Már több alkalommal hallgattam olyan idősebb méhészeket, akik valóban hivatásként tekintenek munkájukra, szeretetből csinálják. Kókai Zsoltnál, aki saját elmondása szerint hét éve kezdő méhész, ugyanezt fedeztem fel. A kezdő egy igazán szerény önjellemzés, hiszen leleményének köszönhetően ma már több száz kaptárnyi rovarral foglalkozik

Beszélgetésünk előtt párjával éppen a finom mézborukat palackozták, melyből egy frissen töltött pohár elmaradhatatlan volt a felhőtlen társalgás megkezdéséhez.

* Mégis honnan érkezett az ötlet, hogy méhekkel foglalkozz?

— Főiskolai tanulmányaim alatt fogtam hozzá, amikor is egy olyan hobbit kerestem, amelyet az iskola mellett is könnyedén végezhetek. Gyermekkoromban már tapasztaltam, hogy milyen a méhek tartása, hiszen a nagyszüleimnek is voltak, bár nagyon kis számban. Sajnálatos módon a gyakori betegségek megjelenése, gondolok itt például az atkákra, meggyérítette az állományt, ami a foglalatosság befejezéséhez vezetett. Néhány év szünet után úgy éreztem, hogy fel kellene eleveníteni ezt a szabadidős tevékenységet. Tanulmányok és szakkönyvek olvasásával kezdtem a szükséges tudásszerzést, majd méhészeti kiállításokra és találkozókra mentem, később pedig eljártam segédkezni, hogy az idősebb kollégáktól, a szükséges teendők elvégzése közben asszisztálva, ellessem a szakma fortélyait.

* A szakkönyvekben leírtakat milyen volt a valóságban is megtapasztalni?

— Fél éven át csak a könyveket bújtam, és a többedszeri elolvasásuk után úgy éreztem, a tudásom megingathatatlan... Addig, amíg el nem kezdtem foglalkozni az első öt méhcsaládommal. Amikor felnyitottam a kaptárokat, akkor döbbentem rá, hogy nem minden van úgy, ahogy a szakemberek papírra vetették, nem tudtam összeegyeztetni a leírtakat a valósággal. Mondanom sem kell, hogy az első év teljes káosz volt. Szerencsére mindig tudtam kihez fordulni, hiszen a méhészközösség hihetetlenül segítőkész. Persze ahány méhész, annyi megoldás, de tudni kell szűrni az információkat, és a számunkra legszimpatikusabbat beépíteni a saját kisgazdaságunkba.

* Sok méhész mondja, hogy amennyi család van, annyifélék. Igaz ez?

— Így van. Mindig van valami apróbb eltérés köztük, és nagyon nehéz két egyformát találni. Újabban törekszem arra, hogy az erőviszonyokat kiegyenlítsem, hogy a rovarok könnyebben kezelhetőbbé váljanak, de mindig van egy-két kivétel.

* Hét év alatt a kezdeti öt családot immár kétszázra növelted. Gondolom, ezzel a munka is megsokszorozódott.

— Természetesen, ám a termékskálánk is jelentősen megnövekedett, hogy minden vásárlói igényt kielégíthessünk. Ma már található nálunk hárs-, akác-, napraforgó- és tisztesfűméz is, de emellett organikus keverékű, ízesített változatok is, melyek adalékául szárított mentát vagy levendulát használunk.

* Milyen terveket szeretnél megvalósítani a jövőben?

— A méhcsaládok rohamos növekedésével fel kell gyorsítanunk a munkafolyamatok elvégzését, ami egyrészt egy nagyobb pergetőgépsor vásárlását is magával vonja, másrészt a szállításra való gépparkot is fel kell vértezni az újonnan adódó kihívásokra. Hatalmas beruházások előtt állunk, de a jelenlegi családszámot mindenképp fenn akarom tartani, illetve a lehetőségeimhez mérten ellátni. Még egy cél lebeg a szemem előtt, ez pedig az, hogy továbbra is minőségi árut tudjunk a vevőinknek nyújtani. Ehhez elengedhetetlen, hogy a termékeink továbbra is vegyszermentesek legyenek, amit körültekintő mézpergetéssel érhetünk el.