home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Negyed évszázada a pályán
Tóth Tibor
2018.04.02.
LXXIII. évf. 13. szám
Negyed évszázada a pályán

Laták István, a Magyar Szó sportrovatának szerkesztője és újságírója immár huszonöt éve tudósítja a lapot Zenta, a vajdasági magyarság és a világ sporteseményeiről.

A sportújságírók már hozzászoktak ahhoz, hogy szakmai szervezeteink általában megfeledkeznek róluk, ha különféle díjak odaítéléséről döntenek. Szorgalmasan jutalmazzák az egyéb területeken tevékenykedő kollégákat, viszont a sportújságírás — szaknyelven szólva — mintha az oldalvonalon kívülre esne. Az elmúlt év végén azonban Zentán, az év sportolóit megválasztó bizottság különdíjban részesítette Laták Istvánt, a Magyar Szó sportrovatának szerkesztőjét és újságíróját, aki immár huszonöt — vagy ahogy a beszélgetésből kiderül, inkább huszonhat — éve tudósítja a lapot Zenta, a vajdasági magyarság és a világ sporteseményeiről.

— 2017 folyamán Bicók Róbertnek, a Zenta Községi Sportszövetség elnökének félig-meddig szégyenlősen megemlítettem, hogy már negyed évszázada kísérem a zentai sportot — kezdte a beszélgetést Laták. — És ezt nem felejtette el. A sportújságírók méltánytalanul el vannak hanyagolva, ami a díjakat illeti. Sokan azt gondolják, hogy nekünk kötelességünk ezt csinálni, amiben van igazság, hiszen bennünket ezért fizetnek, viszont tudósítás és tudósítás között is óriási a különbség. Egyesek rosszindulatúan állnak hozzá bizonyos dolgokhoz, mások megpróbálják valamelyest elferdíteni a tényeket. Nekem sosem volt semmilyen hátsó szándékom a zentai sporttal és általában a sporttal kapcsolatban, viszont a hülyeséget nem tűröm el. Arról is ismernek, hogy egy-két évenként bizony kifakadok bizonyos tendenciák, illetve cselekedetek ellen. Némelyek ezt nem vették jó néven, pedig egyetlen szó leírásakor sem a rosszindulat vezérelt. Több időt töltünk el a sportban, mint egy négyéves ciklusra megválasztott politikus, van véleményünk, melyet nem ártana meghallgatni. Nem sértődünk meg, ha nem kapunk minden évben valamilyen díjat, ám időnként azért nem esik rosszul az elismerés.


A svédországi férfi-kosárlabda-Eb-n

* Mikor tudatosult benned, hogy sportújságíró szeretnél lenni?

— A családi háttér miatt várható volt, hogy írással fogok foglalkozni. A sport gyermekkorom óta meghatározó az életemben, hiszen hosszabb ideig úsztam, vízilabdáztam, emellett édesapámmal minden sportközvetítést megnéztünk a televízióban. Az egyetem első éveiben fogalmazódott meg bennem, hogy újságírással, ezen belül pedig sportújságírással szeretnék foglalkozni. Azért sport, mert már akkor éreztem bizonyos idegenkedést a politika iránt. Ebbe nem akartam beavatkozni, viszont a sportpolitikába gyakran belenyúlok. Pályafutásomat az Újvidéki Rádióban, Mucsi Géza keze alatt kezdtem. A Magyar Szóba való kerülésemkor már nem sok útmutatásra volt szükségem, hiszen mesterem addigra már mindenre megtanított.

* Az elmúlt huszonöt év alatt rengeteg világeseményen megfordultál, sok sztársportolóval beszélgettél. 

— Napilapunknál 1994-ben kezdtem, előtte két és fél évig rádióztam, tehát huszonhat éve vagyok a pályán. A legrosszabb időszakban álltam sportújságírónak, hiszen a miloševići korszakban utazásra nem igazán nyílt lehetőségünk. Jártam az isztambuli birkózó-vb-n, a svédországi férfi-kosárlabda-Eb-n, számtalan eseményen Magyarországon és a környező országokban. Tudomásom szerint már a tokiói utamat szervezik, de nem nagyon hiszek benne, hogy kijuthatok egy olimpiára. Egy olimpia egyébként nemcsak álom, hanem halál is az újságíró számára. Főleg egy akkora városban, mint Tokió. Ott nincs se alvás, se evés, csak munka. Ennek ellenére elutaznék a tokiói játékokra, a következő ötkarikásra azonban már nem hiszem. Az egyik legemlékezetesebb sztorim Alekszandr Karelinnel, minden idők legnagyobb, akkor még szovjet birkózójával kapcsolatban esett meg velem. Az óriás köztudomásúan csak az orosz médiának nyilatkozott. A budapesti vb-n a mérkőzés után kiült a lelátóra, én pedig mellételepedtem. Angolul megkérdeztem, hogy adna-e egy interjút. Valamit dörmögött, majd úgy rám nézett, hogy gyorsan odébbálltam. Amikor megnyerte a vb-t, akkor öltönyben vártam a szőnyeg szélén, gratuláltam neki, viszont akkor sem akart nyilatkozni. A belgrádi Eb-n azonban, ahol a sportágat népszerűsítette, már nem menekült. Előbb megígérte, hogy a hivatalos program után szívesen nyilatkozik, majd úgy eltűnt, mint a kámfor. Megtudtam, melyik hotelben szállt meg, és megvártam a bejáratnál. Onnan már nem szabadult: négy kérdésemre két-három mondatos válaszokat adott. Talán én vagyok az egyetlen nem orosz újságíró, aki tudott vele beszélgetni. Rajta kívül még számtalan világ- és Európa-bajnokkal készítettem interjút, a vajdasági magyar porondon szinte mindenkit megszólaltattam.

* A Magyar Szóban azonnal a birkózást kaptad.

— Szántó Zoli bácsi után a birkózás évekig nem szerepelt az újságban. Zentai létemre nem hagyhattam ezt szó nélkül, így megkaptam a sportágat, illetve a többibe is belekóstoltam. Vonzottak a vizes sportágak, az úszás és a vízilabda is, valamint a teke. Később enyém lett a női kézilabda, majd a Dakar. Nagy álmom, hogy egyszer kijussak oda. Erre talán az olimpiánál is jobban vágyom.

* A vajdasági magyar sportolókat és klubokat részesíted előnyben, a róluk való tájékoztatást szívügyednek tekinted.

— Nem véletlenül. A magyarországi kollégák egyre inkább csak a saját sportolóikkal foglalkoznak, gyakran még a győztest sem említik meg. Ez újságírói hiba. A szerb sajtó is csak a sajátjairól ír, a vajdasági magyar sportolókról pedig csak akkor szól, ha szerbiai színekben valamilyen nagy eredményt értek el. Ebbe a két végletbe kell belehelyezni a vajdasági magyar sportolókat, akik közül rengetegen szerepeltek kiválóan. Világ- és Európa-bajnokaink, valamint érmeseink voltak tavaly, a világ legjobb tekézője is vajdasági magyar. A 200 000-es kisközösség eredményei, a sportolóinkkal készült beszélgetések is képesek megtölteni a lapot. Budapestről és Belgrádból senki sem megy el Kevibe, Tornyosra, Csókára vagy Magyarkanizsára, és ezeknek a sportolóknak az eredményeiről semmit sem tudnánk, ha mi ezt nem közölnénk. Természetesen nemcsak a világ- és Európa-bajnokok fontosak számunkra. Bizonyított tény, hogy az újságolvasók a sajátjaikról szeretnek leginkább olvasni. Persze arra is kíváncsiak, mi történik éppen Ronaldóval vagy Messivel, viszont nem a róluk szóló írások a kedvenceik a rovatban.

* Mennyiben más a sportújságírás most, mint amilyen huszonöt évvel ezelőtt volt?

— Könnyebb, de más. A sztársportolókról pillanatok alatt minden információ megtudható, pedig régen ez többhetes munkát vett igénybe. Annak idején kiküldték az újságírókat az eseményekre, és csak egyetlen forrásból áramlott az információ. Megtörtént, hogy nem az az eredmény született, amelyet az újságíró elküldött, viszont máshonnan nem lehetett tájékozódni. A „fantáziadúsabb” újságírók sok mindent elérhettek, és nagyon híres személyekkel is találkozhattak. Manapság a sportolókkal is nehezebb beszélni, hiszen a médiafolyosón csak néhány kérdésre van lehetőség, a sajtótájékoztatón elhangzottakat pedig minden újságíró lehozza.

* Mit tanácsolsz azoknak a fiataloknak, akik sportújságírói pályára szeretnének lépni?

— Sportújságírással ne foglalkozzon az, aki előtte sosem sportolt. Aki annak idején nem érezte át a versenysport örömeit, küzdelmeit, bánatát, az nem tudja átélni a pályán történteket. A sportújságírói hivatás gyakran a családi élet rovására megy, hiszen a kettő nem mindig fér meg egymás mellett. Igaz, hogy kötetlen a mi munkánk, de sokszor éjszakába nyúlik, gyakran kell utazni is, amit nem mindenki fogad el. Aki ebbe az életstílusba bele tud szokni, abból lehet sportújságíró, aki viszont másképp gondolkodik az élettel kapcsolatban, az inkább mást csináljon. Szabadnap és hétvége sincs. Amikor a vasárnapi ebéd után mások szunyókálnak, mi elindulunk dolgozni. Ennek ellenére, ha újrakezdhetném, megint sportújságíró lennék. Még mindig örömmel nézek az újabb kihívások elé.

* Van a szakmának megfelelő utánpótlása?

— A fiatalok sajnos nem nagyon gondolnak arra, hogy itt maradjanak. Meg is értem őket, hiszen anyagilag nem kényeztetnek el bennünket. Nem látom világosan, hogy mi lesz húsz év múlva, hiszen a generációk között hatalmas szakadék tátong. Hamarosan nem lesz elég szakkáder, így a médiumok kénytelenek lesznek tehetségtelen embereket felvenni, ami majd a minőség rovására megy. Erre egy példa: az újvidéki birkózó-Eb-n nemrég találkoztam egy kollégával, aki életében akkor látott először birkózást. Hogyan képes egy ilyen újságíró tudósítani egy Európa-bajnokságról? Nem kevés kételyem van a jövővel kapcsolatban.

* Milyen sportújságírói álmaid vannak még?

— Úgy hiszem, lehet még jó tíz-tizenöt évem ebben a szakmában. Az Aranycsapatból sikerült Grosics Gyulával, Buzánszky Jenővel és Várhidi Pali bácsival interjút készítenem, a vízilabdázók Aranycsapatából is mikrofonvégre kaptam néhány játékost, ám néhányukkal még szeretnék beszélgetni. Ahogyan Szemerédi Istvánnal és Törtei Józseffel is jó lenne. Az elkövetkező tíz-tizenöt évben még sok minden sikerülhet.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..