,,A szülőföldtől lehetetlenség elszakadni, legalábbis nekünk, akik felnőtt fejjel mentünk világgá. Nekem még most is nagyobb részem van otthon, a Bácskában, mint itthon, Budapesten: harmincöt éves voltam, amikor Magyarországra kerültem, azóta elmúlt húsz év, a szülőföldem tehát tizenöttel vezet̶...
Sok-sok évvel ezelőtt, amikor Majoros Sándor első novelláskötete, a Visszhangkísérlet című megjelent, sok recenzornak az volt a véleménye, hogy egy érett íróember művét veheti kezébe az olvasó, olyan szerzőét, aki már jóval többet alkotott annál a tizenhárom novellánál, amennyit a gyűjtemény befogadott. Vajda Gábor -- nem véletlenül -- a 7 Napban, Visszhangtalanul című tanulmányában felveti az akkor senkit sem nyugtalanító kérdést: ,,Miután a szerző már harminchárom éves, óhatatlanul felmerül a kérdés, vajon miért csak most jelenik meg az első könyve. A választ a fülszövegből idézem: Elektrotechnikai középiskolát fejezett be Szabadkán. A moravicai mezőgazdasági kombinátban dolgozik, villanyszerelő”. Majoros Sándor azokban az években sokat publikált napi- és hetilapokban, folyóiratokban, fejlett íráskultúrája volt, képzelet által teremtette témáit s örökségül elfogadta mások formanyelvét. Pályafutása kezdetén többen azt hangsúlyozták, hogy erőteljes életszagú momentumokat ragad meg halk szavú szerénységgel és visszautasítja a felesleges cicomákat, mindenféle alkotási manírt. Nem takarja el a lényeget, s szerinte a csoda nem más mint a valóság.
A Szirmai Károly Irodalmi Díj odaítélése után (a bizottság tagjai: Bányai János, Csorba Béla, tolnai Ottó) a következőket olvashattuk (Kontra Ferenc, Magyar Szó, 1989. december 23., Történetekbe zárt dallamok): ,,Majoros Sándor könyvében a bizottság a novellaforma magabiztos vezetését, a választott irodalmi témák változatosságát, a nyelvi kifejezőkészség erőteljességét fedezte fel, és nem utolsósorban az író erős hangulatteremtő képességét, bizalomkeltő leírásáért, szerzői közlésének határozottságát, hősformálásának különös egyszerűségét.”
Elment. Talán mert kezdte elveszíteni életerejét. Munkáját Magyarországon sokan méltatták (Bán Zoltán András, Balla D. Károly, Bazsányi Sándor, Sneé Péter, Kálmán Emese stb.). Többször nyert nívódíjat, első díjat kapott a NKÖM Édes Anyanyelvünk pályázatán a novella kategóriában, a József Attila-díjra is rászolgált 2004-ben. Ma azt vallja: ,,Ami pedig a hagyományos könyv sorsát illeti, mindenünnen azt hallom, hogy megvannak számlálva a napjai. A jelek szerint az e-book olvasók fogják neki megadni a kegyelemdöfést, és ez jogos aggodalom. Azt is elképzelhetőnek tartom, hogy néhány év múlva gazdasági, környezetvédelmi okok miatt éppen úgy betiltják majd a hagyományos könyvek gyártását, ahogy a wolframszálas izzókét, de abban is biztos vagyok, hogy nem mindenki engedelmeskedik majd ennek a parancsnak. Nekem is van néhány wolframszálas villanykörtém tartalékban.”
Rahim Bërisha néven írott kalandregénye (Közelebb, mint távol) könnyed humorú alapanyag. Most be szeretné fejezni azt a regényt, amelyet még 1994-ben kezdett el, majd félbehagyta. Mostanában egyre gyakrabban érzi azt, hogy megérett az idő a folytatásra. Ehhez kívánunk szenvedélyes alkotási vágyat és ihletet, hogy még több kitűnő munka: regény és novella születhessen a tolla nyomán.