„Mint könnycseppek az esőben”
Brasnyó Zoltán
2017.10.25.
LXXII. évf. 42. szám
„Mint könnycseppek az esőben”

Határtalan messzeség, kietlen síkságok, szürreális sivatagi emberszobrok, mérgező ipari zónák.

És a már jól ismert környezet: a neonfényektől hemzsegő betondzsungel, a felhőkarcolók végtelen erdeje. Toxikus levegő, örök éjszaka, száguldó, repülő autók. A menthetetlen, oxigénmaszkon át lélegző metropolisz fénylő reklámtábláinak mosolygó arcai mára lesétáltak a falról, hogy izzó, digitális óriásokként magasodjanak fölénk. Ez már nem a jövő Los Angelese, hiszen 1982-ben, az első rész megjelenésekor, már 2019-re is ezt vizionálták.

A Blade Runner-világ mára sokkal inkább egy párhuzamos univerzum disztópiája. A neonoir és a cyberpunk műfajainak eredeti mesterműve visszatért, a történet pedig harminc év után valójában ott folytatódik, ahol véget ért. A Szárnyas fejvadász 2049 az év legjobb filmje, mégsem hibátlan. Szerencse, hogy nem is akar az lenni. Jogos a kérdés, hogy milyen elvárásaink lehetnek egy olyan filmmel szemben, amely folytatni kívánja a sci-fi műfajának egy máig korszakalkotó mérföldkövét. Tovább kell vinnie a régi sztorit? Olyan atmoszférát kell teremtenie, mint a nagy elődnek? Mekkora szabadsággal nyúlhat az alapanyaghoz a rendező? A Szárnyas fejvadász 2049 direktora, Denis Villeneuve méltó folytatást akart készíteni, pedánsan megírni a leckét. Ő maga nyilatkozta, tisztában van vele, hogy a rajongók botokkal mennek majd a moziba.

A Szárnyas fejvadász folytatása pedig az lett, amiről nem is tudtuk, hogy szükségünk van rá. 164 perc lassú, megfontolt, kitartott snittekkel és elképesztő látvánnyal operáló alkotás, melyben Harrison Ford is újra megjelenik, pedig a neonfény már inkább Ryan Goslingra vetül. Ettől eltekintve az öregedő Ford két-három szenzációsan megkomponált jelenet kulcsszereplője is. Aggódni viszont nem kell, mert ez a film még ezek nélkül is megannyi emlékezetes és megdöbbentő momentumot tartogat, melyek miatt jogosak a tengerentúli kritikák. A replikáns és egy alkalmazás közötti szerelmi kapcsolattól kezdve az istenkomplexusos Jared Leto hajmeresztő monológján át a Las Vegas-i Elvis- és Marilyn Monroe-hologramokig felejthetetlen és zseniális jelenetek tárháza ez a film.

Fanyalgók, sőt, földbe döngölők persze mindig lesznek. Ezúttal valamiért leginkább a magyarországi kritikusok és filmesztéták soraiból kerültek ki. Ám köztük sincs konszenzus, mindenki másért utálja az alkotást. Túl hosszú? Talán igen, húsz perccel nyugodtan rövidebb lehetett volna. Unalmas? A legkevésbé sem. Harrison Ford felesleges benne? Igen is, meg nem is. Nem válaszolja meg egyértelműen, hogy Deckard replikáns volt-e? Ugyan már.

A Szárnyas fejvadász 2049 jó kérdéseket tesz fel, választ azonban nem ad. Nem azért, mert óvatos, és nem is azért, mert gyáva. Inkább azért, mert nincsenek egyértelmű feleletek. Villeneuve filmjének vezérfonala egy replikáns (azaz mesterségesen létrehozott, meghatározott élettartamú android) egzisztenciális válsága. K (Ryan Gosling), aki egy rövid időre Joe lesz, saját létezésének miértjeit kutatja. Annak lehetősége foglalkoztatja, hogy talán több, mint aminek eddig hitte magát. Az első rész főhőséhez hasonlóan ő is egy szárnyas fejvadász, akinek deaktiválnia (megölnie) kell a renegát replikánsokat.

Az egyik megbízása során olyan összeesküvés nyomára bukkan, amely alapjaiban rázná meg a világot. Egy hátborzongató titokra, mely még a nézők számára is túl vad elképzelés. Hová vezet a csúcstechnológia fejlődése, mire képes az ember, és mivé válik a gép? Újabb kérdések, de lassan rájövünk majd, hogy ez már csak egy ilyen film. Ha már az elejétől fogva nem hangolódunk rá kellőképpen, hatalmas lesz a csalódás, és valóban unalmassá válik. A történet logikus mederben, teljesen hihető módon folytatódik. Nem rugaszkodik el túlságosan attól a hangulattól, amelyet az első részben átéltünk. Okok és okozatok, a múlt árnyai, a következmények sokasága mind-mind visszaköszönnek Villeneuve mozijában.

Az eredeti Szárnyas fejvadász Vangelis-szerzeményei mesteriek, a második részben elhangzottak már nem annyira. Hans Zimmer és Benjamin Wallfisch súlyos filmzenéje itt már a végítélet felé dübörgő világ hangjaira emlékeztet. Remekül illeszkedik az alkotás képi világához. A Szárnyas fejvadász 2049 jóval többet nyújt, illetve sokkal több, mint a részeinek összege. Egy mesteri sci-fi, mely annak ellenére is „csak” egy mozifilm, hogy sokan próféciaként állítják be, teljesíthetetlen elvárásokat görgetve elé. Olyan, amilyenhez foghatót már évek óta nem láttunk. A nézők és maga a műfaj is hálás lehet neki.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Film rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..