Mit (ne) kezdjünk a tikkel?

Mit (ne) kezdjünk a tikkel?

A tikk valamilyen formájával szinte nap mint nap találkozunk. Mégis gyakran okoz gondot maga a jelenség és annak felismerése is. A tikk nem más, mint akaratlan, hirtelen, gyors, rövid, ismétlődő, sztereotip, akár bizarrnak tűnő mozgás (motoros) vagy hangadás (vokális).

Nagyobb gyakorisággal fordul elő fiúknál, főleg hat-hét éves korban. Olykor több családtagnál is megjelenhet, de nincs egyértelműen bizonyítva örökletessége. Leginkább gyermek-, illetve serdülőkorban kezdődik, a legtöbb esetben átmeneti jelenség, egy idő után kezeléssel vagy kezelés nélkül megszűnik, máskor vissza-visszatér.

A vizsgálatok és kutatások során megfigyelték, hogy főként a társas kapcsolatokban és a kommunikációban fontos izomzatot, izomcsoportokat érinti. A leggyakoribb motoros tikkek a következőek: hunyorgás, grimaszolás, orrhúzogatás, a szemgolyók hirtelen elfordítása, fejrángatás, vállrándítás, lábdobogás, olykor szökdécselés, ugrálás, tapogatás, guggolás, a törzs domborítása és homorítása. A vokálisak pedig: szipogás, szimatolás, krákogás, köhögés, torokköszörülés, dünnyögés, röfögés, lihegés, szavak vagy akár egész mondatok, esetleg mások mondatainak akaraton kívüli ismételgetése, periodikusan ismétlődő nevetés, esetleg kutyaugatás vagy nyávogás.

Előfordul, hogy maguk a gyerekek társítanak egy akaratlagos mozdulatot a tikkhez, hogy az megmagyarázhatóbbá váljék. Az idősebb gyerekek azt is el tudják mondani, hogy a tikket megelőzi egy kellemetlen érzés, általában a tünet jelentkezésének helyén. Ám ez nem egy akaratlagos jelenség — ezért lehet megtévesztő, hogy olykor órákra is vissza tudják tartani a mozdulatokat/hangokat. Persze ezek után az az érzésünk lehet, hogy még erősebben tör elő, szinte pótolva azt az időszakot, amíg nem volt jelen. A tikket a nyugtalanság, düh, stressz, izgatottság, fáradtság fokozza, míg a pihenés, lazítás vagy éppen a koncentráció csökkenti.

Vannak élethelyzetek, melyek teret adhatnak a megjelenésének. Ilyen például az iskolakezdés, amikor először kell iskolai közösségbe beilleszkedniük a gyerekeknek, és az elvárások megnőnek irányukban. Ilyenkor a legfontosabb valamilyen formában, beszélgetéssel, mesével, sok szerető öleléssel, simogatással és puszikkal oldani a fennálló feszültséget, szorongást, aggódást, megfelelési kényszert vagy túlhajszoltságot. Okozhatja még a költözködés, kis testvér születése, haláleset, iskolaváltás, konfliktusok a családban stb. A hullámzó lefolyás spontán is jelentkezhet, és nem mindig köthető érzelmi állapothoz vagy pszichés feszültséghez.

Legsúlyosabb ismert formája a Gilles de la Tourette-szindróma (atipikus fejlődési zavarnak tekinthető), melyről az egy évnél hosszabb ideje fennálló, többféle motoros és legalább egyféle vokális tikk esetén beszélhetünk. Ebben az esetben a típusa, helye, gyakorisága, súlyossága változik. A súlyosabb formájában szenvedőknél gyakori az obszcén, trágár kifejezések túl sokszor való ismételgetése, kiabálása.

A tikkelés nem azonos a kényszeres, rögeszmés cselekedetekkel. Amíg az előbbi jelentés nélküli gesztus, addig az utóbbi valamely nyugtalanító helyzetre adott válasz, de lehetséges, hogy egyéb tünetek és betegségek is társulnak hozzá, mint a kényszercselekvések, -gondolatok, a hiperaktivitás-figyelemzavar szindróma vagy más viselkedés-, illetve tanulási zavarok.

Kialakulásának oka ismeretlen ugyan, de egyes elméletek szerint elsősorban az agyi ingerületátvivő anyagok (neurotranszmitterek — túlzott dopamin- és csökkent szerotoninszint) a felelősek érte. Mindez az agy érési folyamata során, a felnőttkorba érve enyhébb tünetekkel vagy teljes tünetmentességgel járhat.

 

A leggyakorlatiasabb tanács, hogy a gyereket ne figyelmeztessük, főleg ne szóljunk rá, hogy hagyja abba — meg kell tanulnunk ignorálni a tüneteket. Tikkelő gyereket nem szabad megszégyeníteni, mások előtt ráirányítani a figyelmet erre a „rossz szokására”. Tilos büntetni őt emiatt, hiszen nem tehet róla, nem tudja teljesen szabályozni.

 

A szakember részéről való felvilágosítás segítheti az elfogadást, és sokszor olyan megkönnyebbüléshez vezet, hogy a tikkek gyorsan elmúlnak. A saját tapasztalatom azt mondatja velem, hogy sokszor a nagyobb odafigyelés, a minőségi együtt töltött idő „gyógyító” erejű lehet. Nagyon fontos megértenünk, hogy a gyermek ezt nem szándékosan teszi. Gondoljunk inkább az önbizalma erősítésére, a megfelelő önértékelés kiépítésére. A környezete, a pedagógus bevonása pedig abból a szempontból lehet fontos, hogy megelőzzük, hogy a többiek, a kortársak hecceljék őt emiatt.

A viselkedésterápiák során például megtanítják a gyereket a tikket megelőző érzés felismerésére, illetve annak összekötésére valamilyen akaratlagos viselkedéssel, mely megakadályozza a tikk kitörését. Segíthet még a relaxálás, a lazító terápiák, a stresszoldás, továbbá a nyugalmas környezet, a sportolás is jelentős enyhüléshez vezethet. Valaki az akupunktúrára, a kineziológiára, a fülreflexológiára vagy éppen a homeopátiára esküszik. Mások a szabad energiaáramlású mozgásformákat választják, mint a jóga, a csikung vagy a tajcsi. A súlyosabb esetekben azonban akár a gyógyszeres kezelés is szóba jöhet szorongásoldókkal, antipszichotikumokkal.

Érdekességként elmondanám, hogy bizonyos források szerint számos babona is fűződik hozzá. A legismertebb talán az, hogy ha tikkelünk, akkor valaki éppen rólunk pletykál. Vagy attól függően, hogy melyik oldali szem az érintett, szerencsét vagy éppen pechet is jelenthet.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Lélekbúvár rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Mit (ne) kezdjünk a tikkel?
Lélekbúvár
  • Pap Ágota pszichológus
  • 2020.03.19.
  • LXXV. évfolyam 11. szám
Mit (ne) kezdjünk a tikkel?
Lélekbúvár
  • Pap Ágota pszichológus
  • 2020.03.04.
  • LXXV. évfolyam 9. szám
Facebook

Támogatóink