„Az élet túl rövid ahhoz, hogy elvesztegessük. Álmainkat csak cselekvéssel, tettekkel valósíthatjuk meg, és nem annak tervezésével, hogy mit fogunk tenni.”  (David J. Schwartz)

 A borúlátók, akik a végzetben hisznek, úgy tartják, hogy az életben minden előre meg van írva, sorsunkat hatalmas erők irányítják, mi csupán marionettfigurák vagyunk. Ennek mond ellent a tény, hogy valahányan szabad akaratot kaptunk, döntéseinkkel megváltoztathatjuk, megválaszthatjuk életpályánk alakulását.

„Ne örülj, ha a dolgaid jól alakulnak, mert az élet olyan, mint a hullámvasút. Az emelkedő után mindig jöhet egy mélypont” (John Y. Olineast)

Alighanem ebben áll a létünk legfontosabb döntése, hogy élünk-e a változtatás lehetőségével, vagy hagyjuk, hogy a végzet sodorjon bennünket kénye-kedve szerint. Ha egyedül hozzuk meg döntéseinket, akkor mégis mitől függ a sorsunk? Erre már a régi görögök is megtalálták a választ: „A delphoicától jóslást kértek az emberek, a jövőjükre, a sorsukra voltak kíváncsiak. A jós azt felelte: ismerd meg magadat, és tudni fogod a sorsodat. Mert a sorsod te vagy. Nem külső erők uralkodnak rajtad, az istenek benned vannak, és jellemed, személyiséged alakítja, formálja jövődet. Változtass magadon, és változni fog a sorsod is. Fogadd el magadat, és el tudod majd fogadni sorsodat is.” Ekképp minden ember maga határozza meg önmagát, egyedül alakítja, döntéseivel teremti meg egyéniségét, arculatát, egyszóval maga alakítja ki sorsát. Az életcél meglelése, felfedezése, követése a legfontosabb az életben, hiszen minden más célt és tevékenységet ez vezérel, meghatározza az élet irányát. A napjainkban uralkodó, anyagiakba süppedt társadalmunk nem képes megfelelő irányt szabni létünknek, márpedig a materiális vágyak gátolják az élet magasabb rendű céljainak elérését. A keletiek szerint valamennyien személyes cél, az anyagiakon felüli magasabb cél elérésére születtünk, ha letérünk ennek megvalósításáról, tudatosan vagy tudatlanságból, képtelenek leszünk helyes, egészséges, harmonikus életet élni. Minden elhatározásnak súlya van, így minden döntést felelősségteljesen kell meghozni, szem előtt tartva, hogy egy életünk van, melyet valahányan szeretnénk úgy leélni, hogy jól érezzük benne magunkat. Ki kell tűzni céljainkat, hiszen nincs az életben veszélyesebb, mint a céltalanság, a halogatás, a valahogy ússzuk meg a mai napot magatartás. Nem fontos mindig nagy célokra gondolni, elég olyan szituációkat szem előtt tartanunk, amelyeket elodázás nélkül, pillanatról pillanatra megvalósíthatunk. Érdekes ezzel kapcsolatban Popper Péter gondolata: „Életvezetésünk legnagyobb csapdája, önbecsapása az »átmeneti korszakok és helyzetek« kultusza. Gyakran úgy nyugtatjuk meg magunkat, úgy próbálunk szabadulni napi rossz érzéseinktől, hogy adott életszakaszunkat átmenetinek nyilvánítjuk. […] S nem vesszük észre, hogy egész életünk átmeneti korszakokból áll, mindig történik valami, amire hivatkozva felmentést adhatunk magunknak. Mélyen át kellene éreznünk, hogy nincsenek átmeneti korszakok, minden napunk az életünk legvalódibb része: ez az életünk.” Tartsuk szem előtt ezt a gondolatot, és figyeljünk életünk minden pillanatára, meg kell becsülnünk, rá kell ébrednünk a jelen időszak felmérhetetlen értékére. Ha sokáig halogatjuk az „igazi” életet, egyszer csak azt vesszük észre, hogy elmúlt.

