Megásta a sírját

Megásta a sírját

Mel Chase: Megásta a sírját

Carl Wiseman — megnyerő külsejű, fekete hajú úriember, mintegy harmincéves lehetett — idegesen rakosgatott az irodájában. Egy menő húsbolt tulajdonosa volt. Tulajdonképpen a neje — Eleonora — szolgálta ki a vevőket, s ez a drágaság az utóbbi időben alaposan elhagyta magát. Elhízott, lompossá vált. Carl gondolatai állandóan Meryl Olsonra terelődtek. Egyre gyakrabban.

Meryl naponta megfordult a boltban. Előkelő dáma, törékeny, szép, gondolta Carl. Csöndes és tökéletesen udvarias. Ebbe a vonzó asszonyba szédült bele Carl Wiseman. Mr. Olson nem akárki ám, olyan ügyvéd, aki érti a szakmáját, mégpedig nagyon, beszélték a városban. Carl érzelmeiről az ügyvéd hitvese semmit sem tudott, legalábbis nem mutatta, nem éreztette Carllal, hogy észrevette lázas pillantásait, igaz, mostanában el is beszélgettek olykor az üzletben.

Többnyire estefelé tért be a húsboltba Meryl, akkor, amikor Carl hazaküldte a nejét, hogy elkészítse a vacsorát. Egy alkalommal Merly szikrázó szemmel tért be a boltba.

— Halló, Carl! — mondta. — Szép tavaszi esténk van, nem?

Carl úszott a boldogságban. Látogatója zöld szemét bámulta. Valamiért nagyon örül a hölgy, gondolta. Azt hitte, hogy eljött a pillanat, és megjegyezte:

— Valóban nagyon szép napunk van.

— Igen...

— Hát... ismerkedjünk meg, jó?

A nő nem válaszolt azonnal.

— Jó — mondta rövid szünet után —, ez elkerülhetetlen.

— Meg is ihatnánk valamit.

Merly visszautasította az invitálást.

— Én rendkívül harmonikus házaséletet élek az urammal. Olson figyelmes hozzám, és én ragaszkodom hozzá. Sajnálom, ha a viselkedésem esetleg felbátorította — mondta a nő. — Nem volt szándékomban kihívóan viselkedni... Mennyivel tartozom?

Minden remény szertefoszlott, gondolta csüggedten Carl, és szó nélkül becsomagolta a húst. Majdnem biztosra vette, hogy Meryllel valahol még összefut egyszer... De ahogyan villant a szeme! Valami titka biztosan van. Végeredményben pedig majd meglátjuk...

Mindez három héttel ezelőtt történt. Azóta Meryl kerülte a húsboltot. Igen, az ügy világos. Ösztöne azt súgta, hogy ő lesz, aki megteszi az első lépést, de talán Meryl nem akarja elveszíteni a férjét, aki tisztelte és szerette, ah! Ha ezt az embert el lehetne tenni az útból, Merly életéből...

— Carl! — ordítozott Eleonora a bolt előtt.

— Igen...

— Mit csinálsz?

— Dolgom van.

— Milyen dolgod?

— Dolgozom valamin, és nem szeretem, ha ilyenkor nyaggatnak.

— Mikor hagyod abba a munkát?

— Talán sohasem...

Eleonora dühösen távozott. Carl pedig elhatározta magában, hogy véget vet az ostoba, üres álmodozásnak. Az ügyvéd az egyetlen akadály! Ha félreteszi az útból, akkor Meryl nem sokat gondolkodik. A papírlap megrezzent az ujjai között. Írószerszámot vett a kezébe, és szabadjára engedte a fantáziáját. Szépen megfogalmazott leveleket írogatott. Ezúttal a következő sorokat vetette papírra:

,,Drága Mrs. Olson! Csak távolról ismerem Önt. Ön az én állandó vásárlóm, határtalanul tisztelem. Ezért engedje meg, hogy részvétemet fejezzem ki, amiért az Ön szeretett férje eltávozott az élők sorából. Én és a nejem részvéttel gondolunk önre. Színvünk-lelkünk gyászolja az elhunytat...

Tisztelettel és ragaszkodással: Carl Wiseman.''

Ez nem a valóság, ez mese. A papírlapot sóhajtva süllyesztette a fiókba, s ráfordította a kulcsot. Felállt, és elhagyta az irodáját, csak azért, hogy valamiért összeszidhassa a nejét. Éjszaka egy percre sem hunyta le a szemét. Meryl, Meryl, Meryl! Végül a nappaliba rohant. Gondolkodott. Hajnal felé megvolt a megoldás. Az álom valóra válhat. Másnap a boltban Eleonora rákérdezett:

— Mi van veled, Carl?

