Nincs mitől tartani

Nincs mitől tartani

Guy Hamiltonnak volt egy rossz szokása: gyakran beszélgetett önmagával. Olykor-olykor bölcsen bemagyarázta magának, hogy ötletei nemcsak neki támadhatnak — a rokonság sem ostoba. Demi nővére előbb vagy utóbb biztosan elolvassa a regényt, amely a városi könyvtárban mindenki számára hozzáférhető. Nem tévedett.

— Guy, te tehát vállalnád annak a szerencsétlennek a sorsát? — kérdezte Demi gyanakodva.

— A teóriáját elfogadom. Viszont maga a tett elítélendő, mert embertelen.

— Hol a határ? — sipította Demi ujjával rábökve a Bűn és bűnhődés című Dosztojevszkij-kötetre. — Te tehát nem sokat gondolkoznál, megnyomnád a gombot, mert az öreg halála gazdaggá tehet. A brutalitást ugyan ellenzed, de azért...

Egy másik rokon, Louise megrázkódott.

— Vegyétek le a témát a napirendről! — rendelkezett szokatlanul erélyesen. — A történet morbid. Demi, hozzál gyorsan egy pohár vizet, beveszem az orvosságomat.

— Már megint azok a tabletták!

— Szükségem van rájuk, tudod.

— Folyton pirulák, porok, injekciók! A környék valamennyi orvosa a te pénzeden évente háromszor nyaralhat Floridában. A szíved, az idegeid, a szinuszod... Eh, hiába beszélek, az orvosságok meg fognak ölni, Louise.

Guy hallgatott. Louise valóban súlyos beteg, és mennyi pénzt költött gyógykezelésre, te jó ég! Az orvosai pedig alaposan megkopasztották az egyébként zsugori vénasszonyt. Én pedig... Öt évvel ezelőtt már nagyon szorongatott helyzetben voltam, merengett Guy. A háromszobás albérletből áthurcolkodtam egy nyirkos lyukba a város legpiszkosabb, legundorítóbb negyedébe!

Miért? Vajon Miért? Mert nem tudtam, nem akartam ellenállni a szenvedélyemnek, a kártyának, és mert elpártolt mellőlem a szerencse. Egy napon, magyarázta önmagának, minden másképp lesz, és az az átkozott rulett... eh! A lovam pedig megnyeri a versenyt!

Úgy étkezett, mint egy szerzetes.

Szerencséjére vasárnaponként meghívták Louise asztalához. Virágok, gyertyák, erőleves, sült liba, csokoládépuding és kávé rummal. Micsoda bőség! Itt aztán semmiben sem szenvednek hiányt!

A pénz a nagyapa öröksége, de Guy édesapja pillanatok alatt elverte a pénzt, a részét. Demi okosan beosztotta a dollárokat, semmit sem kockáztatott. Louise, a ravasz Louise megháromszorozta az összeget, értett mindenhez, több börzeügynököt is becsapott, túljárt az eszükön, de a vagyonáról nem szívesen beszélt. Louise esetében két szempont érvénysült. Először: folyton azt mondogatta, hogy ne adjunk pénzt az ifjúság kezébe (Guy mindössze öt esztendővel volt fiatalabb a nővérénél), mert hátrányosan hat a jellem fejlődésére. Másodszor: a pénz úgyis a családban marad, nem érdemes beszélni róla.

Néhány apróbb ajándék kivételével Louise a vagyont Demire és Guyra íratta. Az évek pedig múltak, múltak, Louis sokat betegeskedett, tonnaszámra nyelte a tablettákat, de Guy szerint minden reggel makkegészségesen ébredt. Guynak nem volt nyugta. Louis akár harminc évig is elélhet még. Mi lesz vele akkor? Ó, ha én is megnyomhatnám azt a gombot! Szép halált szánt Louise-nak, nem olyan rondát, mint a regényben....

Tulajdonképpen már két esztendeje őrzött magában egy sötét titkot. Valamit, ami végül boldoggá, gazdaggá teheti. Alighogy behurcolkodott új lakásába, egy szegény, ágrólszakadt egyetemista öngyilkosságot követett el. A háziasszony első rémületében Guyhoz fordult segítségért. Guy a halott mellett felfedezett az éjjeliszekrényen egy dobozt, benne két fehér színű pirulával, majd az egyiket belesüllyesztette a zsebébe.

Elővigyázatosságból a hátsó udvar felől fogom megközelíteni a villát, tervezgette magában Guy, nehogy valaki meglássa az utcán. Sötét lesz, éjszaka. Belépek a konyhába, Louise úgyis ideadta a kulcsokat, hogy rendben tartsam a házat, amikor Demivel vidékre utazik.

Semmi pánik, nincs mitől tartani. Demi rendszerint úgy alszik, mint az ágyú. Louise-nak az altatószertől mély az álma. Ha egyikük mégis felébred, akkor majd azt mondom, hogy valami balsejtelmem támadt, talán betörő surrant a házba. Louise majd csodálkozik, Demi morog egy picinykét, aztán megkínál teával. Nem árt az óvatosság.