Életvitelünknek, választásainknak, tetteinknek minden tekintetben egyedüli teremtői és felelősei vagyunk, ami különösen sok gondot okozhat a mai, gyorsan változó világban, ahol a technológiai fejlődés, a társadalmi és politikai kérdések, erkölcsi nehézségek mindennaposak. Kizárólag az embernek van lehetősége, szabadsága önmagát megalkotni. Sok minden válhat belőle, tőle függ, hogy mit tud megvalósítani a lehetőségekből. Ez nagy felelősséggel jár: az ember először megszületik, van egzisztenciája, majd később tetteivel formálja saját lényét. Nincs előre elrendelt sorsa, önmagát kell megalkotnia, szabadon, körültekintően. Szabad akarata van, ami lehetőséget ad neki a változtatásra. Minden pillanatban választania, döntenie kell, hogyan alakítja sorsát, életét. Tőlünk függ, hogy mit valósítunk meg az élet által felkínált lehetőségekből. Szembesülnünk kell adottságainkkal, de tetteinkért magunk leszünk a felelősek. A döntésünk szabadsága gyakran jár szorongással vagy félelemmel, szenvedéssel. Az is megtörténhet, hogy kényelemből vagy különféle befolyásolások hatására elszalasztjuk a kínálkozó lehetőségeket, nem élünk az ígérkező alkalommal/alkalmakkal. Hogy elkerüljük ezt a hibát, és helyes döntéseinkkel megragadjuk a kínálkozó lehetőségeket, minden pillanatban felelősen és éberen kell figyelnünk, szem előtt tartva egyéni tapasztalatainkat és a szubjektív valóságot. Ezzel megváltoztathatjuk életkörülményeinket.

„Az inger és a válasz között van egy hely. Ezen a helyen lakozik a szabadságunk és az az erő, amellyel képesek vagyunk eldönteni, mit válasszunk” (Stephen R. Covey)

Ez a globalizált világban nem könnyű feladat, hiszen rengeteg információ áll rendelkezésre, legnagyobb részük pedig az anyagi természetű élvezetek felé sodor, és ha felületesen szeretnénk eligazodni ebben, akkor kaotikus, ellentmondásos helyzetbe kerülnénk. Meg kell válogatnunk az információkat, hogy mit és milyen mennyiségben fogadunk el, illetve építünk be magunkba. Ezzel elkerülhetjük a kudarcot, az ürességérzést, azt a meggyőződést, hogy azért nem lehetünk boldogak, mert valami folyton hiányzik életünkből — ami elsősorban a nyugatias típusú fogyasztói társadalom fő üzenete. Ebben a közegben nagy veszéllyel jár, hogy az egyén olyan létformát választ, amelyet napjaink társadalma hirdet, mely lehet akár sikeres is, gazdagságot is hozhat, mégsem biztos, hogy az ő értékeit képviseli. Önmagának az anyagi jólétnek nincs értelemadó szerepe, sőt, az élvezetek hajszolása sem képes értelmet adni az életnek, de még a boldogság keresése sem lehet közvetlen célja a mindennapoknak, hiszen a boldogság is csupán valami beteljesítésének a következménye. Mi tudná ezt szebben kifejezni, mint R. Tagore egyik verse:

„Aludtam, és azt álmodtam:

az élet öröm.

Felébredtem, és azt láttam:

az élet kötelesség.

Dolgoztam, és azt láttam:

a kötelesség öröm.”

Életünkben rendkívül fontosak az ún. határszituációk, normatív krízisek, melyek mindannyiunknál jelen vannak, amikor szembe kell néznünk a világ abszurditásával: pl. hozzátartozó halála, szenvedés, bűntudat, kishitűség amiatt, hogy elszalasztottunk olyan lehetőségeket, amelyekkel megváltoztathattuk volna sorsunk alakulását. Ezekben a pillanatokban legtöbbünkben felmerül az élet értelmének kérdése. Viktor E. Frankl szerint az élet értelmének keresése létünk legfőbb vágya, ez irányítja az embert még a legnehezebb körülmények között is, előrébb való, mint az öröm, a hatalom, a siker elérése. Úgy gondolja, az élet értelmének megtalálásához három forrás vezet el: a teremtő munka, a szeretet és az emberi kapcsolatok, valamint a szenvedésben való kitartás, a nehézségek közepette is. Nem könnyű feladat meglelni az elgondolás lényegét, mert ha az volna, kevesebb boldogtalan, fásult, ideges ember volna körülöttünk. Mindenkinek veleszületett joga, hogy teljes, boldog és egészséges életet éljen, hogy tudjon örülni az életnek. Aki mégsem leli örömét a sorsában, annak önmagát kell megvizsgálnia, hogy miért van ez így. Ha sikerül meglelnie az élete értelmét, képessé válik mindent kibírni, akár még a nagy szenvedést is. Frankl szerint a szeretet, az összetartozás a legmagasabb, legbensőségesebb cél, melynek elérésére az ember törekedhet.

„Megtaláltad az élet értelmét? — Nincs neki […] Csak gyönyörűsége” (Csányi Vilmos)