Miatta szenvedett

Miatta szenvedett

Henrik sohasem vette volna észre, ha a pénztár előtt el nem ejti a kosarát. A kosárból a padlóra hullott a tartalom: déligyümölcsök, konzervek, csokoládé, dobozok. Az arcát alig láthatta, de egy villanás elég volt ahhoz, hogy felismerje. Valahogy előnytelen helyzetben állt. Akkor, amikor felismerte, a vér átfutott az arcán, a szeme szinte megüvegesedett, a fájdalom élesen belehasított a szívébe.

Nem tévedhet: ez ő, ez Helén, az az átkozott nőszemély, aki után több esztendeje nyomoz hasztalanul. Nyomoz utána mindenütt: az utcán, a pályaudvarokon, az éttermekben. S most végre megtalálta, itt, itt áll előtte. Alig néhány méternyire a háztól, amelyben lakik.

Már-már azt gondolta, hogy a múló évek enyhítették a fájdalmát. A bosszú majdhogynem széjjelvetette a fejét. Most ismét hatalmába kerítette a gyűlölet, az őrület. Odamenni hozzá, leteperni a padlóra, és belefojtani a szuszt! Megcsiklandozni azt a szép nyakát. Nem, nem, türelem, várjunk még! Ha ennyi ideig tudott várni, akkor várhat még néhány percet, néhány órát, néhány napot...

Helén szép volt, kívánatos, mint mindig. Szerette volna sápadtan viszontlátni, rosszkedvűen, rongyokban és betegen. Szerette volna, ha valami szörnyű nyavalya jeleit fedezi fel az arcán, ha a lepra mászik a nyakára, ha elsorvasztja a kolera. Miért nem csúfult meg? Éppen a szépségével tette tönkre az életét. A szépsége miatt szenvedett oly sokat.

A nő elment mellette. Pillantásuk találkozott, de Helén a jelek szerint nem ismerte fel. Vagy pedig kiváló színésznő, nem akarja azonnal elárulni magát, gondolta Henrik. Mégis hihetetlen! Tönkretette az életét, s most úgy megy el mellette, mintha a világon sem volna!

Ettől a pillanattól kezdve csak Helénre gondolt. Kezdetben szerették egymást, igen. Voltak boldog, felejthetetlen percek, nagy kalandok, élmények. Helén gyakran és nagyon szépen énekelt, port törölgetett a lakásban, tésztát gyúrt a konyhában. Miatta hagyta el a feleségét, Olíviát is és a kislányát. Olívia visszautazott a szüleihez. Kikísérte őket a repülőtérre, szívében mély fájdalom és szomorúság maradt. Minden hiába: nagyon megszerette Helént, s ennek a szerelemnek nem lehet gátat vetni.

Henrik Helén nyomában maradt.

Hirtelen azon kapta magát, hogy örül valaminek. Minek is örül? Mitől a zsivajgó boldogság a szíve tájékán? Ó, igen, igen, hiszen Helén a város szegénynegyedében lakik, tehát nem vitte valami sokra, itt nyomorog a lapos háztetők körzetében. Annak idején Helén csak a pénzre gondolt. Helén volt maga a sátán. Helén beszélte rá, hogy társuljon a Weiss bandával, hogy kapcsolatba lépjen Carlitóékkal. Milyen rosszul szervezték meg a fegyveres rablótámadást! Azonnal elcsípték őket. Igen, mert marhákkal hozta össze Helén. Ha Helén befogja a száját... De most már minden mindegy.

— Meghalok — mondta Helén akkor. — Egész életemet ebben a nyomorban éljem le? Azt mondod, hogy csodálatosan szép vagyok, de mi hasznom van belőle? Mi hasznom ebből a földi gyönyörűségből, ha sohasem érzem a siker bódító illatát, ha sohasem fordulhatok meg olyan körökben, melyekben körülrajongnak az urak? Mikor lesz bundám, karkötőm, gyémántköveim? Mikor? Ez nem igazság! Mit nézel? Miért nem csinálsz végre valamit?

