home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
„Nekem most kell kiteljesednem, a határaimat feszegetnem”
Szerda Zsófi
2020.09.24.
LXXV. évf. 38. szám
„Nekem most kell kiteljesednem, a határaimat feszegetnem”

A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház két új ifjú színművésznővel kezdte meg az évadot. A társulat egyik új tagja Fülöp Tímea. Egy energiabomba. Hurrikán és cunami. Végigsöpör mindenen. Aki ismeri, aki már látta színpadon, tudja róla, hogy nincs pardon. Ha valamit akar, azt meg is csinálja. Tele van ötlettel, alázatos, érzékeny, együttérző, akinél általában van egy kis kutyakaja.

* Ritkán történik meg, hogy egy színész az egyik vajdasági magyar színházból a másikba szerződik át, jellemzőbb, hogy azért lép valaki, hogy szabadúszó üzemmódba vagy országot váltson.

— Már amikor a szabadkai Népszínház tagja voltam, kaptam meghívást Andrástól néhány előadásba, de nem tudtuk összeegyeztetni, így nem vállaltam el. Hívott társulati tagnak is, de úgy éreztem, hogy még nem vagyok olyan bátor, hogy egyik mély vízből a másikba ugorjak.

* De ezek szerint folyamatosan ott bujkált valahol benned a gondolat…

— Persze, hiszen nyitott vagyok mindenféle színházi formára. Sokat gondolkodtam, mit lépjek, lépjek-e. Mindenképp szerettem volna néhány évet maradni a Népszínházban. Az utolsó lökést egy beszélgetés adta. Néhány színész kollégával beszéltünk, s az egyikük említette, hogy ha még foglalkoztat ez, akkor hívjam fel Andrást. Felhívtam, megkérdeztem, áll-e még a meghívás, azt válaszolta: természetesen, úgyhogy kétnapi remegés és több kisebb ideg-összeroppanás után döntöttem. Igazából a döntés már előtte is ott volt a fejemben, de nem könnyű ezt meglépni. Azt vettem észre, hogy elkezdtem túlságosan biztonságban érezni magam. Elkényelmesedtem. Jó szerepeket kaptam a színházban, a kollégáimmal jóban voltam, szerettük egymást, és beleültem ebbe a kényelembe. És én nem ez az ember vagyok. Adódott egy lehetőség a váltásra, kipróbálni magam egy más irányú színházban is, s ez volt a jó lépés. Huszonhat éves vagyok, akarva-akaratlan előjönnek majd az anyai ösztöneim is, és ha néhány éven belül gyermeket vállalok, ha addig nem, utána már sokkal nehezebben váltok munkahelyet. Ez is bennem volt.

* De nem félsz, hogy ez a biztonságérzet egy idő után majd a Kosztolányiban is megjelenik? Fizetésed ott is lesz, a kollégák ott is szeretnek, és jó szerepeket fogsz játszani.

— Értem, mit próbálsz belőlem kiprovokálni. Igen, itt is meglesz a biztonság, de kísérletezőbb jellegű színházi alkotómunka folyik itt, úgy érzem. És nekem most kell kiteljesednem, a határaimat feszegetnem. S azt érzem, jól döntöttem. Még csak egy hete próbáljuk Urbán Andrással a Dogville-t, de már érzem ezt. Van egy szövegkönyvünk, vannak karakterek, de a témát ezer és egy oldalról körüljárjuk, beszélgetünk, gyakorlatokat készítünk. Folyamatosan megvan az a pozitív értelemben vett tenyérizzadás és izgalom, hogy mindenbe bele kell majd dögleni. Alig várom. A Kosztolányiban kisebb a társulat, öten vagyunk fiatal színészek, a fiúk mellett mi ketten Verebes Andreával a színésznők, aki velem egyidejűleg csatlakozott a KDSZ csapatához, mi már régóta ismerjük egymást, barátnők vagyunk, tehát szerintem jó csapat van kialakulóban.

* Ebben igazad van, más egy kisebb társulatban létezni. Itt viszont kisebb a konkurencia, másmilyen a versenyszellem, mint egy nagyobb létszámú csapatban.

— Egészen más a kettő. A Népszínházban én voltam a legfiatalabb színésznő, ezért természetesen nem tudtam idősebb színésznőkre írt szerepeket játszani. Ez normális dolog. Pámer Csilla fiatal kolléganőmmel is két különböző karakter vagyunk, tehát mindig megvolt, ki mit fog játszani. Ettől is szerettem volna egy picit elmozdulni, mert nem biztos, hogy mindig kategorizálva szeretnék lenni a magasságom, kinézetem, fizikai képességeim miatt.

* Megértelek. Ugorjunk is egy egészen más témára. Amikor megjelent nálunk a koronavírus, ti néhányan, lányok összefogtatok, elkezdtetek maszkokat varrni, melyeket szétosztottatok, lehetett rendelni is, és nem olyan régen pedig összerántottál egy jótékonysági limonádézást Olivérért. Ehhez két dolog kell: egy erős humanitárius oldal az emberben és jó szervezőképesség. Szeretsz segíteni másoknak?

— Ez egy érdekes dolog, hiszen az előadás kapcsán sokat feszegetjük az én jó ember vagyok tematikát. Van bennem egy ilyenfajta kényszer, igen. De nem akarom, hogy ezek mártírkodó vagy dicsekvő szavak legyenek. Tény, hogy az esetek 80 százalékában van nálam kutya- vagy cicakaja, s ha kóbor állattal találkozom, megetetem. A ruháimat nem dobom ki, nem adom el, hanem eljuttatom azokhoz, akiknek szükségük van rájuk. De többen vagyunk, akik így teszünk, s általában összefogunk. Ezért bosszantott egy picit, hogy például a humanitárius akció kapcsán mindenki velem akart interjúzni, pedig ebben több mint negyven nő, anyuka, nagymama, színész és nem színész aktívkodott, sütötte a pogácsát, készítette a limonádét.

* Jó, de mégiscsak te indítványoztad és szervezted le az egészet. S a varrás honnan jött? A múltkor mesélted, hogy hamarosan bevásárlószatyrokat is készítesz majd.

— Fontosnak tartom, hogy minél kevesebbet szemeteljünk, s ne az egyszer használatos zacskókat vásároljuk. Zöldséges- és gyümölcsöstáskákat varrok, ezek moshatóak. Szörnyű azt látni, mennyi maszkot és műanyag kesztyűt használtunk, használunk el a vírusidőszak alatt. A környezetvédelem témája hirtelen mintha nem is létezne. Mindenki a saját egészségét félti, ami érthető, s ezért is jött a maszkvarrás ötlete. Közös ötlet volt, és nagyon kinőtte magát. Egy idő után a Vajdasági Állatgyógyászati Intézet, a mentőszolgálat, a kórház, gyógytornászok kérték a több száz darabot tőlünk, sokszor sírva panaszkodva, hogy nem kapnak, nincs elegendő számukra. Nagyon rossz volt ezt látni. Másfél hétig szinte megállás nélkül tizenhat órákat dolgoztunk, megvarrtunk több mint 1500 maszkot mindenféle varrási tudás nélkül. Jóleső érzés, hogy segíthettünk. Nem várhatunk mindig arra, hogy majd valaki más megoldja.

* Amikor néhány éve interjúztunk, említetted, hogy szívesen filmeznél. És sikerült is.

— Igen. A karantén időszakában Pálfi Ervinnel elkészítettük Zoomon Lady Macbeth és Macbeth gyilkosságjelenetét egy Budapesten élő, angol színész kollégánkkal, Altay Lawrence-szel. Az egész úgy kezdődött, hogy Altaynak van egy csoportja, profi és amatőr színészekből áll, akik minden héten elolvastak egy Shakespeare-drámát, s ezt folytatták a karantén alatt is. Mi is bekapcsolódtunk, a Szentivánéji álmot és a Macbethet olvastuk, eredeti angol nyelven húzás nélkül. Nagyon izgalmas volt. Ezután döntött úgy Altay, hogy a fent említett jelenetet filmre szeretné venni. Az volt az eredeti elképzelés, hogy külön térben vagyunk, fekete háttérrel, s a Zoomon ez úgy tűnt volna, mintha egy térben volnánk, de végül ezt elvetettük, mert azt éreztük, nincs színházi jellege. Amikor feloldották a karantént, eldöntöttük, hogy felvesszük. Baráth Attila segített is benne, s elkészült egy tök jó trailer, melyben angolul beszélünk brit akcentussal. Ezen kellett a legtöbbet dolgozni, s a visszajelzések alapján megérte.

* Egy másik filmben is játszol, Hász Áron vizsgafilmjében, a The Mortsafe-ben.

— Áronnal gyermekkori barátok vagyunk, és vicces, de már az egyetemi tanulmányaink elején azzal nyaggattam, hogy majd ő rendezi a jobbnál jobb filmeket, én pedig játszom bennük, és végül valóban így lett. Ő is vajdasági, de már több éve Magyarországon él. A film története egy anyáról szól, aki többször elveszítette a gyermekét. Ebben is angolul beszélek, ráadásul egy ma már szinte nem is létező viktoriánus kori akcentussal. Jól beszélem a nyelvet, de azért meggyűlt a bajom ezzel a régi hangzással. A forgatást nagyon élveztem, s ezúton üzenem a többi filmrendezőnek, hogy gondoljanak rám bátran. Filmeznék még. (Nevet.)

* Van olyan ember az életedben, akire felnézel? Aki meg tud lökni, ha megrekedsz?

— Amíg ezt kérdezted, már végigpörgött a fejemben vagy tizenöt név. Sok emberre fel tudok nézni, mindenkire más miatt. Most olyan időszakomat élem, hogy sokat vitázom önmagammal, mert nem tudom, mi a helyes, mi a jó út. Igyekszem megnézni az érme mindkét oldalát, és valahogy mindig mindkét oldalon találok prót és kontrát is. Amikor nem lelem a válaszokat, akkor fordulok téma szerint bizonyos emberekhez, hogy segítsenek közelebb vinni a válaszokhoz. Ez az évem sok újat hozott. Új lakásba költöztünk a párommal, új munkahely, sok libikókahelyzet volt, de sikerült jól döntenem, és ebben a körülöttem levő emberek is sokat segítettek.

* A dolgok nem feketék és fehérek.

— Nem. Nincs jó és rossz döntés. Én úgy cselekszem, ahogy éppen akkor helyesnek érzem. Most ott tartok, hogy tisztogatok az életemben. Azokat az embereket, történeteket, akikkel/amelyekkel nem tudok úgy azonosulni, ahogy kellene, vagy akik/amelyek lehúznak, elengedem. S ezért senki nem haragudhat rám. Minden ember önző egy kicsit, én is, de a saját lelki békém fontos, hogy teljesíteni tudjak, és a maximumot hozzam ki magamból. Most csak erre akarok koncentrálni.

Fényképezte: Szerda Zsófi

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..