Már kora délután nagy volt a sürgés-forgás a művelődési központ körül, hiszen az utolsó próbák mellett a kiállítók is felállították standjaikat, kipakolták termékeiket. Ezután pedig folyamatosan érkeztek az érdeklődők az intézmény épületébe. A megemlékezésről, valamint az azzal egybekötött kiállításokról és szórakoztató programokról Király Károly, a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ igazgatója számolt be.

— A mai program különösen nagy odafigyeléssel és gondossággal készült el két kiváló kolléganőm, Andrea és Ildikó munkájának köszönhetően. Az idei esemény újdonsága, hogy már délután 5 órakor megnyitotta kapuit a kirakodóvásár, melynek alapötlete az volt, hogy lehetőséget adjunk a magyar kisvállalkozók, kézművesek bemutatkozására. Célunk, hogy a látogatók megismerjék és támogassák ezeknek az alkotóknak a munkáját, akár vásárlás útján is. Az intézményen belül számos ágazat működik, köztük az országosan is elismert, több díjat nyert úrihímző szekció. A hivatalos programunk az ő kiállításukkal kezdődik, majd következik az ünnepi műsor, mely a Petőfi Sándor MMK és a Vajdasági Magyar Népművészeti és Közművelődési Központ közös munkája. Mindenki szerepel benne, aki valamilyen módon kötődik a központhoz. A program egyfajta visszatekintés is lesz: végigvezet bennünket azon az úton, amely a törzsi szervezetből a magyar államiság kialakulásáig tart. Megemlékezünk Szent István király intelmeiről, melyeket fiához, Imre herceghez intézett — tanulságul a jelen és a jövő nemzedékének. Hiszem, hogy ez a műsor nemcsak gazdag és tartalmas, hanem mélyen megérinti majd a közönséget. Üzenete egyértelmű: magyarságunkat nemcsak őrizni, hanem megélni is lehet — és kell — az anyaország határain túl is. A rendezvény emlékeztetni fogja az újvidéki és környékbeli magyar közösséget arra, milyen fontos hagyományaink, anyanyelvünk és kultúránk megőrzése. A Petőfi Sándor MMK minden fontos nemzeti ünnepről megemlékezik, legyen az október 6-a, március 15-e vagy augusztus 20-a. Mindezek az alkalmak lehetőséget nyújtanak arra, hogy összegyűljünk, emlékezzünk, és közösen éljük meg identitásunkat. Véleményem szerint a művelődési központ valóban egyfajta találkozási pont, összetartó erő a magyar közösség számára. Ezeken a rendezvényeken keresztül tudjuk igazán megélni magyarságunkat, ápolni délvidéki magyar kulturális és művelődési életünket, és fenntartani azokat a szálakat, amelyek az anyaországhoz kötnek bennünket, és amelyek identitásunkban is megerősítenek.

A szerző felvételei

A kirakodóvásár portékái mellett nagy érdeklődés övezte Zuberec Vera és a csipkeverő, valamint a népihímző-szakosztály kiállítását is. A művelődési központ berkein belül külön szakosztály létesült, mely számos sikerrel büszkélkedhet. Erről maga a csoport vezetője és a kiállítás tervezője, Zuberec Vera népi iparművész számolt be.

