És nehéz lenne vitatkozni velük, én magam is ezt éreztem. A fiatal énekesnő az első vajdasági fellépésére nem csupán dalokat hozott magával, hanem egy külön világot. Népdalokkal vegyített elektronikát, egy apró hárfát, gyermekkori emlékekeit és felnőttkori kérdéseket, törékenységet, erőt. A vetített csillagos ég alatt olyan természetességgel teremtett intim közelséget a nézőtérrel, mintha egyetlen nagy társaság gyűlt volna köré egy nyári estén.

* Csinszka, egy koncert után vagy. Ilyenkor hogyan érzed magad?

– Fáradtan. (Nevet.) Azt érzem, hogy egy-egy koncerten nagyon kifele vagyok, s sok energiám ég el. Mindenre figyelnem kell, s még mindig tapasztalatlan vagyok, sokat kell még azon dolgoznom, hogy valóban magabiztosan, jó kiállással és tartással tudjak létezni a színpadon. Mindig azon gondolkodom, hogyan lehetne a következő koncert még könnyedebb, mert nem érzem még magam száz százalékban felszabadultnak. Mondjuk, lehet, hogy ilyen állapot nincs is, de azért megközelíthető.

Fotó:  Perger Victoria

* Azt mondtad, ez volt az első határon túli fellépésed, s egyben az első alkalom, amikor színházban énekeltél. Hogyan érezted magad?

– Egészen más egy színházban énekelni, úgyhogy mindenképp új élményt hozott számomra a hely atmoszférája. A színházban az emberek ülnek, s ez teret ad nekik arra, hogy még mélyebben tudjanak figyelni. Egyfajta kényelmi állapotban vannak. Én magam is szeretek ülős koncertekre járni.

* Fontosak az első alkalmak? És van olyan zenei „első”, amely számodra meghatározó élmény volt?

– Nehéz felidézni az első alkalmakat, mert sokszor el kell gondolkodnom, hogy biztosan az volt-e az első. S talán minden egyes alkalomban van valami első. Akkor is, ha ugyanoda térünk vissza, mert legközelebb is lesz valami, amit addig még nem éltünk át, ami éppen ott és akkor történik meg. Egy különleges és páratlan pillanat. Az, hogy mindig úgy tudjunk megélni valamit, mintha először történne, törekvés arra is, hogy a jelenben lehessünk. Ha van valami új, amin dolgozom, az húz, és csak arra fókuszálok. Az új dalok nagy energiát adnak, és ellensúlyozzák a régieket, melyekben már lehet, nem annyira vagyok ott lelkileg, de éneklés közben már máshogy viszonyulok hozzájuk.

* Édesanyád mesemondó, édesapád zenész, te a kettőt összegyúrva mesélsz magadról, róluk nekünk. Mi az, amit még tőlük kaptál?

– Kétféle kifejezésmód ez, s ahogy a kettő összegyúródott bennem, folyamatosan bővítette azt, ahogyan kifelé tudom közvetíteni mindazt, amit magamból szeretnék kiadni. Úgyhogy a kommunikációnak ezen formáit is kaptam. Emellett persze apukám sok zenét mutatott nekem, és sokat beszélt a zenéről, anya pedig a meséről, így gondolkodni is tanítottak a művészetről.

* Az, hogy a népzene ilyen erőteljes része a művészetednek, egy hazatalálás vagy egy kicsit lázadás a popzenei közeg ellen?

– Talán inkább az első. Megtaláltam magam ezekben a dalokban, emellett olyan mankókra leltem bennük, amelyekkel könnyebben tudom járni az utamat. Ezért is a legnagyobb inspirációm a spanyol énekesnő, Rosalía, aki szintén a zenei gyökereiből táplálkozik. Ő és a zenéje sokat segített abban, hogyan lehet a saját néped dalaihoz hozzányúlni.

* Tengernyi szép népdal létezik. Hogyan választod ki, melyeket fogod feldolgozni?

– Én ezeket hallottam anyukámtól. Nem volt ez egy tudatos döntés, hogy na, most akkor leülök és keresgélek, egyszerűen jött az a két népdal, amely fontos volt számomra, s szerettem volna egy kicsit magamévá tenni őket. 

* „Idegenek, idegenek. Ne egyetek meg engemet” – mit jelentenek számodra ezek a sorok?

– Általában az önmagammal való kapcsolatomra húzom rá ezt a dalt (Felsütött a nap sugára – a szerző megj.). Ezek a sorok engem a túlgondolásra, az idegen gondolatokra asszociálnak, melyekkel nem tudtam mit kezdeni. Hiszen annyi impulzus ér bennünket, és én egy érzékeny embernek vallom magam, így az idegenek szó azokra az idegen gondolatokra vonatkozik, amikor nem éreztem magam jól, és akkor ezek a sorok kapcsoltak be nálam. De a két ezután következő versszak, hál’ istennek, már teljesen más állapotot hoz. Az ember egy kicsit kiadja magából a dühét, és máris felszabadul bizonyos érzések alól. Sokkal könnyebben járja az útját, ezért nagyon jó ennek a népdalnak az íve, mert erős transzformáción megy át.

