Megtörhetetlenek - tizenöt év után

Kedves olvasó,

Alábbi cikkünk weboldalunk előző változatából automatizálva került áthelyezésre, így szövegformázási és megjelenítési hibák előfordulhatnak. Megértésüket köszönjük!

Megtörhetetlenek - tizenöt év után

Balla Lajos-Laci a Zitzerben napjainkban Szabó Attila felvétele1992. május 10-én Oromhegyesen, a falu asszonyainak szervezésében kezdetét vette a vajdasági magyarság egyik legjelentősebb háborúellenes megmozdulása, amely nemcsak itthon, hanem a határon túl is Zitzer Club elnevezéssel vált i...

Balla Lajos-Laci a Zitzerben napjainkban Szabó Attila felvétele

1992. május 10-én Oromhegyesen, a falu asszonyainak szervezésében kezdetét vette a vajdasági magyarság egyik legjelentősebb háborúellenes megmozdulása, amely nemcsak itthon, hanem a határon túl is Zitzer Club elnevezéssel vált ismertté, de sokan tudnak az ebből kialakult Zitzer Szellemi Köztársaságról is. Ennek az idén tizenöt éve. Olyan megemlékezés, amilyenre bizonyára sokan számítanak, és amilyet vártak már a tizedik évfordulón is, most sem lesz, de a Nők Feketében szervezet gondoskodik arról, hogy a történések ne merüljenek teljesen homályba. 2008. május 18-án (pénteken) 19 órakor Tóthfaluban a Lelkigyakorlatos Házban kezdődik az a rendezvény, amelyre szeretettel várják mindazokat, akik úgy ítélik meg, hogy a másfél évtizeddel ezelőtti eseményeket nem szabad elfelejteni.
Oromhegyesen akkor lázadt fel a falu, amikor a település hadköteles férfilakosságának legalább a felét mozgósították. Az asszonyok (fiatalabbak és idősebbek egyaránt) döntötték el: nem hagyják, hogy a férjeiket, fiaikat, fivéreiket erőszakkal a frontra vigyék. Tiltakozó nagygyűlést hirdettek meg a falu központjában, lebonyolítására pedig Balla Lajos-Lacinak, az akkori VMDK politikusának a segítségét kérték. Határozat született: akik nem akarnak eleget tenni a behívóparancsnak, azok költözzenek be a helybeli Zitzer Club nevű pizzériába, és maradjanak ott. Úgy érezték, együtt nagyobb biztonságban lesznek. Így kezdődött és folytatódott majdnem száz napig. A kezdeményezés 220 hadköteles férfit érintett, a többségük egy ideig valóban ott tartózkodott a vendéglátó-ipari létesítményben. Válságtörzset alapítottak, meghozták a házirendet, az asszonyok főztek, egyszóval zajlott a közösségi élet, amelyből nem szabad kihagyni a vendégelőadókat, művészeket, újságírókat, érdeklődőket sem. A tiltakozásnak egyre nagyobb lett a híre.
Támogatás nélküli elképzelések
Tizenöt év után az akkori békeharcosok közül néhányat mi is felkerestünk, és arra kértük őket, mondják el, mi történt velük az elmúlt időszakban, illetve hogyan látják az eseményeket mai szemmel. Balla Lajos-Laci jelenleg a Ket-Adryan mikrorégió civil szervezetet elnöke.
- Az akkori elkeseredettség arra késztette az embereket, hogy összefogjanak, és ez az, amit most hiányolok, pedig a helyzet nem sokkal jobb. Lappangó fasizmusban élünk, ami bármikor felszínre törhet. Gondoljunk csak a szerb gárda megalakulására. Az elfásultságot pedig többek között az is bizonyítja, hogy Újvidéken egy antifasiszta szervezet első ülésére mindössze harmincan voltak kíváncsiak.
* Történik-e valami a Zitzer Club, illetve a szellemi köztársaság körül?
