• A Muzslától Medina című első köteted és a legújabb, Magánykő című verseskönyved között négy év telt el. Író(i) magányban?

— Sem magányban, sem teljes elégedettségben, boldogságban. Egy bizonyos fokú elzárkózottság kimutatható a négyéves időszakban. Úgy gondolom, hogy a magány feltétlenül szükséges az alkotáshoz, nem zárható ki teljesen a tényezők közül, amelyek kihatással vannak az írásra, az alkotásra. A boldogság és az elégedettség rossz múzsa, legalábbis kezdetben.

• A versekben párbeszédet folytatsz szeretteiddel, barátaiddal, költőtársaiddal, múzsáiddal (Apó, Tata, Szögi Csaba, Sziveri János, Alíz, Neil Armstrong, Jeszenyin, Rahmanyinov, Bába Zoltán stb.). A lélek szintjén testetlenül kommunikálni — ebben látod az írói kihívást? Véleményed szerint dolga-e az szerzőnek rendszeresen megnyilvánulni?

— Mindenképpen fontos a szerzői megnyilvánulás, és véleményem szerint ennek egyetlen „helyes” módja van: ha az ember lelkéhez szólunk. Vonatkozik ez magára az alkotásra és annak stílusára, valamint az irodalmi bemutatókon, olvasói esteken való részvételre is. Természetesen ezt írásban sokszor könnyebb kifejezni, mint élőszóban. Ezért is születnek versek, prózaművek.

• A muzslai Sziveri János Művészeti Színpad elnöke vagy. Az (irodalmi) szervezői tevékenység és a magánemberként végzett, teljesen más jellegű foglalkozásod mennyire egyeztethető össze az egyedülléttel, amely, ha jól sejtem, lételemed?

• Az irodalomszervezői és a magánemberként végzett foglalkozásom nehezen egyeztethető össze egymással, ilyen értelemben az egyedülléttel is, amely nem lételemem ugyan, inkább kényszerhelyzet. Megadatott viszont egy dinamikus munkahely, sűrűn vagyok úton (egyedül), és ezeket az alkalmakat elmélkedésre, elmélyülésre szoktam használni — enélkül nehezebb volna foglalkoznom az imént említett tevékenységekkel. Szerintem az egyedüllét (is) függőséget okoz.

• Milyen rendezvényeket tartott a kö-zelmúltban, és mit tervez a Sziveri Színpad elnöksége?

— Tavaly szeptemberben bemutattuk a Sziveri János művei című, a Gondolat Kiadó gondozásában megjelent kötetet a muzslyai közönség előtt. A bemutató régóta váratott magára. A könyv 2011-ben jelent meg ugyan, de korábbi időpontra nem tudtuk összeegyeztetni az estet. Vendégeink voltak: Reményi József Tamás, a kötet szerkesztője, Ladányi István és Géczi János költő, valamint Utasi Erzsébet, Sziveri János jogutódja. November végén, szintén Muzslyán mutattuk be a Magánykő verseskötetet és Kovács Jolánka Jajistenem című novelláskötetét. Ezen az esten Lennert Móger Tímea költőnő, Kónya Sándor versénekes és Kónya-Kovács Otília újságíró volt velünk. Ami a közeljövőt illeti, annyit mondhatok, hogy újabb nehézségek elé nézünk, és minden az anyagi támogatásoktól függ. Tekintettel arra, hogy ismét választások lesznek, borúlátó vagyok projektumaink megvalósulása terén. A Sziveri-napra a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának kArc irodalmi kávéházát szerettük volna meghívni, mivel azonban meglehetősen bizonytalan a helyzet, így ezt nem részletezném.

• A Bánatnak is nevezhető tájról, tájból szólalnak meg a Magánykő versei, egyszersmind ezeregyéjszakai, meseszerű, borízű történetek bontakoznak ki a költemények sorai között. Nyilvánvaló, hogy inspirál téged a szülőhelyed, a bánáti táj, minden legendaszerűségével együtt.

— A bánáti táj ihlet és éltet. Munkámból kifolyólag naponta látok réti sast, rókát vagy őzet a földeken, az útszakaszokon. Csodálatos, hogy mennyire közel van hozzánk a természet. Számomra ez egyben emlékeztető is, hogy nem csak mi, emberek létezünk ezen a földön, és hogy mennyire apró teremtések vagyunk. A nagyobb városokban, gondolom, az emberek ezzel nem is törődnek. Ezért fontos nekem Bánát, nem csak a költészetben.

• Dolgozol-e új kéziraton? Mit gondolsz a különféle alkotóműhelyekről, alkotóközösségekről?

— Egyelőre még nincs elegendő anyagom egy újabb kézirat összeállításához, ehhez mindig kell néhány év. Egy-egy kötet a lezárt periódusokat jelöli. A verseket előbb meg kell élni, azután önmagunkban kell megérlelni, majd leírni őket. Gondolom, ezzel más alkotók is hasonlóan vannak. A kortárs dzsesszzene nagy hatással van rám, és érdekelnek a vizuális művészetek is. A különféle alkotóműhelyeknek csak örülni lehet, szükség van rájuk, noha személy szerint az egyéni, elkülönült alkotás híve vagyok, csak ilyen módon tudok legközelebb lenni önmagamhoz és Istenhez is. (LMT)

CZIROK ATTILA

Galambjaid fölröppennek

Mahmoud Darwishnak

előttem szétfolyik
az alkonyat
sem homok
sem hegyvidék
hol megpihenhetnék
a negyedikről
kémlelem a hamvas
horizontot
Isten háza felett
állok imához
galambjaid aláereszkednek
mondd barátom
májfoltos magányomtól
kihez menekülhetnék
galambjaid fölröppennek
tekintetemmel kísérem őket
(talán éppen Palesztina irányába)
száraz torkom lüktet
egy szemrebbenés
és tovaszállnak
a legkiválóbb otthon —
az öröklét felé

Megnyugvás nincs

a két Szergejnek:
Rahmanyinovnak, Jeszenyinnek

makacsul sötétnek
tűnik e végenincs álom
uraim
tapogatom az éjsötétet
mint asszony áttetsző
hálóingének pántját
ritkára szőtt függönyök
ablakok fátylain át
betekintek a házakba
rám köszön
narancs-lámpafény
és füstölgő cigaretta
korhadt lelkű székeivel
hunyorog a konyha
tárt karokként nyílnak
bejárati ajtók
hálószobák csöndje
vetetlen (v)ágyakkal
magasan araszol a hold
kicsukott ebként kóborlok
ködös elvakult elmémben
elvész elporlad hitem
árnyékokat lenget a szellő
megnyugvás nincs
száraz vagyok és kiégett:
költőnek híg
szeretőnek félszeg