Nos, amikor kiszabadult a börtönből, azonnal Helén felkutatására sietett, de a nőjét elnyelte a föld. Lakást cserélt, egy másik férfi mellett élhetett, mondták. Sokáig gondolkozott, s aztán úgy döntött, hogy a hűtlenséget elfelejti, meg lehet bocsátani, mert hát egy nő nem élhet egyedül. Elviselhetetlen volt számára a magány. Egyedül olyan tehetetlen, ez igaz. Valakinek a védelmét kereste, és meg is találta. Tehát megleli Helént, mindent meg akar bocsátani neki, és megkéri, hogy térjen vissza hozzá...

Az idő azonban elmosta az emlékeket. Csak emlékfoszlányok maradtak meg a történtekről. A méreg elvette az eszét, talán emiatt nem tudta kellőképpen fegyelmezni magát. Arra nagyon jól emlékezett, hogy Helén kinevette, s akkor egy rettenetesen nagy ütéssel leterítette. Igen, így történt. De ugyanakkor az a csinos fiatalember, a szeretője a nyakába ugrott. Ennek aztán megmutatja, hogy milyen fából faragták Henrik Selzniket. Megmutatja neki, hogy ki az, akitől elrabolta a nőjét. Helén otthagyja a piperkőcöt, és visszatér ahhoz, aki őszintén szereti.

A nagy leszámolás elmaradt. Helén valahonnan egy revolvert kaparintott elő. Az egyik golyó Henrik jobb lábába fúródott, a másik az oldalába. A padlón feküdt tehetetlenül, és arra gondolt, azt remélte, hogy Helén előbb vagy utóbb a mellére borul, és szerelmes szavakat sugdos a fülébe. Bocsánatot kér tőle, és megígéri, hogy mellette marad, sohasem hagyja el, mert érzi, hogy tévedett, de mindent jóvá tesz most... Igen, ezt kellett volna tennie.

Helén nem borult a mellére. S azóta nyoma veszett, sohasem találkozott vele, de ma, ma végre találkoztak, ma felismerte, ma a bosszú angyala lép a színre, és majd meglátjuk...

Óvatosan követte Helént. Olyan távolságból kísérte, hogy ne vegye észre. Ezekkel a hatalmas csomagokkal nem mehet messzire, gondolta Henrik, mert hiszen alig bírja a terhet. Valami édes bizsergés futott át a testén, amikor Helén befordult egy sötét mellékutcába, az Oregonba. A vágyai vezényelték Helént abba az utcába. A nő egy pillanatra megállt, talán megérezte, hogy valaki a nyomába szegődött. Ijedten nézett jobbra, majd balra, de Henrik már a háta mögött állt. Kezében megvillant a tőr. A táska kipottyant Helén kezéből. Egy üveg bor begurult a csatornába. Henrik megfordult. Senkit sem látott, semmit sem hallott. Ó, persze, ez az utca pokolian sötét. Az út mellett fasor, bokrok. Olyan itt minden, mint a pokolban...

*

Másnap Henrik szörnyű fejfájással ébredt. Attól tartott, hogy azon nyomban eszméletét veszti. Az utóbbi időben gyakran elájult. A házban nem talált aszpirint, semmilyen fájdalomcsillapítót. Ez azért érdekes... Tegnap azért ment a városba, hogy fájdalomcsillapítót vásároljon. Igen, egészen biztos! Azért hagyta el a házat, hogy beszerezze az orvosságot, erre meg mert volna esküdni. Hát akkor miért nem vásárolt? Az önkiszolgáló itt van a közelben, alig néhány méternyire a háztól.

A tükörbe nézett. Semmit sem értett.

Sebtében elhagyta a szobát. Már a sötét mellékutcában csámborgott — az út mellett fasor, bokrok —, az emberek nagy csoportja a csatornánál ténfergett.

Megszólította az egyik asszonyt:

— Mi történt?

— Megöltek egy lányt.

— Ez rettenetes — tette hozzá a másik bámészkodó.