- Semmi. Maga az objektum a helyi közösség tulajdonában van, majdnem életveszélyes állapotban ugyan, de még létezik, a nyugdíjasok tartják ott a saját összejöveteleiket. Egy barakkról van szó, amelyet még a hatvanas években használtak, majd hagytak itt a naftások. Úgy képzeltük el, hogy teljesen lebontjuk, és újra felépítjük, azzal, hogy külsőre ugyanilyen lenne, mint most. A rendeltetése szerint térségfejlesztési központ lett volna, de hiába pályáztunk az önkormányzatnál, a tartomány illetékes titkárságainál, sőt, az akkor még működő Illyés Közalapítványnál is, támogatást nem kaptunk. Így jártunk a tervezett megemlékezéssel is. Úgy tűnik, sokan vannak azok, akik a miloševići rendszerben betöltött szerepük, tetteik, illetve azok hiánya miatt, szeretnék a feledés homályába süllyeszteni nemcsak Oromhegyest, de Kispiacot, Ómoravicát (Bácskossuthfalvát), Zentát, és mindazt, ami rájuk nézve nem éppen hízelgő.
A Zitzer Szellemi Köztársaság szürrealista válasz volt az akkori rendszerre, amelyből a pótcselekvésre áhítozó nyugati civil szervezetek kreáltak divatot. Ennek ugyanis nincs területi igénye, de befogadja a békeszerető embereket. A hír bejárta a világot, és külföldön egymással versengtek abban, hogy megalakíthassák a nagykövetségét, konzulátusát. Én az emlékek ápolásával nem szeretek foglalkozni, esetleg csak azt vártam volna el, hogy megemlítsük azokat, akik megérdemlik.
* Miért hallgattátok el a tizedik évfordulót?
- Akkor nem tehettem semmit, mert én voltam Magyarkanizsa polgármestere, és azt mondták volna, hogy visszaélek a helyzetemmel. Ellenben Dinnyés József, Hevesi Tamás Pro Urbe-emlékplakettet, Ola és Ernie Friholt, az Orust-szigeti Békemozgalom (Svédország) képviseletében díszoklevelet kapott. Hogy velem mi van? Itt vagyok most is a faluban, soha nem is mentem el. Jelenleg nincs nagyobb politikai szerepvállalásom, csak az LDP-ben egy kevés. A tizenöt évvel ezelőtti történések résztvevőinek a többsége is itt él a településen, vagyis nem véletlenül döntöttek amellett, hogy végigcsinálják. Ez bizonyítja, hogy komolyan gondolták, és nem azért tették, hogy ismertté váljanak.
Másként kellett volna befejezni
Lacival elsétáltunk a Zitzer Clubig, készítünk néhány felvételt, bekukkantunk az udvarába, nosztalgiázunk egy kicsit, majd Bálint Klárához indulunk. A házat nemcsak azért könnyű megtalálni, mert a főutcán van, hanem azért is, mert a bejáratot gyönyörű székely kapu díszíti. Ide érkezik Mészáros, pontosabban most már Bata Ildikó is. Mindketten a válságtörzs tagjai voltak. A ,,lányok”-kal kellőképpen kiörvendezzük magunkat az újbóli találkozás alkalmából, majd az asztal köré telepszünk. Klára jelenleg a tóthfalusi általános iskola tanítónője, gyermekei 18, 14 és 8 évesek, a Zitzer idejében még csak a legnagyobb volt meg. Akkor azt mondta, ott a helye, mert az ő férje sincs itthon.
- Nem tudom, mennyire segítettem, de hittem benne, hogy valamin tudunk változtatni. Elkapott az áradat, úgy éreztem, a világot is ki tudnánk forgatni a sarkából. Visszanézve sokszor meglepődöm, hogyan is gondoltuk? Fel sem merült, hogy valami történhet velünk, még akkor sem, amikor a tankok körülvették a falut. Az állásfoglalásomnak később sem lett semmiféle következménye, de aztán már voltak lelkiismereti kételyeim. A kislányomat a nagymama nevelte, a szabadságra érkező férjemet sem itthon vártam. De nekem akkor mindez természetesnek tűnt. Tudtam, hogy a faluban nem mindenki vélekedett így, azt hangoztatták, hogy a fejükre hozzuk a veszedelmet. Én soha nem akartam elmenni innen, most is inkább csak akkor jut eszembe, hogy élhetnénk jobban is, ha a gyerekeimre nézek. De aztán kimegyek az udvarba, körbepillantok, és tudom, itt a helyem. Mivel az elveinket most sem adjuk fel, a mindennapjainkat továbbra is meg kell harcolni.
