Peking bejelentette az MI Plusz Oktatás programot, melynek célja, hogy 2030-ra az óvodától egészen a felnőttképzésig az MI a tanulás szerves részévé váljon. Ez nem pusztán néhány modern okostáblát vagy digitális tananyagot takar, hanem egy olyan rendszert, ahol a gyerekek már egészen fiatal korukban megismerkednek a működésével, logikájával, és megtanulják használni. Szóval amíg sok helyen azon gondolkodnak, hogyan lehetne elzárni a ChatGPT-t a gyerekektől, addig Kína inkább azt tervezi, hogyan neveljen fel egy egész generációt, mely számára természetes lesz a használata.

Az elképzelés szerint az intelligens osztálytermekben személyre szabott tanulási tervet kínálhatnak, az MI automatikusan javíthatja a feladatokat, elemezheti a diákok teljesítményét, sőt, akár azt is figyelheti, melyik tanuló hol akad el. Egy lassabban haladó diák több segítséget kaphat, míg egy gyorsabban fejlődő bonyolultabb anyagok felé léphet tovább. Első hallásra ez olyan, mintha minden gyerek mellé jutna egy külön digitális magántanár. Ebből adódóan a tanárok szerepe is jelentősen átalakulhat. Az MI segíthet az óratervezésben, a tanulási minták elemzésében, sőt még a tanulás hatékonyságának mérésében is. Így a jövő tanára nemcsak oktató lesz, hanem részben adatértelmező is. Ez egyszerre lehet hatalmas segítség és nyomasztó kihívás. Kicsi az esélye, hogy nálunk a nyugdíjból visszahívott tanító néni órák után adatmérnökké szeretné képezni magát.

Úgy tűnik, Kína pontosan tudja, hogy az MI a következő évtizedek egyik legfontosabb gazdasági és stratégiai területe lesz. Aki nemcsak használja, hanem megérti és fejleszti, esetleg még nagyban alkalmazza is, az jelentős előnyhöz juthat. Ez tehát nemcsak egy iskolai program, hanem egy hosszú távú nemzetstratégia is. Ha már gyermekkorban MI-kompatibilis munkaerőt nevelnek, könnyen előnybe kerülhetnek azokkal szemben, akik csak később próbálnak majd alkalmazkodni. És most pontosan ezt látni, hiszen a világ nagy része éppen szabályozni próbálja az MI-t, valamilyen korlátokat szabna neki, etikai kérdéseken elmélkedik, igyekszik megtiltani a diákoknak, hogy ChatGPT-t használjanak. Eközben Kína rendszerszinten készül arra, hogy a technológia megkerülhetetlenné válik, és ebből még nemzeti előnyt is kovácsolna. Külön tantárgyakat indítanak a témában, és a technológiát más tantárgyakba integrálják. Ha mindez nem lenne elég, ráadásként arra ösztönzik az iskolákat, hogy tanórák utáni foglalkozásokkal és gyakorlati programokkal is bővítsék a diákok ismereteit. Mindebből szépen látszik, hogy nem egyszerű technológiai fejlesztésként tekintenek az MI-re.

Ahogy korábban az ipari forradalom vagy az internet formálta át a társadalmakat, úgy most az MI válik a következő nagy átalakítóvá. Persze európai szemmel nézve a tervnek hátulütője is lehet. Ha egy oktatási rendszer ilyen mélyen integrálja az MI-t, akkor már felmerül a megfigyelés kérdése is. Mennyi adat gyűlik össze a diákokról? Ki fér hozzá? Mire használják? A személyre szabott oktatás könnyen válhat személyre szabott ellenőrző rendszerré. Bár egy olyan helyen, ahol társadalmi kreditrendszer működik, és 800 millió kamerával szinte 24 órában figyelik az embereket, nem biztos, hogy ez sok vizet zavarna. Kínában ráadásul az adatvezérelt állami nyilvántartás gondolata sem új ötlet. Már Mao Ce-tung korában létezett a dang’an rendszer, melynek keretében az iskolakezdéstől vezettek nyilvántartást az állampolgárokról azok tanárai, orvosai, főnökei, szomszédai, családtagjai. Ez lényegében egy egész életre szóló személyes dosszié volt, melybe minden belekerült, legyen az pozitív vagy negatív.

A kérdés tehát már csak az, hogy a jövő generációi egy hatékonyabb világot kapnak-e cserébe a szabadságukért.