A gyermeknek elsősorban nem barátra, hanem szülőre van szüksége, a barátság és a szülőség pedig nem ugyanaz. A barátság lényegében egyenrangú kapcsolat. Két ember kölcsönösen választja egymást, hasonló felelősségük és jogaik vannak, és egyikük sem felel a másik fejlődéséért vagy biztonságáért. A szülő-gyermek kapcsolat ezzel szemben természeténél fogva aszimmetrikus. A szülő felelős a gyermek testi, érzelmi és erkölcsi fejlődéséért. Ő hozza meg azokat a döntéseket, amelyeket a gyermek még nem képes, és ő állítja fel azokat a határokat, amelyek biztonságot teremtenek. Amikor egy szülő lemond erről a szerepről azért, hogy „barát” legyen, valójában egy olyan feladatot hagy el, amelyet senki más nem tud betölteni.

A gyermeknek azonban szüksége van határokra. A gyermekek gyakran tiltakoznak a szabályok ellen. Nem szeretnének idejében lefeküdni, nem örülnek a képernyőidő korlátozásának, és ritkán lelkesednek a kötelezettségekért. Mégis, a pszichológiai kutatások egyértelműen azt mutatják, hogy a következetes, szeretetteljes határok biztonságérzetet teremtenek. A gyermek számára megnyugtató érzés tudni, hogy van valaki, aki irányt mutat. Ha a szülő elsősorban a gyermek tetszését keresi, könnyen előfordulhat, hogy nem mer nemet mondani. Fél a konfliktustól, attól, hogy a gyermeke haragudni fog rá, vagy eltávolodik tőle – esetleg majd nem szereti. A gyermek azonban nem attól érzi szeretve magát, hogy mindig megkapja, amit szeretne, hanem attól, hogy a szülő képes felelősséget vállalni érte.

Ne feledjük, hogy a gyermek nem a szülő érzelmi támasza. Korábban már írtam a parentifikációról. A „baráti” szerep másik veszélye, amikor a szülő saját érzelmi szükségleteit kezdi a gyermekével kielégíteni. Előfordulhat, hogy egy magányos szülő a gyermekének meséli el párkapcsolati problémáit, munkahelyi konfliktusait vagy pénzügyi nehézségeit. A gyermek ilyenkor olyan terheket kap, amelyek nem az ő életkorának valók. Ennek következtében sokszor láthatatlanul alakul ki az a helyzet, amikor a gyermek vigasztalja a szülőt, közvetít a családi konfliktusokban, vagy próbálja jobb kedvre deríteni az anyját vagy az apját. A szakirodalom ezt parentifikációnak nevezi, vagyis a szerepek felcserélődésének. A gyermeknek azonban joga van gyermeknek maradni.

Fontos hangsúlyozni, hogy a bizalom nem egyenlő a barátsággal. Sokan azért szeretnének „barátai” lenni a gyermeküknek, mert attól tartanak, hogy különben nem fog nekik megnyílni. Valójában viszont a bizalom nem attól alakul ki, hogy a szülő lemond a tekintélyéről. A bizalom abból születik, hogy a gyermek azt tapasztalja meg, hogy meghallgatják, elfogadják, és komolyan veszik az érzéseit, számíthat a szüleire. Gyakran nem azok a gyermekek érzik magukat a legnagyobb biztonságban, akiknek a szülei a leglazábbak, hanem azok, akik pontosan tudják, hogy szeretet és stabilitás veszi körül őket.

A serdülőkor különösen próbára teszi a szülőket. A kamaszok természetes fejlődési feladata az önállósodás. Ilyenkor gyakori a vita, az ajtócsapkodás, a visszautasítás és az eltávolodás időszaka. Az a szülő, aki elsősorban barát szeretne lenni, különösen nehezen viseli ezeket a helyzeteket. Személyes elutasításként élheti meg a konfliktusokat, és megpróbálhatja mindenáron visszaszerezni a gyermek szeretetét. Pedig a kamasznak ilyenkor sem barátra van szüksége, hanem arra, hogy a szülő akkor is stabil maradjon, amikor ő maga bizonytalan.

És mi történik felnőttkorban? Érdekes módon a valódi barátság gyakran éppen akkor alakul ki szülő és gyermek között, amikor a gyermek már felnőtt. Ekkor a kapcsolat fokozatosan egyenrangúbbá válik. A felek már nem nevelő és nevelt szerepben vannak jelen, hanem két önálló emberként. A kölcsönös tisztelet, a bizalom és az őszinte beszélgetések ilyenkor valóban baráti jelleget ölthetnek. Ez azonban nem a gyermekkorban kezdődik, hanem éppen abból nő ki, hogy a szülő korábban képes volt betölteni a valódi szerepét.

Sokan küzdenek a nemet mondás nehézségével. Talán a legfontosabb felismerés, hogy a jó szülőség nem népszerűségi verseny. A gyermek nem mindig fog örülni a döntéseinknek, és lesznek időszakok, amikor dühös lesz ránk. Nyilván mi is azok voltunk a saját szüleinkre. A szülő feladata nem az, hogy mindig kedvelt legyen. A biztonságra kell törekednünk. A gyermek életében sok barát megjelenhet és eltűnhet, de szülőből csak egy van. És bár a legszebb szülő-gyermek kapcsolatokban valóban jelen van a bizalom, a humor, a közelség és a meghittség, ezek nem teszik a szülőt baráttá – hanem jó szülővé.