Ildikó egyetemistaként vett részt a békemegmozdulásban, most a helybeli általános iskola magyartanárnője, két fia született.
- A szűkebb családi körömet nem érintette a mozgósítás, de naponta éreztem, megaláznak a behívókkal, figyelmen kívül hagyják az egyéni akaratot. Jó volt, hogy tehetünk valamit, nemcsak a férfiakért, hanem magunkért is, és nem kellett meghúzódva nézni az egészet. Az emberek kapaszkodtak belénk, hittek bennünk, kellett az a hely, ami akkor valóban az utolsó menedék volt. Nemet mondtunk, ami olyan ünnepélyes és felszabadító volt, de most is vallom, hogy a végét másként kellett volna megszervezni.
Klára: Nem tudom, hogyan kellett volna befejezni, de végül már valóban nem az volt, amit elkezdtünk. A földművesek lassan visszatértek a munkájukhoz. A hatalom is megerősítést nyert, hogy ez a legjobb módszer, ha ugyanis valamiről nem vesznek tudomást, az előbb-utóbb kifullad. Akkor kellett volna felfüggeszteni, amikor az emberek szétmentek, és már csak öten-hatan maradtak. Abbahagyni, és kikötni: találkozunk, ha ismét szükség lesz rá. Annyit azonban elértünk, hogy azt a 200 férfit nem vitték el Baranyába, de később valamilyen módon behajtották rajtuk a ,,tartozásuk”-at. Igaz, rövidebb időre vonultak be, és ide a közelbe. Ezért megérte, de idővel minden elcsöndesedik, talán ez is a rendje.
Ildikó: Én sem hiányolom a nyilvánosságot a Zitzerrel kapcsolatban.
Ma is a börtönt vállalná
Almási Vilmos ellen a katonai bíróság nem azért folytatta le az eljárást, mert a béketüntetés egyik szervezője volt, hanem azért, mert aláírta, nem hajlandó a frontra menni. Négy hónapot kapott, azt le is ülte 1994 májusa és szeptembere között. Aztán két hónapot ,,önkénteskedett” a martonosi határőrhelyen.
- Később is több békemegmozdulásban vettem részt, 1995-ben például Tuzlán jártam. Négy hónapot Németországban töltöttem úgynevezett toleranciaképzésen, majd különféle tréningekre jártam, végül már előadóként is. Sokáig nem volt állandó munkám, de most már hat éve ebben a cégben dolgozom. Az édesanyámmal élek, új házat építettünk, a lányom tizenhét éves. Soha nem jutott eszembe, hogy elmenjek innen, habár voltak lehetőségeim, és hívtak is külföldre.
Ma is inkább a börtönt vállalnám, mint a háború borzalmait. Hallottam egy-két történetet azoktól, akik megjárták a poklot. Én viszont megvagyok pszichológus nélkül, nyugodt lelkiismerettel, igaz, börtönviselten. Sokan kaptak amnesztiát, de én nem vagyok büntetlen előéletű, az erkölcsi bizonyítványomon ott éktelenkedik ez a folt. Érdeklődtem, de azt mondták, ezen már nem lehet változtatni. A letöltött büntetés nem évül el, nyoma marad. Mindig egyszerű ember voltam, az is szeretnék maradni. 1993-ban indultam a helyhatósági választásokon, VMDK-szimpatizánsként jutottam be a községi képviselő-testületbe, de nem értettem mindenben egyet velük. Azóta nem veszek részt a politikában. Ma is vallom, hogy eredményes volt a tiltakozásunk, mert utána egy ideig nem volt mozgósítás Kanizsa községben, különösen nem erőszakos. Az emberek kaptak kilenc nyugodt hónapot, ami nagyon sokat jelentett.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Riport rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink