Ferenci Orsolya egy igazán sokoldalú és nagy teherbírású, első osztályos, óbecsei gimnazista, aki a szorgalmáért és az eddigi eredményeiért nemrég Szent Száva-díjban részesült. Orsolya szaval, amatőr színjátszó, népdalénekes, egy ideig zongorázott, és a versírást is gyakorolja. Hogy hogy van mindenre ideje — hiszen az ő napja is 24 órából áll —, arra azt válaszolta, hogy igyekszik odafigyelni az órán, hogy ne kelljen sokat tanulni otthon, és próbálja tudatosan beosztani az idejét.
* Ha jól tudom, nagyon szereted a magyar nyelvet és irodalmat.
— Igen, ez a tantárgy áll hozzám a legközelebb. Úgy gondolom, hogy az anyanyelv mindenki életében nagyon fontos szerepet tölt be, de a hétköznapokban nem sokat foglalkozunk az értékeivel. A magyar nyelvet a magyartanárom, Szűcs Budai Engelbert szerettette meg velem ennyire, szóval, szerintem nagyon fontos, hogy kitől tanulunk. Én nagyon szeretem a magyar irodalmat, mindössze négyéves voltam, amikor édesanyám segítségével megtanultam olvasni. Az egész családunk szeret olvasni, így ez nálunk természetes. Jelenleg ifjúsági regényeket forgatok, és Leiner Laura az aktuális kedvencem. A költemények különösen közel állnak hozzám, verset olvasni, írni és szavalni is nagyon szeretek. A magyar kultúra ápolása is meghatározó része az életemnek, ezért még óvodás koromban elkezdtem néptáncolni, ahol a néptánclépéseknél jobban magával ragadott a népdalok éneklése. A zene mindig kiemelt szerepet töltött be a mindennapjaimban. Elvégeztem zongora szakon az alapfokú zeneiskolát, szoprán szólamban énekelek az óbecsei Schola Cantorum Énekkarban.
Ferenci Orsolya (fotó: Bálint Csilla)
* A versírásnak mi volt a mozgatórugója?
— Negyedik osztályos koromban a tankönyvben volt egy feladat, találós kérdést kellett írni, ami olyan jól sikerült, hogy kedvet kaptam a további gondolkodáshoz, alkotáshoz. Éppen akkor egy óbecsei pályázatra lehetett saját verssel jelentkezni, és első helyezést értem el a szövegemmel. Ezek az apró visszajelzések bátorítottak, hogy folytassam a versírás gyakorlását. Nincs konkrét téma, mellyel kapcsolatban írok, inkább a játékosságra törekszem, és arra, hogy kreatív keretbe foglaljam a gondolataimat. Szeretek képverseket és versvariációkat írni, melyekkel többször értem el első helyezést versíró pályázatokon. A saját érzéseimről szóló szövegeket viszont senkinek sem mutatom meg. Nagyon szeretem a modern verseket, főleg Lackfi János sorait, a kedvenc szövegem pedig Kántor Péter A könyvespolc előtt című verse, melyet tavaly szavaltam a Népem Költője elnevezésű szavalóverseny községi fordulóján, és továbbjutottam a bácsi megmérettetésre is.
* Az előadó-művészet is aktív része az életednek, hiszen szavalsz, és a Becsei Színjátszó Odú tagja is vagy. Mesélj erről is!
— Már az általános iskola első osztályában elkezdtem szavalni. Mindig is érdekelt a színjátszás, több drámatáborba is ellátogattam, majd tavaly csatlakoztam az Odúhoz. Nagyon szeretek velük dolgozni, jó e csapat részének lenni. Úgy érzem, hogy a színpadon könnyebben és szabadabban tudom kifejezni magam, színjátszás közben felszabadító érzés kiszakadni egy kicsit a mindennapokból. Érdekes feladat egy olyan karaktert megformálni, akinek a jelleme igencsak különbözik az én egyéniségemtől. Ez gyakran nagy kihívás, de mindig igyekszem megbirkózni a rám bízott feladattal. A szavalásban azt szeretem, hogy egy kicsit a saját nézőpontomon átformálva közvetíthetem a költő gondolatait a közönségnek. Felemelő érzés, amikor sikerül megajándékozni másokat egy mély gondolattal, vagy mosolyt csalhatok az arcukra.
* Mik a jövőbeli terveid?
— Mindenképp a szülőföldön képzelem el a jövőmet, jó megtapasztalni, hogy a vajdasági magyar közösség mennyire összetartó. Bízom abban, hogy a jövőben én is hozzá tudok járulni a magyar közösség épüléséhez. Gondolkodtam azon, hogy én is osztálytanító leszek, mint édesanyám, mert gyermekeket tanítani nemes feladat, és a legkisebbek igazán megérdemlik az odaadó figyelmet.