Nem kapott választ. Carl nem is nézett a nejére. Otthon, vacsora után ingerülten felugrott az asztaltól, majd azt mondta:

— Visszamegyek a boltba. A könyveket szeretném... Azért, hogy minden stimmeljen, nem érted?

— Micsoda ötlet!

— Nehogy betelefonálj a boltba! Dolgozni akarok, érted? Nem szeretem, ha zavarsz a munkámban!

A könyvtárba sietett. Átböngészte a katalógusokat, s végül megtalálta azt a könyvet, amit keresett. A téma: Hogyan nyissuk fel és indítsuk be azt a gépkocsit, amelyhez nincs kulcsunk? Egy noteszba beírta a szükséges adatokat. Ezután a vasútállomáson átböngészte a menetrendet. Másnap az ablak mellett ücsörgött, és várt. Bizonyos idő elmúltával Mr. Olson a vonatra sietett, a 8.06-kor indulóra.

Már másnap Carl átkocsikázott a szomszédos városkába, és valami felszerelést vásárolt, majd behajtotta gépkocsiját a garázsba. Belülről magára zárta az ajtót, és nekilátott a munkának. Értett valamicskét a motorokhoz. Dél körül sikerült beindítania a gépkocsit. És ami a legfőbb: kulcs nélkül.

A hétnek minden napján az ablak mellett strázsált. Az ügyvéd mindig pontosan érkezett. Hétfőn este — harminc perccel a vonat indulása előtt — Carl benyomta a felszerelést gépkocsijának a csomagtartójába. Volt nála egy pár kesztyű meg egy zseblámpa. Az ügyvéd háza előtt egy piros színű Ford vesztegelt. Carl munkához látott. Beindította a motort, és várt. Mr. Olson a járdára lépett, a boltos gázt adott. Az ügyvéd elordította magát. Carl visszamászott a gépkocsijába, melyet a város peremén elhagyott. Úgy szaladt, mint egy ámokfutó.

Másnap reggel a sarki árusnál újságot vásárolt.

„Mr. Olson azonnal szörnyethalt. A gázoló ismeretlen. A lopott gépkocsi tulajdonosa — amelyikkel elgázolták az ügyvédet — azonban azonnal megjelent a rendőrállomáson. Néhány perccel a szerencsétlenség előtt.”

Carl elégedetten vette kezébe a kulcsot. Most elküldi a bánatos özvegynek a szépen megfogalmazott levelet. A levél azonban eltűnt. Carl úgy üvöltött, mint egy sakál.

— Eleonora! Te turkáltál az asztalfiókomban?

— Én...

— Mit csináltál?

— Az utóbbi napokban olyan furcsán viselkedtél. Aggódtam érted, Carl. Arra gondoltam, hogy furcsa viselkedésednek valami oka van. Belenéztem az asztalfiókodba. Van egy másodpéldányom a hálószobában... A kulcsra gondolok... És megtaláltam a levelet. Olyan gyönyörűen, olyan nagy szeretettel írtad meg azt a levelet. Néhányszor elbeszélgettem Meryllel. Nem tudtam, hogy Mr. Olson meghalt... Gondoltam, biztosan elfelejtetted feladni a levelet. Beletettem a borítékba, a címét megtaláltam a telefonkönyvben. Ráragasztottam egy bélyeget, és elküldtem.

A hosszú csöndben megcsörrent a telefon.

— Igen? — Carl halálsápadtan vette fel a hallgatót.

— Maga az?

— Meryl Olson beszél. Ma reggel megkaptam a levelét. Megnéztem a bélyegzőt. Két nappal ezelőtt adták fel. Ön honnan tudta, hogy özvegy leszek? Honnan?

Carl megsemmisülten hallgatott. Tudta, hogy Eleonora megásta a sírját, vége.

November 8-ától mindennap este 7.00-kor bűnügyi novella. Csak a Hét Nap online-kiadásában.
77 napon át. Jó szórakozást!
Ha elmulasztotta, olvassa el az elsőt:
Ed Diamont: Mindenét elvette



 

Címkék: hetnapkrimi
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Szabadpolc rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Megásta a sírját
Szabadpolc
  • Elmer Carpenter
  • 2015.01.23.
  • LXX. évfolyam 3. szám
Megásta a sírját
Szabadpolc
  • Ernest Wallace
  • 2015.01.22.
  • LXX. évfolyam 3. szám
Facebook

Támogatóink