home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Ne hanyagoljuk el a dűlőutakat se!
HAJNAL Árpád
2013.04.24.
LXVIII. évf. 17. szám
Ne hanyagoljuk el a dűlőutakat se!

Az utóbbi három esztendőben Zombor város több mint 220 millió dinárt fordított a dűlőutak rendezésére. Valóban figyelemreméltó, hogy negyven kilométer hosszan aszfaltozták a dűlőutakat, de ezzel még véletlenül sem ért véget a dűlőutakkal kapcsolatos tevékenységük, ami mindenképpen a mezőgazdaság hasznára van.

Varga Ferenc, Zombor város képviselő-testülete mezőgazdasági bizottságának elnöke nyilatkozott e sokakat érdeklő témával kapcsolatban:
— Először fordult elő, hogy az állami földek bérbeadása bevételének 40 százalékával rendelkezik a város. Nagyon fontos, hogy ezek a pénzek vissza lesznek forgatva a mezőgazdaságba, más célokra nem használhatók föl... Immár öt esztendeje a városi képviselő-testület meghozza a tervét az állami földekkel való gazdálkodásnak, és a belőle eredő eszközök felhasználásának is. A befektetés mind szélesebb területen folyik, ami egyebek között azt jelenti, hogy az elvezető csatornák karbantartására, a földek minőségének kivizsgálására és javítására is figyelmet fordítanak. Ezt a munkát a zombori Agroinstitut Mezőgazdaság-fejlesztési Intézet szakemberei végzik. A dűlőutak karbantartásán és javításán kívül az elmúlt esztendőben első alkalommal az egyre több szeméttelep eltakarítására is jelentős pénzt fordítottunk.

Beszélgetőtársunk közölte velünk, hogy a szélvédő övezeteket is vissza kívánják állítani, ennek megfelelően már az idén fákat is ültetnek majd a határban.

A dűlőutak felületének javítását már öt esztendeje folyamatosan végzik. Egyes utak felújítása csak földmunkákból áll, másokat zúzottkőréteggel látják el. De természetesen nem mellőzik az aszfaltozást sem. Így épült a Zombor szomszédságában levő Bükkszállás és Csicsovi közötti, továbbá a Zombor és Gradina közötti út, ugyanakkor Gradina össze lett kötve Kerénnyel (Kljajičevo). Bezdánban a határ öt kilométer szakaszon rá lett kötve a Gákovai útra.

— Összesen 65 millió dinár jut az idei költségvetésből az utak javítására, karbantartására. Az elmúlt három esztendőben 28 bekötőutat építettünk, illetve hoztunk rendbe a község területén. A dűlőutak javítása főleg Zombor város fő útvonalainak tehermentesítése céljából történik. Ezért fordítunk nagy figyelmet a Zombor—Kerény, Zombor—Szabadka és Zombor—Bezdn főútvonalak tehermentesítésére. Alternatív lehetőséget igyekszünk biztosítani a mezőgépeknek, hogy ne kelljen a főútvonalakon közlekedniük, ezzel biztonságosabb lesz a közlekedés a személygépkocsik és a mezőgépek számára is. Ezenkívül a jó utakkal ellátott mezőgazdasági területek lehetőséget nyújtanak a kertészkedésre, hiszen a földek esőzés idején is megközelíthetőek.

Nagy gondot okoz a dűlőutak karbantartásával kapcsolatban az, hogy miután jó utakról gondoskodunk a mezőgazdasági gépeknek, a cukorrépával megrakott túlterhelt teherkocsik ellepik az utakat, és hatalmas károkat okoznak. Nem világos számunkra, hogy a közlekedési rendőrség miért nem törődik ezzel. Reméljük, hamarosan rendeződni fog a helyzet ebben a kérdésben is — nyilatkozta Varga Ferenc.
 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..