Mesekönyvet nyertünk — meséket illusztrálunk

Mesekönyvet nyertünk — meséket illusztrálunk

Az ötlet akkor pattant ki a fejünkből, amikor egy, a Jó Pajtásban megjelent és közösen megfejtett keresztrejtvényért a torontálvásárhelyi/debellácsi Moša Pijade Elemi Iskola magyar tannyelvű hatodikosai mesekönyvet kaptak.

Na mármost: mivel a jutalomkönyvet nem lehet elosztani tizenkét gyerek között, így afféle „lazító gyakorlatként” felolvasásra kerül a kötetből egy-két történet, melyet a pluszfeladatra vállalkozó diákok otthon illusztrálnak, ezáltal is fejlesztve gyermeki képzelőerejüket, kifejezőkészségüket, és ráhangolódnak arra a merész elképzelésre, hogy tavaszidőben személyesen is vendégül lássák iskolájukban a Hihetetlen mesék könyve néhány szerzőjét, afféle író-olvasó találkozó keretében, melyre bizonyítottan van igény a tanulók körében.

Addig persze szorgalmasan készülnek az illusztrációk és a mesedramatizációk, melyek digitalizált lenyomatait egyelőre a Facebook közösségi portálon lehet megszemlélni, tetszikelve megdicsérni. A csapatnak ugyanis ennyi is elég. Elvégre nem — azaz még nem! — a hírnév vezérli. Egyszerűen csak másokkal is meg szeretné osztani annak az élményét, hogy mitől válnak a kevésbé érdekes hétköznapi dolgok élvezhetőbbé.

Ja, és abban a bizonyos keresztrejtvényben egy Ozsvát Ernő-idézet volt elrejtve: „Jó az, aki jobb akar lenni!”

Képgaléria

Cikkünk további képei

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Jó Pajtás rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink