home 2024. április 16., Csongor napja
Online előfizetés
Mézesen, édesen
Dudás Viktor
2020.03.03.
LXXV. évf. 9. szám
Mézesen, édesen

Egyesek a méhészkedést tartják a legszebb mezőgazdasági ágazatnak — a méhészek biztosan —, hiszen mindegyik kaptárban egy-egy különálló, ha úgy tetszik, kis ország él saját matriarchális társadalmi berendezéssel, valamint több ezer szorgos, és ha szükséges, önfeláldozó alattvalóval.

Már több alkalommal hallgattam olyan idősebb méhészeket, akik valóban hivatásként tekintenek munkájukra, szeretetből csinálják. Kókai Zsoltnál, aki saját elmondása szerint hét éve kezdő méhész, ugyanezt fedeztem fel. A kezdő egy igazán szerény önjellemzés, hiszen leleményének köszönhetően ma már több száz kaptárnyi rovarral foglalkozik

Beszélgetésünk előtt párjával éppen a finom mézborukat palackozták, melyből egy frissen töltött pohár elmaradhatatlan volt a felhőtlen társalgás megkezdéséhez.

* Mégis honnan érkezett az ötlet, hogy méhekkel foglalkozz?

— Főiskolai tanulmányaim alatt fogtam hozzá, amikor is egy olyan hobbit kerestem, amelyet az iskola mellett is könnyedén végezhetek. Gyermekkoromban már tapasztaltam, hogy milyen a méhek tartása, hiszen a nagyszüleimnek is voltak, bár nagyon kis számban. Sajnálatos módon a gyakori betegségek megjelenése, gondolok itt például az atkákra, meggyérítette az állományt, ami a foglalatosság befejezéséhez vezetett. Néhány év szünet után úgy éreztem, hogy fel kellene eleveníteni ezt a szabadidős tevékenységet. Tanulmányok és szakkönyvek olvasásával kezdtem a szükséges tudásszerzést, majd méhészeti kiállításokra és találkozókra mentem, később pedig eljártam segédkezni, hogy az idősebb kollégáktól, a szükséges teendők elvégzése közben asszisztálva, ellessem a szakma fortélyait.

* A szakkönyvekben leírtakat milyen volt a valóságban is megtapasztalni?

— Fél éven át csak a könyveket bújtam, és a többedszeri elolvasásuk után úgy éreztem, a tudásom megingathatatlan... Addig, amíg el nem kezdtem foglalkozni az első öt méhcsaládommal. Amikor felnyitottam a kaptárokat, akkor döbbentem rá, hogy nem minden van úgy, ahogy a szakemberek papírra vetették, nem tudtam összeegyeztetni a leírtakat a valósággal. Mondanom sem kell, hogy az első év teljes káosz volt. Szerencsére mindig tudtam kihez fordulni, hiszen a méhészközösség hihetetlenül segítőkész. Persze ahány méhész, annyi megoldás, de tudni kell szűrni az információkat, és a számunkra legszimpatikusabbat beépíteni a saját kisgazdaságunkba.

* Sok méhész mondja, hogy amennyi család van, annyifélék. Igaz ez?

— Így van. Mindig van valami apróbb eltérés köztük, és nagyon nehéz két egyformát találni. Újabban törekszem arra, hogy az erőviszonyokat kiegyenlítsem, hogy a rovarok könnyebben kezelhetőbbé váljanak, de mindig van egy-két kivétel.

* Hét év alatt a kezdeti öt családot immár kétszázra növelted. Gondolom, ezzel a munka is megsokszorozódott.

— Természetesen, ám a termékskálánk is jelentősen megnövekedett, hogy minden vásárlói igényt kielégíthessünk. Ma már található nálunk hárs-, akác-, napraforgó- és tisztesfűméz is, de emellett organikus keverékű, ízesített változatok is, melyek adalékául szárított mentát vagy levendulát használunk.

* Milyen terveket szeretnél megvalósítani a jövőben?

— A méhcsaládok rohamos növekedésével fel kell gyorsítanunk a munkafolyamatok elvégzését, ami egyrészt egy nagyobb pergetőgépsor vásárlását is magával vonja, másrészt a szállításra való gépparkot is fel kell vértezni az újonnan adódó kihívásokra. Hatalmas beruházások előtt állunk, de a jelenlegi családszámot mindenképp fenn akarom tartani, illetve a lehetőségeimhez mérten ellátni. Még egy cél lebeg a szemem előtt, ez pedig az, hogy továbbra is minőségi árut tudjunk a vevőinknek nyújtani. Ehhez elengedhetetlen, hogy a termékeink továbbra is vegyszermentesek legyenek, amit körültekintő mézpergetéssel érhetünk el.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..