* Érzelmeket megénekelni. Van olyan, amelyet nehezebb?

– Hm. Ezt nem tudom. Szerintem sok olyan érzelem van, amelyet még nem énekeltem meg, úgyhogy hiányos a palettám, de olyanok foglalkoztatnak, amelyek felszabadulnak. Az elnyomott érzelmeket könnyebben tudom kicsalogatni. A másik a felszabadulás érzése, ezt sokat kerestem a dalokban, s keresem a mai napig. 

* Egészen csodálatos, minimalista látványvilága volt a koncertednek. Egy vetített csillagos ég. Te találod ki a vizuált, vagy van erre csapat?

– Általában szeretem én irányítani a kreatív, vizuális részét is a koncertjeimnek, de persze van segítségem. Ez nagyon függ attól is, hogy mik a körülmények, mit engedhetek meg magamnak, de alapjában szeretem a letisztult dolgokat, a részletességet, csak szerintem annyira részletes néha maga a zene és az ének is, hogy ahhoz nem adna hozzá valami óriási palota mögöttem, de nem is tudnám finanszírozni, ami nem is baj. 

* Úgy érzem, az utóbbi években a népzene, a népdal a reneszánszát éli. Ennek szerinted mi az oka?

– Nem tudom ezt magabiztosan megválaszolni, de az tény, hogy sokat lehet tanulni a népzenéből, úgyhogy ezt egy jó tendenciának tartom. Nemrég a svéd DJ Basshunter koncertjén voltam, s utána fejhallgatón megmutattam neki az Airday című dalomat. Azt mondta, nem érti a szöveget, de érzi. Nagyon sokféle kommunikáció létezik, rengetegféleképp meg lehet érteni a másikat, ezért hiszek abban, hogy ezekben nem kell határokat húzni. Van, amit nem feltétlenül kell meg is érteni, csak érezni és befogadni, majd utána, ha akarsz, tudsz rajta gondolkodni. Nekem a kedvenc előadóm a már említett Rosalía, s bár tanultam spanyolul, nem értem minden egyes sorát, mégis imádom és érzem.

* Manapság kell-e, lehet-e még zenei műfajokról beszélni? Hiszen te is nagyon széles skálán mozogsz.

– Nem felesleges beszélni stílusokról, de nem is biztos, hogy kell. Én nem műfaj alapján hallgatok zenét, persze van, amit jobban szeretek, de nem így válogatok. Van, ami tetszik, más pedig nem. S nem tudom azt mondani, ez csak azért rossz, mert nem tetszik. Ez a hozzáállás egyébként nekem segít abban, hogy szabadabban tudjak viszonyulni a művészethez.

* A koncerten volt veled egy hordozható hárfa, mely nem mindennapi hangszer. Ezen is játszol.

– Negyedikes voltam, amikor átmentem egy barátnőmhöz Gödre játszani. Amikor beértünk, az anyukája szólt, hogy indulnak beiratkozni a zeneiskolába. Mondtam, megyek én is. Hárfára és fuvolára felvételiztem, bár mondták, hogy jelentkezzek inkább énekre, de a nyílt napon nem tetszett, azt hittem, ott csak áriázni tanítanak meg, így végül felvettek hárfára. Három évet jártam, aztán elég sok év kimaradt, majd olyan másfél éve vettem újra kézbe, s kísérgetem magam vele. Szép és érdekes hangszer.

* Hogy érzed, megtaláltad a saját hangod, vagy ez egy életen át tartó keresgélés, kísérletezés?

– Ez jó kérdés. Szerintem akarva-akaratlanul, de változik az ember, és én szeretek változni. Szeretem, ha felfedezhetek valami újat, emiatt képtelen vagyok ugyanazt megcsinálni. Amikor egy nagyobb éra lefolyik, utána egy kicsit mindig egy másik időszak köszönt be az ember életébe, s ez a zenében is történhet így. Úgyhogy azt hiszem, mindig keresni fogok, és remélem, mindig találok is majd valami újat. 

* Itt a nyár, a zenészek életében ez nem feltétlenül a nyaralásról szól. Hol láthatunk még? 

– Az idén nyáron már több felkérésem van, mint tavaly volt, koncertem lesz Ópusztaszeren, Debrecenben a Campus Fesztiválon, a Művészetek Völgyében, Székelyudvarhelyen a Siculus Fesztiválon, Csíkszeredán a Cloud Youth Festivalon, s még lesz néhány, melynek nagyon örülök. És ami még biztos, hogy egy másik időszakot kezdtem el megélni a zenében.