home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Menő kisbuszok (2.)
Lábadi Loránd
2020.07.22.
LXXV. évf. 29. szám
Menő kisbuszok (2.)

Az autóbuszok használata és azon belül a kisbuszoké az utóbbi években ugrásszerűen megnövekedett, ami a turizmussal hozható összefüggésbe. A családok sokszor jobb megoldásnak tartják, hogy busszal mennek nyaralni, mint saját autóval. Ebben az esetben amikor elérik a célállomást, azonnal élvezhetik a nyaralást, míg több óra vezetés után a sofőrnek előbb pihennie kell. A kisbuszok elterjedését az ár is indokolja, hiszen kisebb befektetéssel is vásárolhat valaki járművet, és foglalkozhat utasszállítással, míg a nagy buszok sokkal többe kerülnek, ami viszont akadályozhatja a vállalkozás beindítását. A másik szempont pedig, hogy több kisbusszal több helyszínre lehet egyidejűleg utasokat szállítani, akár egy kisebb hotelba vagy magánszállásra. A következőkben néhány újabb típussal ismerkedhetünk meg, melyek a legkorszerűbb technikai fejlesztések alapján készültek.

Az IVECO Daily kisbusz két méretben készült, az egyik hossza 7234 mm, szélessége 2010 mm, magassága 2740 mm, a másik hossza 7629 mm, szélessége 2010 mm, magassága 2740, de lehet rendelni 2940 mm magasságban is. A motor az első modellnél 2998 cm3-es, a maximális teljesítménye 150 lóerő, míg a hosszabbnál 180 lóerős motor adja a meghajtást. A szállítható személyek száma 20—22, míg az össztömeg esetében nem nagy az eltérés, 5000—5600 kg. A Daily kisbuszok sikerét nézve elsősorban az eladási számok a döntőek. Mindegyik esetében átlagon felüli a belső kidolgozás, akárcsak a műszaki felszereltségük. Az IVECO 50C17H 21+1 személyes modell hengerűrtartalma 3000 cm3-es, motorteljesítménye 170 lóerő (125 kW), ami egy újabb gyártás eredménye, és a legmodernebb műszaki találmányok találhatóak meg benne. Talán az IVECO kisbuszok vannak legjobban elterjedve, mivel a gyár kaszni nélkül is árulja termékeit, melyekre később bármilyen kocsiszekrényt rá lehet építeni. Nagyon sok utasszállító vállalat buszflottájában megtalálható egy vagy több modellje is.

A Renault szintén egy nagyon ismert és elismert márka, mely régóta jelen van a kisbuszok gyártásában. A kezdetekben a minőségről szóló vélemények nem voltak a legpozitívabbak, nagyon gyorsan elromlottak ugyanis a járművek, nem bírtak el annyi terhelést, amennyit a gyár garantált, de ez mind a múlté. Ma már gyökeresen megváltoztak a gyártási folyamatok, és a minőség is az első helyre került. Nagyon szép vonalvezetésűek, tehát a külsőre nagyon odafigyelnek, ami pedig a felszereltséget illeti, azt nem kell külön ecsetelni. A Renault Trafic 1,9 dCi L2H1 hossza 5182 mm, szélessége 1904 mm, magassága 1958 mm, az 1870 cm3-es, dízelüzemű motor 82 lóerős (60 kW), öntömege 1728 kg, a teljes tömeg 2940 kg, a szállítható személyek száma 9. A Renault Master 2,3 dCi L2H2 egy régebbi, de nagyon keresett modell volt, melyből még ma is sok látható az utakon. Hossza 5548 mm, szélessége 2070 mm, magassága 2499 mm, öntömege 2149 kg, a teher tömege 1351 kg, a szállítható személyek száma 9. A 2299 cm3-es, négyhengeres, soros beépítésű, dízelüzemű motor 125 lóerőt (92 kW) ad le. Az országúti üzemanyag-fogyasztás 6,7 liter, míg vegyes üzemben 7,7 liter, ez is csak alátámasztja, hogy miért volt annyira keresett kisbusz. A többi modell is sikeresnek számított, a hibákat szinte teljesen kiküszöbölték, a régi vevők visszatértek, és újak is lettek, akik már a megelégedett vásárlók véleményeit hallották.

A Peugeot márka sem ismeretlen az autósvilágban, és így van ez a kisbuszok estében is, merthogy ez a cég már nagyon régóta gyártja őket, és azt lehet mondani, hogy a kezdetektől tartja magát a minőségi normákhoz, aminek köszönhetően ez a márkanév nem szenvedett annyit, mint például az előző. A Peugeot Traveller 5309 mm hosszú, 1920 mm széles, 1895 mm magas, öntömege 1789 kg. A négyhengeres, soros hengerelrendezésű, dízelüzemű motor 1997 cm3-es, 177 lóerő (130 kW) leadására képes maximális terhelés alatt is, végsebessége pedig 170 km/h. Az üzemanyag-fogyasztása országúton 5,4 liter, vegyes közlekedésben 5,7 liter, tehát nagyon megfelelőek az arányok. A 2019-es Peugeot Traveller 2.0 Blue HDi 150 hossza 4956 mm, szélessége 1940 mm, magassága 1890 mm, öntömege 1726 kg. A négyhengeres, 1997 cm3-es, dízelüzemű motor 150 lóerős (120 kW), végsebessége 170 km/h, üzemanyag-fogyasztása városban 5,9 liter, országúton 4,9 liter. Kínálatban van egy erősebb változat is, mely 2 literes, 180 lóerős változatban kapható, és egy nyolcfokozatú automata váltóval van felszerelve. A belső kidolgozás a francia eleganciát juttatja eszünkbe, a kényelem pedig valóban első osztályú, és akár a hosszabb utakon is maradéktalanul élvezhető. Az említettek mellett természetesen van még bőven modell, mely választható a Peugeot palettájából.

Ezek voltak a menő kisbuszok dióhéjban. Tegyük hozzá, hogy más gyártók is dobtak piacra szintén jó modelleket. Mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy melyik márkát kedveli. Lényegében mindegyik szép külsővel készült, és ha eldöntöttük, hogy az idén nem saját autóval fogunk nyaralni menni, mert pihenni és nézelődni is szeretnénk útközben, akkor nyugodtan üljünk be bármelyik kisbuszba, ha az számunkra biztonságosnak tűnik.


(Vége)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..