home 2026. május 19., Ivó napja
Online előfizetés
Lilába borul a Vasutastelepülés
Miskolci Krisztina
2025.07.05.
LXXX. évf. 27. szám
Lilába borul a Vasutastelepülés

12. alkalommal rendezik meg a Jótékonysági Levendulanapokat a Vasutastelepülés üzletközpontjában. A július 5-én és 6-án megrendezendő esemény célja, hogy nemes ügyet támogasson.

Elsőként Rózsa Ramóna szervező köszöntötte az egybegyűlteket, majd Góli Csilla, Szabadka alpolgármestere méltatta az eseményt.

— Ahogy korábban, most is hangsúlyozzuk, a rendezvény elsősorban jótékonysági célokat szolgál, a befolyt adományokból iskolaszereket és karácsonyi csomagokat vásárolunk — emelte ki Rózsa Ramóna.

— 12. alkalommal szervezi meg a VMSZ Női Fóruma a Jótékonysági Levendulanapokat, itt a Vasutastelepülés helyi közösség területén, az üzletközpontban. Úgy érzem, hogy ez egy nemes rendezvény, jótékonysági karaktere mellett azért példaértékű, mert a közösségi összefogás, ami itt látható, az rendkívül ritka, de bízom benne, hogy a továbbiakban is legalább ennyire sikeres lesz — hangsúlyozta Góli Csilla.

A látogatók francia sanzonok lágy dallamára andaloghatnak a lilába borult standok között, ahol bódító levendulaillat uralkodik. A vásár forgatagában egyebek közt számos, levendulából készült árucikk közül válogathatunk. Megtalálható itt levendulacsokor, -palánta, -olaj, gasztronómiai ínyencségek tárháza tárul elénk, valamint kézművestermékek nagy választéka kapott helyet a jótékonysági vásáron. A gyerekeknek sem kell unatkozniuk, őket arcfestés várja.

Az esemény július 5-én 18 óráig, július 6-án pedig délig várja az érdeklődőket.

Fényképezte: Miskolci Krisztina

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..