— Számos településen oktattam Magyarországon és Szerbiában, 2020 óta pedig a Petőfi Sándor MMK-ban folytatom a tanítást, immár ötödik éve. A mostani csapatom eleinte teljesen kezdő volt — a legtöbben soha nem hímeztek korábban —, így a legelső lépésektől kellett vezetnem őket. Mára azonban jelentős fejlődésen mentek keresztül, és rendkívül szép eredményeket értünk el. Az elmúlt öt év alatt négy alkalommal vettünk részt Magyarországon országos kiállításokon, és mindig első vagy kiemelt első díjat kaptunk a munkáinkra, ami nagy büszkeség mindannyiunk számára. A jelenlegi kiállítás anyagában többféle tájegységi motívum jelenik meg. Láthatók például gyapjúhímzések Székelyudvarhelyről, mezőségi és torockói párnák. A kiállításon szerepel továbbá palóc hímzés is — ez volt az első jelentősebb közös munkánk —, most pedig már az úrihímzés oltárterítőin dolgozunk, ami a hímzőművészet egyik legösszetettebb és legnemesebb ága. Azt, hogy ezek az alkotások nemzeti ünnepeken is ki vannak állítva, rendkívüli megbecsülésként élem meg. Különösen Magyarországon érzem, hogy a munkánk értéke elismerésre talál. Ott az emberek ismerik, értik és nagyra tartják ezeket a hagyományos technikákat. Sajnos itthon, Vajdaságban ez a fajta művészet kevesebb figyelmet kap, és nehezebb érdeklődőket találni. Jelenleg tízen alkotjuk a csoportot. Bár kevesen vagyunk, nagyon lelkes és összetartó közösséget alkotunk, és hiszünk abban, hogy ezzel a munkával nemcsak a hagyományt őrizzük, hanem értéket is teremtünk.

Az egybegyűltek a Bokréta kórussal együtt szavalták el a Himnuszt. Ezután a legkisebbek szórakoztatták a jelen lévő közönséget. Király Károly köszöntötte az ünneplő magyarságot, valamint üdvözölte a vajdasági magyar politikum és kulturális szektor képviselőit, Vicsek Annamáriát, a Fidesz—KDNP EP-képviselőjét, Bájity Boriszt, a VMSZ Újvidéki Városi Szervezetének elnökét, Hugyik Richárdot, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnökét és Sutus Áront, a VMMSZ elnökét.

„Mindig a kezdetekhez térünk vissza!” — kezdte beszédét Bájity Borisz, aki kiemelte az ünnep fontosságát, valamint a magyar és a vajdasági magyar közösség történelmi pillanataira is kitért.

Ezután Nagy Attila plébános, valamint Kovács Csaba református lelkipásztor ökumenikus kenyérszentelés keretében áldották meg az újkenyeret.

Az ünnepi műsor után a jó hangulaté lett a főszerep. Az érdeklődő gyermekek műhelymunkán vehettek részt a Mimóza tagjaival, a felnőttek pedig a Peart festménybemutatója mellett a Classic band zenekarának játékára mulathattak. A sok rendszeres vendég mellett voltak olyanok is, akik gyökereikhez, illetve azok ápolása miatt tértek haza. Közéjük tartozik a bácsföldvári származású, jelenleg Budapesten élő Nosztán Ernő is.

— Egyrészt azért nem ünneplem most Budapesten az augusztus 20-ai nemzeti ünnepet, mert éppen itt tartózkodom, másrészt pedig szívből úgy éreztem, hogy itt van a helyem, mert szoros családi szálak kötnek. Édesapám — az Oláh Sándor bácsi vezette tamburazenekar oszlopos tagjaként — hosszú éveken át volt aktív résztvevője az egyesület életének. Édesanyám a kézimunkakörben tevékenykedett nagy odaadással — szintén hosszú időn keresztül. Sajnos ma már egyikük sincs közöttünk, de az emlékük elevenen él bennem. Az öcsém — aki immár több mint negyven éve Svédországban él — annak idején a Petőfi egykor híres harmonika-zenekarának volt a billentyűse, szintetizátoros szólistája. Így tehát az egész család élete szorosan összefonódott az intézmény egykori művelődési egyesületével, ennek hagyományaival és közösségével. Nem robbantottam fel a hidakat magam mögött, hiszen gyakran hazalátogattam az évek során, a kapcsolataim megmaradtak — most pedig úgy hozta az élet, hogy ezt a nemes ünnepet éppen itt ünnepelhetem meg, ahová az emlékeim és gyökereim is kötnek.