„Musicalen dolgozni olyan, mint egy hónapokig tartó görög lagzi”
Szerda Zsófi
2021.02.10.
LXXVI. évf. 6. szám
„Musicalen dolgozni olyan, mint egy hónapokig tartó görög lagzi”

Klemm Dávid zongorista, zeneszerző neve a legkülönbözőbb helyeken bukkan fel. Az Újvidéki Színház egy-egy előadásának a zenéje kapcsán, vagy mint zongorista, korrepetitor. Az újvidéki Művészeti Akadémián diplomázott klasszikus zongoraművész szakon, jelenleg doktorandusz a Belgrádi Művészeti Egyetem interdiszciplináris-multimediális szakán. 2010 óta az újvidéki Művészeti Akadémia dráma tagozatán korrepetitorként dolgozik. Több mint ötven zenés színházi darab elkészítésében vett részt mint zeneszerző, zenei vezető, karmester, korrepetitor, előadóművész. Zeneszerzői munkássága elismeréséül 2017-ben megkapta a legjobb színházi zene díjat az Újvidéki Színház Fekete című akciómusical darabjában, a Vajdasági Hivatásos Színházak Fesztiválján.

* Hogyan lett belőled zeneszerző? Emlékszel arra a pillanatra, amikor először szereztél zenét? Olyat, amelyet már alkalmaztak is, nem csak a fióknak íródott?

— Ez egy olyan kérdés számomra, mintha egy kisgyereket megkérdeznének, mikor kezdett el játszani. Úgy érzem, hogy állandóan bennem volt a késztetés, hogy egy hangszeren olyasmit halljak, játsszak, amit még előtte sohasem hallottam. Ez eléggé megnehezítette a diákéveimet, mivel egy komolyzenei szakon az a fontos, hogy a diák sok-sok gyakorlás után végre le tudja játszani ugyanazt, majd még százszor, mindig ugyanúgy, a lehető legkevesebb eltéréssel, hibával. A tanulmányaim vége felé már alig vártam, hogy diplomázzak, és végre senkire ne kelljen hallgatnom, és főként, hogy senkit se kelljen utánoznom. Ekkor tudtam teljesen a zeneszerzésre összpontosítani. Elkezdtem járni tanfolyamokra, zeneszerzői kurzusokra, s szerencsére az internetnek köszönhetően a XXI. században akár otthonunk kényelméből is végighallgathatunk a világ másik felén megtartott mesterkurzusokat, előadásokat. Tanulhatunk akár japán, amerikai, orosz, német vagy bármilyen más eminens zeneszerzőktől is. Természetesen az első hivatalosan dokumentált megbízásomra is emlékszem. 2006-ban írtam a szlovéniai televíziónak. A lendvai származású Zala György szobrászművészről készítettek dokumentumfilmet, ehhez szereztem a zenét. Érdekes, hogy a mai napig rábukkanok a tévében. Néhány hónapja például a Duna Televízió műsorát nézve futottam rá véletlenül.


 
* Már több musical zenéjét hangszerelted, írtad. Szereted ezt a műfajt? Nagyobb nyomás egy zenés darabhoz írni dalokat, mint egy klasszikus előadáshoz, ahol csak aláfestésként van jelen a zene?

— Imádom a musicaleket! A musical tarkasága rögtön magával ragad. Ott az a sok elképesztő koreográfia, a dalszövegek, a rengeteg zene. A musicalekben mindig rengeteg az alkotó, akik együtt dolgoznak, dalszerző, koreográfus, szólisták, kórusok, zenészek, zeneszerzők, mind együtt alkotnak. Az egész olyan, mint egy hónapokig tartó görög lagzi! A másik oldalon pedig ott vannak azok a színdarabok — és idesorolnám a filmeket is —, amelyekhez inkább zenei aláfestés íródik, de nem szeretem ezt a szót, még akkor sem, ha én is sűrűn használom, hiszen így könnyebb elmagyarázni egy laikusnak. Ez egy olyan zene, amelyben nincs ének, de ez is ugyanolyan zene, mint amelyikben van. Minden zene történetet mesél, akár van benne szöveg, akár nincs. Számomra nagyobb kihívás olyan zenét írni, amely szövegmentes. A musical két művészeti ág, az irodalom és a zene ötvözete. Az egyik kisegíti a másikat. Ha tegyük fel, a dalszövegben (most nagyon leegyszerűsítve) a szomorúságról énekelnek, akkor ez az információ már megalapozza a nézőben az irányt, merre kell, hogy elvigyék az érzelmei. A zenének erre már csak rá kell segítenie, s ketten együtt, a szöveg és a zene hozzák létre a hangulatot. De ha a zenének egyedül, szövegre nem támaszkodva kell ugyanezt elmesélnie, az nagyobb kihívás, mert nincs a hallgató szájába rágva az érzelmi töltet. A hangok, a hangszerek, a dallam, a tempó, a dinamika használatával kell eljuttatni őt arra az érzelmi szintre, ahol átérzi a szomorúság pillanatát. Talán ezért is kacsingatok mostanában egyre inkább a film irányába. A kihívás miatt.

* Tudom, hogy gyerekkorodban teniszeztél is, mégis a zenét választottad. A kettőt együtt nem lehetett volna művelni? Szoktál egyáltalán még teniszezni? Vagy meccseket nézni?

