunk meg önkéntes munkával. Mintegy 650 lakosunk van, és elmondhatom, hogy nem fogyatkozunk: igaz, vannak, akik elköltöznek, és az elhalálozás mértéke is nagyobb, mint a születéseké, de mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy mindig akadnak családok, melyek itt képzelik el a jövőjüket, Zentáról, Magyarkanizsáról vagy akár Szabadkáról költöznek ide, mint például ti is! Amikor elkezdtük a falu legújabb kori történelmét írni Utasi Jenő atyával együtt, nagyon merész álmokat fogalmaztunk meg, a falu mindenkori vezetősége azon dolgozik, hogy otthonossá, minél vonzóbbá tegye a települést, nemcsak a magunk örömére, hanem a turisták idecsábítása érdekében is.

Óvoda és nyolcosztályos általános iskola egyaránt van itt, a 2000-es évek elején épült a legkisebbek második otthona, merthogy akkor olyan szép számban voltak óvodáskorú gyermekek a faluban, hogy egy tanteremben már nem tudták őket elhelyezni, és belefogtak egy óvodaépítésbe, majd egy iskoláéba — meséli, a gyereklétszámot a fociakadémián tanulók is növelik, hiszen Vajdaság egész területéről érkeznek ide a fiatal tehetségek, akik a faluval együtt élnek, lakhatásukról kollégium gondoskodik.

A Nyers István-akadémiát 2011-ben alapította Utasi Jenő atya, aki maga is focizott általános iskolás korában.

— Mindig is nagy focirajongó voltam, az általános iskola csapatában játszottam ötödiktől, csatár voltam, gólokat is rúgtam. Aztán ott tört derékba az én focipályafutásom, amikor a szüleim azt mondták, tőlük focizhatok, de vasárnap délelőtt misére kell mennem. Ideológiai megfontolásból ugyanis mindig vasárnap délelőttre tették az edzéseket, én pedig ministráltam. Nem mondhatom, hogy a szüleim válaszút elé állítottak, mert akkor a focit választottam volna, és ugye a templomot kellett… Ott hetedikben volt egy törés bennem, kikerültem a csapatból. De azt szoktam mesélni, a fiúknak is elmondtam, hogy aztán Isten nagyon megajándékozott, mert ennyi fiút itt látok focizni, és ez nekem nagy öröm!

Az atya azt is elmesélte, hogy a plébánia és a helyi közösség között kiváló az együttműködés, személy szerint ő és a polgármester hosszú évek óta tolják együtt a falu szekerét.

— Turizmus szempontjából a plébánia inkább szállásadó, meg az élelemről is gondoskodunk, de nem mi szervezzük magát a turizmust. Vannak elképzeléseink, hogy az egyház is belelép ebbe a programba, melyet a Prosperitati indított, létrehozunk egy civil szervezetet, melynek egyik alapítója az egyházközség lenne, lovardában, lovaglásban gondolkodunk, mert vannak lovaink, és ezt jó lenne fejleszteni, érinteni a turizmust, illetve az is jó lenne, ha minden diák, kollégista megtanulna lovagolni, ez egy nagyon szép program lenne!

Arról is írtam már az egyik tavalyi számunkban, hogy Tóthfaluban isteni finom biozöldséget lehet venni, Csikós Árpád gazdaságából, és persze a biokert is bekapcsolódik a turizmusba, a falu népszerűsítésébe.

S természetesen a Fehér Akác Művelődési Egyesület és az Önkéntes Tűzoltó Egyesület is remek programokat tud kínálni az idelátogatóknak, úgyhogy nosza, irány Tóthfalu!

Képgaléria

Cikkünk további képei

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Úton-Itthon rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink