Nagy utaz(tat)ás

Nagy utaz(tat)ás

Miért kell egy kis Amerika egy itthoni buszvállalkozásnak?

Buszokkal kereskedik, és buszokat ad bérbe. Oroszt tanult, amikor mindenki németre járt, Amerikában pincérkedett, beutazta az államok többségét, aztán hazajött, és megvett egy magyarkanizsai buszvállalatot a nyugdíjba készülő tulajdonosától. Köszöni, jól megy neki. De ehhez kellett némi különcködés, sok utazás és egy nagy adag amerikai mentalitás — állítja Vécsey Dániel.

Délelőtt tíz órára beszéltük meg az interjút, egy kicsit késve és egy kicsit álmosan jelent meg, viszont a telefonpartnere ezt nem láthatta, a hangja pedig nem árulta el. Határozottan folytatta le a rövid megbeszélést, aztán már kezdhettük is az interjút, egy kicsit jobban visszakanyarodva az időben, mert nagyon piszkálta a fantáziámat, hogy egy fiatal, vajdasági, magyar emberből hogyan és miként lesz buszguru. 

— A Nyugat-magyarországi Egyetemen kezdtem (tavaly óta Soproni Egyetem néven működik) kommunikáció—média szakon. Második nyelvként az oroszt választottam, egy szemesztert Oroszországban, Volgográdban töltöttem. Közben utaztam is erre-arra, Moszkva, Rosztov-na-Donu, Asztrahán. Következett a mesterképzés a budapesti Corvinuson, azt angolul fejeztem be. Ott is egy jó kis, nemzetközi társaság verődött össze, rengeteget utaztunk, főleg Európában. Korábban, középiskolásként is utazgattam, négy év alatt háromszor jártam Taizében. Akkoriban kezdődött ez a nagy utazás, még szervezetten, ám az egyetemi évek alatt rájön az ember, hogy elég, ha vesz egy vonatjegyet, és majd alakul. Aztán következett az amerikai kitérő. Az a pénzkeresésről szólt, meg, ugye, a szórakozásról is, de főleg a pénzről. Volt egy időszak, amikor palacsintát sütöttem, majd rájöttem, hogy jobban megéri a pincérkedés. Massachusettsben, Martha’s Vineyard szigetén háromszor öt hónapot húztam le. Bejártam New Yorkot, Los Angelest, Bostont, Miamit, huszonöt államban biztosan megfordultam.

Aztán hazajött, egy kicsit elege lett az utazásokból, hiányzott neki, hogy itthon legyen — mondja. Kezdjünk valamit! — gondolta, így érkeztek meg életébe a buszok 2015 elején-közepén.

— Nem tudok belemagyarázni nagy filozófiát, hogy miért a buszok. Szeretek utazni, a buszokkal lehet utazni, ennyi. Persze volt gazdasági adalék is, belenéztem a számokba, hogy megéri-e, kifizetődő-e. Aztán belevágtam.

* Hol vetted a buszokat? Elkezdtél apróhirdetéseket nézegetni, hogy ki árul buszt, mennyiért?

— Igen, így indult. Magyarkanizsán találtam egy eladó céget, három busszal. Egyszerűbb volt úgy elkezdeni, hogy olyan valakitől vettem meg, aki ezt csinálta tíz évig, tehát bejáródott céget vezetett. Azért vágtam bele, mert tetszett a munkamenet: az egyik oldalon a nagy szabadság, a másikon pedig a kötelességek is. Nem az a napi rutin, hogy 7-től délután 3-ig ledolgozod a nyolc órát, és utána kikapcsol az agyad. Egész nap gondolkodom, telefonálok, csinálom, de ha pihenés van, akkor valóban pihenés van. Van három autóbuszom, ezeket ki lehet bérelni különjáratokra.

* Mennyiért vetted a buszos céget?

— Körülbelül 30 000 eurót fizettem, nem a teljes árat, egy részét ledolgoztam.

* Többre számítottam!

— Én is! Egyébként mindenki ugyanúgy reagál, mint te. Egy busz ára 5000 és 500 000 euró között alakul, szóval nagyon változó. Ezeket a járműveket azóta persze már lecseréltem, abból a háromból igazából most egy van meg, mely akkor a legjobb volt, most pedig a legrosszabb.

* Amikor belevágtál, nem gondolkodtál azon, hogy úristen, mi lesz, ha mégsem sikerül úgy, ahogy gondolom?

— Nem, mert hittem benne. Ez az egyik. A másik pedig, hogy jó volt Amerikában dolgozni, engem nagyon elkapott az ottani mentalitás.

* Megszabadultál a vajdasági kishitűségtől?

— Teljes mértékben! Viszont ehhez nagyon kellett a rengeteg utazás meg Amerika. Üzleti szempontból ott adnak az embernek egy ilyen világképet, amely nagyon megváltoztatja a gondolkodását. Elhiszed, hogy képes vagy megcsinálni! Biztatnak, mindenért megdicsérnek, még olyasmiért is, ami szerintem hülyeség. Ez az elején idegesített, de aztán észrevétlenül átalakul tőle az ember. 

* Az sem tudott visszahúzni, amikor hazajöttél, és minden bizonnyal mindenfelől azt hallottad, hogy ugyan már, ez úgysem fog sikerülni?

— Pontosan így történt! De épp azért is megcsináltam. Kell ehhez egy olyan szemlélet, hogy egy kicsit mindig szembe kell menni a többiekkel. Mint például a Nyugat-magyarországi Egyetemen, ahol Ausztria közelsége miatt mindenki a németet választotta, azzal az elképzeléssel, hogy majd elmegy osztrák vendégmunkásnak. Nekem azonban az orosz tetszett. Hárman ültünk az oroszórán, hatvanan meg a németen. Jól döntöttem! De persze ezt a különcködést sem szabad túlzásba vinni.

* Csak a vállalkozást vezeted, vagy a buszokat is?

— Buszt nem vezetek. Ez még egy csavar a történetben. Egyébként valahol érdekel, kipróbálnám, de nem buszsofőrnek születtem. Számomra ez egy üzlet, a megbeszéléseket szeretem, a szaladgálásokat, ám ennek van egy rossz oldala is: az alkatrészek beszerzése, valamint a mesterek, sofőrök levadászása, merthogy belőlük nagy a hiány. Van két-három állandó emberem, de ha éppen nem érnek rá, akkor van még húsz szám a telefonkönyvemben.

* Mindig akad munkád?

— Télen nyilván kevesebb, viszont főszezonban megéltem már olyat, hogy negyven napon át mind a három busz úton volt. Naponta akár több túrában is.

* De az utazásokat nem te szervezed, ugye?

— Nem, ilyesmivel csak licenccel bíró utazási irodák foglalkozhatnak. Viszont az utazási irodák azok, amelyek felbérelik a busztársaságot. A fő profilom az ovisok, diákok utaztatása, községen belül és a környező községekben. Rengeteg verseny van, gyermekhét, táborok, sportkupák, civil szervezetek, zenészek, cserkészek, nyugdíjas-egyesületek. S van egy belgrádi utazási iroda, mellyel együtt dolgozunk.

* Ezt a fővárosi ügyfelet is örökölted a céggel, vagy ezt már te kapartad ki magadnak?

— Ezt már én. Egy buszvásárlás által sikerült megszereznem. Érdekes, hogy a közép- és a dél-szerbiaiakkal milyen jó kapcsolatokat lehet kialakítani buszvásárlással. Előfordult, hogy az üzletből nem lett semmi, viszont a kapcsolat megmaradt. Sokkal jobb úgy Görögországba elindulni, hogy tudom, 100 kilométeres körzetben mindig fel lehet hívni valakit, ha gond van. Vajdaságról pedig ne is beszéljünk!

* Szóval nemcsak bérbe adod a buszokat, hanem adod-veszed is őket.

— Igen. Mindig, amikor megjelenik egy új lehetőség, hiszen minden eladó.

* Otthonról dolgozol, vagy van irodád?

— Nincs, az egy felesleges dolog. Néha jó kevergetni a levest, és közben elküldeni néhány e-mailt. Sokkal barátságosabb, mint beülni egy irodába. Gyakran hajnalban kell valamit elintézni, utána pedig még vissza lehet feküdni. Tehát akkor dolgozom, amikor van mit, és ha kell, akkor napi két órát vagy tizen-egynéhányat. Most egyébként is január van, ilyenkor nincs munka, ez a javítások meg az árajánlatok időszaka.

* Mi viszi el a legtöbb pénzt?

— Az üzemanyag.

* S az állam felé?

— Egyéni vállalkozó vagyok, nem mondom azt, hogy ez nagyon sokba kerül, és hogy elnyomnák a vállalkozókat.

* Mennyit keresel?

— Diplomatikus választ adok. Amikor hazajöttem Amerikából, és belevágtam, megfogadtam, hogy addig csinálom, amíg nem kell néznem, hogy mennyi pénzem van, mi mennyibe kerül. Nem lakásra és nagyobb befektetésekre gondolok, hanem a hétköznapi bevásárlásokra, az öltözködésre, egy nyaralásra vagy hosszú hétvégére, de ezt sem a világ másik felén. Ha télen el tudok menni Jahorinára három napra, nyáron pedig felülhetek az egyik buszomra, melynek Görögország az úti célja, és ott eltölthetek tíz napot, év közben pedig felugorhatok egy hosszú hétvégére Budapestre vagy a karácsonyi vásárra Bécsbe, akkor nekem az már elég. 

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Lehetőségek Tárháza rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink