Olyan filmkészítési technika, amely élettelen tárgyak (többnyire bábok) vagy rajzok, ábrák stb. „kockázásával” olyan illúziót kelt a nézőben, mintha az egymástól kismértékben eltérő képkockák sorozatából összeálló történésben a szereplők megelevenednének vagy élnének. A kockázás azt jelenti, hogy minden változást újabb és újabb ábra (illetve rajz) jelenít meg, és ezeket vetítik le egymás után. Ezért is nevezik sok helyen az animációt megmozduló képsornak.
Október 28-a az animáció világnapja. A Nemzetközi Animációs Filmszövetség (ASIFA) kezdeményezésére 2002 óta ünnepeljük meg annak emlékére, hogy 1892. október 28-án a párizsi Grévin Múzeumban megtartották Émile Reynaud Optikai Színházának első nyilvános vetítését, mely az első folyamatos mozgóképvetítés volt a nagyközönség számára. Reynaud találmánya három évvel előzte meg a filmgyártás úttörőiként számon tartott Lumiére fivérek első nyilvános filmbemutatóját.
Az animáció története
Bizonyára meglepő, de már az őskorban is készültek animációk. A mozgás ábrázolására tett első törekvéseket a barlangrajzokon figyelhetjük meg. Sok helyen az állatok lábát, emberek dárdát hajító kezét egymást átfedő mozzanatokként festették meg.
A XVIII. században az emberek már felismertek bizonyos optikai jelenségeket, melyek segítségével képeket tudtak egymásba olvasztani. Az úgynevezett utóképjelenséget kihasználó taumatróp egy egyszerű kartonlap, melynek két oldalára különböző, de egymást kiegészítő ábrákat rajzoltak. A lap gyors forgatásával érték el, hogy a két kép egy harmadikat alkosson, azaz összeolvadjon.
A XIX. században megjelentek azok az eszközök, amelyek több egymást követő fázist ábrázoló rajzzal jelenítettek meg mozgást. Ehhez valamilyen egyszerű „tekerős” szerkezetet fejlesztettek, valamint optikai hatásokat vetettek be. Közös még bennük, hogy nem fotókkal dolgoztak, hanem festett képekkel (a laterna magica diáival). Ilyen eszköz például a phenakisztoszkóp, a zootróp, a praxinoszkóp és a pörgetős füzetek.
A kinematoszkóp és az animációs film
E technológia csúcspontja (és a szerkezetek hanyatlásának oka) Edison 1893-ban bemutatott kinematoszkópja. Ez a szekrényméretű gép már akár egy egyperces vetítést tudott produkálni végtelenített szalaggal.
Eadweard Muybridge (1830—1904) fotográfus elsőként rögzített egy bonyolultabb mozdulatsort. A ló mozgását igyekezett rögzíteni, majd visszajátszani.
Az animáció fejlődését a filmipar alapozta meg igazán. A film megjelenésével az addig külön szereplő háttér és a mozgó alakzat eggyéolvadt, illetve több alakzat egyidejű mozgatására is volt mód. A film és az animáció kettévált. Ennek köszönhetően a XX. század folyamán a mozgóképek kultúráját az animáció és a film stílusa közti szembenállás jellemezte. Az animáció önnön művészi jellegét helyezi előtérbe, nyíltan beismerve, hogy képei puszta reprezentációk. Vizuális nyelve közelebb áll a grafikáéhoz, mint a fényképéhez. Kezdetlegesen felvázolt, mozgó karakterek statikus, kidolgozott háttér előtt mozognak elszórtan és szabálytalanul (szemben a filmfelvevő gép által rögzített mozgással). Az animációs film — a képkockánként rögzített fázisaival — az elkészítés technikája és képi világa szerint rengeteg csoportba sorolható. Lehet többek között: rajzfilm, gyurmafilm, bábfilm, homokfilm, festményfilm, pixilláció, brickfilm stb.
Az első rajzfilm Émile Cohl 1 perc 17 másodperces alkotása, a Phantasmagorie 1918-ból. Az 1990-es évek informatikai fejlődése természetesen kihatott a filmre és az animációra is. Már nem a celltechnika az elsődleges elkészítési mód: megjelennek az új animációs technikák és ezzel együtt az új kategóriák: flash, paint stb.
Ez természetesen az elvárásokkal és a külsőségekkel kapcsolatban is nagy változásokat hoz. Napjainkban a legtöbb animáció nem tv-képernyőre, hanem internetre, webes felületre készül. Ennek köszönhetően megjelent az interakció, azaz a felhasználói beavatkozás, részvétel.
