
A Nikola Tesla Napokon immár negyedik alkalommal az elektromos autók találkozóját is megtartják. Az eseményt másodszor rendezik meg Szeged és Mórahalom bevonásával.
— Pénteken, július 12-én a szegedi Széchenyi téren 12 órától 17 óráig tartunk villanyautós találkozót, majd utána 17 órától átjövünk Mórahalomra, és a Lovas Színház előtt 18-tól 19.30-ig leszünk felsorakozva az elektromos járműveinkkel — foglalta össze Péter Ottó, az esemény egyik szervezője. Az érdeklődők Szabadkán a városközpontban, a színház előtt július 13-án, szombaton, 10 órától 13 óráig tekinthetik meg a legmodernebb villanyautókat. Jó alkalom lesz ez a látogatóknak, hogy tüzetesebben megnézzék az elektromos gépkocsikat, hiszen ha Szabadkán nem is annyira, de Magyarországon már mindenki szembesül velük.
A találkozó lényege, hogy a jelenlévők beülhetnek az autókba, beszélgethetnek a tulajdonosokkal, akik közül sokan már nem az első elektromos gépkocsijukat birtokolják, hanem az ötödik-hatodik megújuló energiaforrású járgányukat vezetik nap mint nap, tehát jó tapasztalatokat lehet gyűjteni tőlük — hangsúlyozta a szervező. Hozzátette, ha próbakörre nem is vihetik el az értékes négykerekűeket, de belülről mindenképp megtekinthetik őket, valamint értékes információkkal gazdagodhatnak a rutinos tulajdonosoktól.
Aki a hétvégén megjelenik a rendezvény egyik állomásán, annak lehetősége nyílik a világ legeladottabb autóját testközelből megvizsgálni, ez a Tesla Model Y, emellett a Model 3, az X és az S is látható lesz egyéb autógyártók termékeivel karöltve.
A sajtótájékoztató végeztével mindkét szervező, Miloš Borjan és Péter Ottó is kiemelte, aki a határon való várakozás miatt aggódik, ne tegye, hiszen szervezett csoportban fognak áthaladni az országhatáron ácsorgás nélkül, majd megköszönték Szeged, Szabadka, Mórahalom Önkormányzatának, polgármesterének a közös munkát, és külön köszönetet nyilvánítottak a rendőrségnek, amiért megkönnyítette számukra a határátlépést.
Fényképezte: Sörös Vince