A rendőr dühösen rendelkezett:

— Gyerünk, gyerünk! Mi ez? Vásári mutatvány? Azonnal megérkeznek a szakértőink, akik átvizsgálják a terepet. Menjenek haza! A látvány nem valami lenyűgöző! Menjenek inkább moziba, rajzfilmeket nézni!

Az egyik férfi megjegyezte:

— Mindössze húszéves lehetett...

— Szörnyű — motyogta Henrik.

Megfordult, és lassú léptekkel kisétált a mellékutcából. Meglehet, hogy sohasem pillantja meg, ha egy rendőr nem kapja el a karját, és nem figyelmezteti:

— Mozduljon innen, hölgyem! Ne nézzen oda...

Igen. igen! Levágatta a haját, az orrára sötét szemüveget biggyesztett, de Henriket nem lehet becsapni. Ez Helén, az a nő, aki elrontotta az életét. Érdekes, mennyi év múlott el, s most itt bukkan rá, nem messze attól a háztól, amelyben lakik. Megvárja, amíg besötétedik, megvárja, persze. A nyomában marad, megtudja, hogy hol lakik, s aztán elkapja a nyakát! Megérintette a zsebében a tőrt. Mert a nő tőrt érdemel, mert hát annyit szenvedett miatta, csakis miatta...


November 8-ától mindennap este 7.00-kor bűnügyi novella.
Csak a Hét Nap online-kiadásában. 77 napon át. Jó szórakozást!

Ha elmulasztotta, olvassa el az eddigieket is:

1. Ed Diamont: Mindenét elvette
2. 
Mel Chase: Megásta a sírját
3. 
William Webb: A szerelem vak
4. 
David Cruise: Maga az ördög
5. 
Chris Pollack: Számított a támogatására
6. 
Elmer Morrion: Dolores
7. 
Gedeon Donella: Nincs okosabb dolga
8. 
Earl Gardner: Viselkedjen természetesen!
9. 
Olcsó koporsó — nagy boldogság!
10. 
Edward Mortimer: Ne aggódj, szívem!
11. 
Glenn Campbell: Madridot látni, és...
12. 
Lars Gamble: Gyermekfilmet nézett
13. 
Chris Norman: Gratulálok, uram!
14. 
Sohasem dohányoztam
15. 
Vincent Donaldson: Marisa megcsalt
16. 
Greg Lassiter: Nem tart sokáig
17. 
George Mulholland: Humphrey Bogart szellemében
18. 
Lester Young: Légy óvatos!
19. Wesley Snipes: Színészi adottságokkal
20. William Webb: Szédülékenység
21. Gérard Chabrol: Mi szeretünk téged!
22. Elmer Grant: Gyakran gondol arra, hogy a világot a levegőbe repíti?
23. Vincent Lovano: Megmondom őszintén
24. Chris Pollack: Most megcsókolhatsz!
25. Elmer Grant: A becsületes zsebmetsző
26. George Mulholland: Hát önre nem ügyel senki?
27. Chris Pollack: Tehetségtelen, mint a főtt tök
28. Lester Young: Öt százdolláros
29. Burt Wiseman: Jó napot, George!
30. Ed Grant: Eltemették, megsiratták...
31. Leonard Wayne: Más mint a többi
32. Elmer Greenwood: Az az ember visszatért
33. Carl Lorimar: Nem ügyelt az apróságokra
34. Mark Minghella: Na és a detektívek?
35. Larry Sisner: Nyugodt lesz az álma
36. Larry Sisner: Égnek állt a haja 
37. Edgar LeRoy: Nincs mitől tartani
38. Carl Eastman: Én nem tettem semmit
39. Carl Wiseman: Megmentette az életét
40. Mark Gibson: Harminckilenc áldozat?

Címkék: hetnapkrimi
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Szabadpolc rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Miatta szenvedett
Szabadpolc
  • Elmer Carpenter
  • 2015.01.23.
  • LXX. évfolyam 3. szám
Miatta szenvedett
Szabadpolc
  • Ernest Wallace
  • 2015.01.22.
  • LXX. évfolyam 3. szám
Facebook

Támogatóink