Napjainkban a legaktuálisabb panasz (kacagjanak ki, ha nem az!): ,,NEM TÖRŐDÜNK A JACHTOKKAL”.Ezt olvastam az újságban, egy podgoricaiban, és most úgy, de úgy szégyellem magam!Legszívesebben ki sem mennék az utcára. Hátha Rockefellerékbe ütközöm itt a kertvárosban. Hogy nézek én akkor az ő jós...
Ezt olvastam az újságban, egy podgoricaiban, és most úgy, de úgy szégyellem magam!
Legszívesebben ki sem mennék az utcára. Hátha Rockefellerékbe ütközöm itt a kertvárosban. Hogy nézek én akkor az ő jóságos szemükbe? Nekem már egy jacht se szent?!
Ha így folytatom - nem lesz mit!
Szerintem kváziproblémákon rágódunk. Mennyit vacakoltunk azzal a nyavalyás üzemanyagféleség árával.
Na és az olaj, mármint az étolaj?... Na és a cukor?... Csupa piti dolog, de nekünk mégis ezek kellenek, nem a jacht!
Túlságosan el vagyunk kényeztetve. Ez az igazság.
Csak röntgenfilmről, orvosságról álmodunk - a jachtot meg ott egy meg a fene, ahol van! Így gondolják, mi?
Annyit mondhatok: énrám lehet számítani! Mi az hogy! Egy egész számítógép-hálózatot rám kapcsolhatnak. (Úgy fogok lyukasztani, mint a Maistronai kolostorba vonult tehetetlen irigységében.)
Ami pedig a jachtokat illeti: ha kell, hajnalban kelek, megetetem őket, kitrágyázom a kikötőt, tengeri füvet szórok szerteszét, és friss abrakadabrát írok a számlára - hadd fizessék a jenkik.
Esténként, ha kell, kihajtom a jachtokat hullámozni. Elvégre a gazda szeme hizlalja a jachtot.
Vagy ahogy júniusban szokta volt mondani Mister Július:
Alea jachta est!
Avagy:
A packa el van vetve!