home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Mi is kellünk hozzá – környezetvédelem civil szemmel
CISZ
2019.10.09.
LXXIV. évf. 40. szám
Mi is kellünk hozzá – környezetvédelem civil szemmel

IV. Vajdasági Civil Piknik

Hétvégén tartották meg a IV. Vajdasági Civil Pikniket a Vajdasági Magyar Civil Szövetség szervezésében a Horgos melletti Domus Pacis lelkigyakorlatos házban. A kétnapos összejövetelen környezetvédelemmel kapcsolatos előadások hangzottak el. A résztvevők a következő településekről érkeztek: Ada, Magyarkanizsa, Óbecse, Palics, Szabadka, Temerin, Topolya, Zenta. Húsz civil szervezet képviseltette magát a Civil Pikniken.

A rendezvény rövid bemutatkozással kezdődött, majd Tóth Dénes (Eco-Friends and Eco-Kits, Palics) az elemek gyűjtéséről, szétválogatásának és újrahasznosításának fontosságáról beszélt. Ismertette az elemek besorolását és rávilágított környezetszennyező hatásukra. Bemutatta szervezete tevékenységét és az eddig megszervezett műhelymunkákat óvodások, iskolások és az oktatásban dolgozók számára. Fáradhatatlan és innovatív munkásságáért 2008-ban Pro Urbe díjban részesült.

Vacsora után Sihelnik József (Arcus Környezetvédő Egyesület, Topolya) bemutatta a Topolyai-tó élővilágát. Gyönyörű képeket vetítve a résztvevők megismerkedhettek a tó környékén termő növényekkel, védett virágokkal, az ott élő madarakkal, állatokkal. Megismerték a madárgyűrűzés és a madárvonulás megfigyelésének a fontosságát. Betekintést nyertek az egyesület programjaiba is, mint például az európai madármegfigyelő napok, vajdasági fiatal természetkutatók találkozója, fülemülék éjszakája, sáfrány-túra, hérics-túra, bagolyles.

Szombaton Vinkó Tamás (Ripária Természetbarátok Egyesülete, Szabadka) a Palicsi- és a Ludasi-tó ökológiai helyzetéről, élővilágáról tartott érdekes előadást sok színes fénykép bemutatásával. Rávilágított a tavak környékén jelentkező felmerülő problémákra és a lehetséges megoldásokra. Bemutatta a ludasi természetvédelmi területet és a tanösvényt, ahova minden érdeklődő ellátogathat. Időnként madárlest szerveznek a tó védett övezetében, ahol megfigyelhetők, fotózhatók a madarak.

Kis Zoltán (Ökobecse Polgári Egyesület, Óbecse) Az újrahasznosítás fontossága, környezetünk megóvásában című tárlatát mutatta be, miközben ismertette, hogy hogyan készíti el a képeket és a dísztárgyakat újrahasznosított papírból, mindenféle szárított növények, magvak, fa, üveg felhasználásával. Alkotásait kiállítva a résztvevők érdeklődve tekintették meg a papírmaséból készült képeket és a dísztárgyakat, amelyek egyedi kreatív ábrázolásmóddal készültek, ösztönzésül, hogy felismerjük a lehetőségeket, hiszen a hulladékot sosem késő újrahasznosítani.

Délután Balogh István (Falco Természetkedvelők Egyesülete, Temerin) képes beszámolójával a jelenlevők megismerhették Dél-Bácska természeti élőhelyeit a Jegricska Természetvédelmi Parkot és a nagy római sánc élővilágát. A Jegricskát két éve üzemelteti a Csigra nevű katamaránt, amelyen hajókázni lehet. Előzetes bejelentkezéssel fogadják az érdeklődőket. Minden nyáron megszervezik a gyerekek számára az ökotábort, amely igen látogatott. Ezenkívül madáretető- és odúkészítési akciót, terepjárást, madárgyűrűzést tartanak és különböző előadásokat szerveznek.

A környezetvédelmi kérdések nagymértékben foglalkoztatták a jelenlevő szervezeteket, érdeklődéssel hallgatták az előadásokat, számos kérdést tettek fel, majd közös tapasztalatcsere alakult ki egy-egy előadás során. A program a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósult meg.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..