A tervemet nehézségek nélkül valósíthatom meg, motyogta rossz szokásához híven Guy. Lássuk csak, hm, hm! Louise ágya mellett az asztalkán üvegek, gyógyszerek, dobozok és egyéb holmi. Meg egy pohár víz! Aha, ez az, öregem! Ha reggel az aranyoska felnyitja a szemét, azonnal a pohárhoz nyúl, melyben benne lesz a fehér színű pirula, amit az egyetemista éjjeliszekrényéről csentem el. Ó, miért is nem tettem meg ezt előbb, miért vártam olyan sokáig?, sóhajtozott Guy. Mennyi év múlott el nyomorban és nélkülözésben! O. K., öcskös, munkára fel!

A villában azonban váratlanul elhagyta az ereje, és elvesztette a hidegvérét. Nehezen szedte a levegőt. A szíve vadul kalimpált. Mi történt? Nincs elég levegőm, mondta — megint önmagával beszélgetett — nincs elég le... A lába remegett. Lezuhant a székre, majd onnan a padlóra.

Másnap délelőtt, úgy kilenc óra körül, a villa előtt egy sárga gépkocsi állt meg. Demi és Louise szállt ki a taxiból, kezükben bőröndökkel.

— Tudtam, hogy a mester nem lesz pontos — motyogta Louise. — Nem mehetünk be a házba, amíg nem érkezik meg.

— Erre nem volt szükségünk — dohogott Demi. — Én nem hallottam, nem láttam semmit. Micsoda éjszaka, ah! Egy örökkévalóság abban a mocskos hotelban! Louise, te bogaras lettél attól a rengeteg orvosságtól. Rémeket látsz!

— Demi, nem vagyok eszelős — védekezett Louise. — Az éjjel le sem hunytam a szememet. A falban, a bútorokban, mindenütt rovarok nyüzsögtek. Egerek, sőt még talán patkányok is! A szőnyegen szaladgáltak. A takarómon! A hotelban legalább nyugtunk volt tőlük.

Demi az órájára nézett.

— Hol az a nyavalyás mester? Addig nem megyünk be a házba, amíg Moon nem ad engedélyt rá.

Mindketten elsétáltak a sarokig, hogy megnézzék, jön-e már. Mögöttük a villa ajtaján nagy tábla ezzel a szöveggel: BELÉPNI ÉLETVESZÉLYES! CIÁNOZUNK!


November 8-ától mindennap este 7.00-kor bűnügyi novella.
Csak a Hét Nap online-kiadásában. 77 napon át. Jó szórakozást!

Ha elmulasztotta, olvassa el az eddigieket is:

1. Ed Diamont: Mindenét elvette
2. 
Mel Chase: Megásta a sírját
3. 
William Webb: A szerelem vak
4. 
David Cruise: Maga az ördög
5. 
Chris Pollack: Számított a támogatására
6. 
Elmer Morrion: Dolores
7. 
Gedeon Donella: Nincs okosabb dolga
8. 
Earl Gardner: Viselkedjen természetesen!
9. 
Olcsó koporsó — nagy boldogság!
10. 
Edward Mortimer: Ne aggódj, szívem!
11. 
Glenn Campbell: Madridot látni, és...
12. 
Lars Gamble: Gyermekfilmet nézett
13. 
Chris Norman: Gratulálok, uram!
14. 
Sohasem dohányoztam
15. 
Vincent Donaldson: Marisa megcsalt
16. 
Greg Lassiter: Nem tart sokáig
17. 
George Mulholland: Humphrey Bogart szellemében
18. 
Lester Young: Légy óvatos!
19. Wesley Snipes: Színészi adottságokkal
20. William Webb: Szédülékenység
21. Gérard Chabrol: Mi szeretünk téged!
22. Elmer Grant: Gyakran gondol arra, hogy a világot a levegőbe repíti?
23. Vincent Lovano: Megmondom őszintén
24. Chris Pollack: Most megcsókolhatsz!
25. Elmer Grant: A becsületes zsebmetsző
26. George Mulholland: Hát önre nem ügyel senki?
27. Chris Pollack: Tehetségtelen, mint a főtt tök
28. Lester Young: Öt százdolláros
29. Burt Wiseman: Jó napot, George!
30. Ed Grant: Eltemették, megsiratták...
31. Leonard Wayne: Más mint a többi
32. Elmer Greenwood: Az az ember visszatért
33. Carl Lorimar: Nem ügyelt az apróságokra
34. Mark Minghella: Na és a detektívek?
35. Larry Sisner: Nyugodt lesz az álma
36. Larry Sisner: Égnek állt a haja

 

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Szabadpolc rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Nincs mitől tartani
Szabadpolc
  • Elmer Carpenter
  • 2015.01.23.
  • LXX. évfolyam 3. szám
Nincs mitől tartani
Szabadpolc
  • Ernest Wallace
  • 2015.01.22.
  • LXX. évfolyam 3. szám
Facebook

Támogatóink