— Hatéves koromtól kezdve tíz évig űztem ezt a szép sportot, szóval a gyerekkoromat végigteniszeztem. A tenisz nálam ezért egyet jelent a gyerekkorral. Sokat versenyeztem, s emlékszem, volt egy idő, amikor junior kategóriában ötödik voltam Jugoszláviában, és harmadik Vajdaságban. A középsuliban viszont abba kellett hagynom, mert egyszerűen nem lehetett két dologra összpontosítani. A zene is, és a sport is maximális energiabefektetést, teljes embert kíván. Ha maradt volna mindkettő, akkor csak fél-fél emberként tudtam volna velük foglalkozni. Azért billentem a zene irányába, mert kreatívabbnak találtam a sportnál, és mert lelkesebben zongoráztam, mint teniszeztem. A teniszben soha nem zavart túlságosan, ha veszítek, úgy voltam vele, hogy annyi baj legyen, ez csak egy játék, nem fogok emiatt őrjöngeni, és ütőt csapkodni a földhöz. Majd legközelebb nyerek. A sporthoz azonban más mentalitás szükséges. Ebből adódóan élsportoló valószínűleg nem lett volna belőlem. Nekem boldog gyerekkorom volt, és lehet, hogy nem gyűlt össze bennem elég harag, melyet a teniszpályán vezethettem volna le. Mostanában nem teniszezem, nincs kivel. Egy kezdőnek vagy amatőrnek túl erős ellenfél lennék, úgyhogy be kellene iratkoznom a veterán teniszezők klubjába, hogy olyanokkal játsszak, akik valaha szintén versenyeztek, de erre sajnos nincs időm, és meccset is ritkán nézek. Esetleg Nolet a döntőkben. (Nevet.)

* Ez érthető. Többször dolgoztok együtt Erős Ervinnel. Ezt hogyan kell elképzelni? Egyikőtök hozza a dallamot, a másik színezi, és producerként foglalkozik vele, vagy minden munkafolyamatot megosztotok?

— Ervinnel öt-hat éve dolgozunk együtt. Nagyon jónak bizonyult ez az összefogás, szinte minden zenei projektumot együtt csinálunk. Néha persze adunk teret egymásnak, kisebb munkák esetén, melyek nem igényelnek két embert, külön dolgozunk. A dalszerzést általában leosztjuk egymás között. Elolvassuk a szövegkönyvet, és a rendezői utasítások alapján eldöntjük, kinek melyik dal a vonzóbb. Ervin általában a lassú, lírai számokat választja, én pedig a gyors, játékos hangulatúakat. Ez az első fázis. Miután megformáztuk a dalt, illetve megszületett a verse, a refrén, akkor hangszereljük. Ezen a ponton sokszor összeülünk, és feljátsszuk a hangszereket. Ervinnek a gitár az erőssége, nekem a zongora. Olyan is van, amikor szinte készre íródik a dal, akkor már csak a sávokat kell kikeverni, de a végső fázist, a dalok „kikeverését” és a masteringet mindig együtt csináljuk.

* Van-e olyan szerzeményed, amelyre különösen büszke vagy?

— Nincs, mert mindig, amikor létrejön egy új, azt jobban szeretem az előzőnél, és mert hallom, hogy a régieket hogyan csinálnám most másként. Mindig megpróbálok valami újat felmutatni hangzásban és hangszerelésben egyaránt. Állandóan motiválom magam, hogy fejlődjek. Régebbi szerzeményeimre úgy tekintek, mint a régi énem munkáira, melyeket már felülmúltam. Persze szeretem őket, szép emlékeket idéznek vissza, de nem rajongok értük.

* Mit csinálsz, ha éppen az utcán jut eszedbe egy dallam? Hazáig dúdolgatod, vagy erre nincs szükséged, hiszen ha egyszer eszedbe jutott, nem felejted el?

— Ha az utcán jut eszembe egy dal, vagy az autóban, ami sokszor megtörténik, akkor előkapom a telefonom, és felveszem. Ennyire egyszerű. Oda kell figyelni, hogy rögtön felvegyem, mert ha csak néhány percre elvonja valami más a figyelmem, már nem tudom visszaidézni. Később, amikor eljön az idő, hogy visszahallgassam, rájövök, hogy 90 százaléka ezeknek a felvételeknek és zenei ötleteknek marhaság, melyen már csak jókat röhögök.

* Énekeseket is kísérsz, saját együttesed is van, többször élőben muzsikálsz az előadásokban. Már rengeteg zenésszel együttműködtél. Igényled a zenének ezt a részét is? Hogy a másik oldalon is megjelenj, és élőben muzsikálj?

— Mivel húsz évig tanultam zongorázni, természetes, hogy igénylem. „Papíron” én zongoraművész vagyok, nem idegen számomra a színpad. Már több mint ezer fellépésem volt szóló zongoristaként, korrepetitorként, együttesben, színházi előadásokban. Szeretek a zenésztársaimmal játszani. Az egy egészen más élmény. Ott élőben történik minden. Az orrunk előtt születik meg a hang, ráadásul mindenki számára egyszerre történik ez meg. A közönség és a zenész számára is. Együtt élik át a jelenben azt a pillanatot, egy térben közösen. Az élő zenélést semmi mással nem lehet összehasonlítani.

* Tudom, hogy mindig ott a zene, de mi tölti ki azokat a perceidet, amikor nem zenével foglalkozol?

— Megpróbálok egészségesen élni, s minél több időt tölteni a párommal. Sokat sétálok a természetben, edzek, megpróbálok nem inni alkoholt, a cukros üdítőket is kerülöm, csak vizet iszom, nem dohányzom. S ami a legfontosabb, imádok elmélkedni. Magamba szállni, s hagyni csapongani a gondolataimat.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Fiatalok Fiataloknak rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..