A ’80-as években minden az akciósztárokról szólt. A Beverly Hills-i zsaru, a 48 óra, a Tango és Cash, valamint a megannyi akció-vígjáték olyan hősöket teremtett, akikre még negyven év távlatából is úgy emlékszünk, mint akiknek a filmjein talán a legjobban szórakoztunk. Az idő persze megszépíti az emlékeket, de azért akadnak olyan alkotások, amelyek amellett, hogy ma már azért rendesen megmosolyogtatnak, beláthatjuk, hogy valóban szórakoztatóak is.
Éppen ilyen a Cobra is, az 1986-ban megjelent mozi, mely ma már valódi kultfilm, pedig a maga idejében rendesen lehúzta a kritika. Marion „Cobra” Cobretti eredetileg egyébként a Beverly Hills-i zsaru lett volna, hiszen Sylvester Stallonét erre kérték fel – ő viszont teljesen átírta volna a forgatókönyvet, aminek eredményeként egy jóval sötétebb tónusú film született volna. A később Eddie Murphy nevével legendássá lett sorozat megkapta a könnyedebb hangvételt, míg Stallone a saját verzióját hozta létre, ez lett a Cobra.
A rendező a görög–olasz származású George P. Cosmatos volt, aki a Rambo II-t és a Tombstone – Halott várost is elkészítette. Stallone azonban hatalmas kontrollt gyakorolt a film felett – szinte társrendezője volt a Cobrának. Beleavatkozott a jelenetek felépítésébe, a párbeszédekbe és az akciók kivitelezésébe is. Ez több konfliktust okozott a forgatáson, mert a színész maximalizmusa és domináns személyisége nem mindenkinek tetszett.
Marion Cobretti karaktere a tipikus, ’80-as évekre jellemző „egyszemélyes hadsereg” volt, aki öntörvényű, nem hisz a szabályokban, van stílusa, egy fogpiszkálója és egy tükröződő szemüvege. Ikonikusra sikerült a karaktere, az biztos – a hideg, csendes típus, aki előbb lő, és aztán kérdez. Egyébként több brutális jelenetet is kivágtak a filmből, ami miatt Stallone gyakran tajtékzott is utólag, mert ő maga jóval erőszakosabb látványvilágot szeretett volna. A korhatár-besorolással azonban nem szerettek volna játszani a producerek. A női főszerepet Brigitte Nielsen játszotta, aki akkoriban Stallone felesége volt. Kapcsolatuk a korszak egyik legismertebb hollywoodi románca volt, így a film körüli médiafigyelem is jelentősnek számított.
A történet szerint Nielsen karakterét Cobra próbálja megvédeni egy brutális neonáci szektától. A film főgonoszai egyébként igazán emlékezetesek lettek: egy nihilista, végletekig erőszakos bűnszervezet, mely lecsap a gyengékre, mert csak az erősek maradhatnak életben. Ezzel a nem túl bonyolult filozófiával öldökölnek mindenfelé ezek a baltás gyilkosok, a film helyszínei pedig – gyárépületek, ipari negyedek –, ahol ezek a leszámolások történnek, különösen nyomasztó összképet adnak. Ami a zenét és az atmoszférateremtő látványt illeti, a neonfények, a szintetizátoros zene, a lassított akciójelenetek mind-mind a ’80-as évek sajátjai voltak, és még ma is működnek – persze csak akkor, ha a helyén tudjuk mindezt kezelni. Még az autók – főleg Cobretti legendás Mercuryje – is hozzájárultak ahhoz, hogy a Cobra ma már valódi kultstátuszt élvezzen.
A közönség imádta, a kritikusok kevésbé. És bár a film tökéletes lenyomata volt egy bizonyos korszaknak, a hollywoodi akcióhősök mítosza nem sokkal később már szinte teljesen megváltozott. A legyőzhetetlen utcai szuperhősökért pedig odavolt nemcsak a moziközönség, de később a videótékák törzsvendégei is.
