Levegőt!

Levegőt!

Százak tiltakoztak Borban —  Támogatás az elektromos autókért — A nemzeti közösségek képviselői a fővárosban

Százak tiltakoztak Borban

Az ércbányájáról híres közép-szerbiai városban tiszta levegőt követelnek az emberek. A felvonulók maszkot viseltek, és azt skandálták: „Friss levegőt akarunk belélegezni!” Nemcsak a helyiek, hanem a környékbeliek is csatlakoztak a megmozduláshoz. Az egyik tiltakozó nő úgy vélekedett, nem Borban, az egykori bánya igazgatósága előtt, hanem a fővárosban, a kormány épülete előtt kellene kifejezniük nemtetszésüket. A bori rézbányát tavaly decemberben vette át hivatalosan is a kínai Zijin Mining csoport, 63 százalékos részesedéssel. A tulajdonos akkor azt mondta, elsődleges célja az új bányákba való beruházás és a bori rézbánya fejlesztése. A megállapodás szerint a kínai cég 1 milliárd 260 millió dolláros befektetésre kötelezte magát, valamint a 200 millió dolláros értékű adósság törlesztését is magára vállalta. Az elkövetkező három évben a jelenlegi 40 millió tonnás kitermelést meg kell duplázni, hat éven belül pedig 160 millió tonnára kell emelni — hangzott el egy évvel ezelőtt. A tiltakozók most azt hangoztatták, féltik az egészségüket, nemcsak a sajátjukat, hanem szeretteikét is. Bejelentették, radikálisabb formát is ölthet a megmozdulásuk, készek akár blokád alá is helyezni a bejáratot. Az összejövetelen elhangzott, a levegő kén-dioxid-tartalma akár a 2000 mikrogrammot is eléri köbméterenként, pedig a megengedett határérték mindössze 125. (Blic)

 

Támogatás az elektromos autókért

Szerbiában majdnem félmillió ember legalább 21 éves gépkocsit hajt, 2019-ben mindössze negyven-egynéhány elektromos autót és 250 hibridet regisztráltak az országban. Nem csoda, ha csak kevés embernek sikerült örömet szerezni azzal, hogy az állam bejelentette, szubvencionálja a környezetbarát autók vásárlását. Akinek van több tízezer eurója arra, hogy villanyautót vegyen, nem szorul támogatásra — rója fel a Danas napilap. Goran Trivan környezetvédelmi miniszter nemrégiben jelentette be, hogy a jövő év közepétől betiltják az Euro 3-as, sőt elképzelhető, hogy az Euro 4-es autók behozatalát is, és ezzel párhuzamosan anyagiakkal ösztönzik az új generációs, környezetkímélőnek tartott kocsik vásárlását. A cikk szerint az Európai Unió erre a lépésre már rég rászánta magát — így a közvetlen és a kissé távolabbi szomszédaink is. Horvátországban és Szlovéniában eurómilliókat költenek a jövő autójára. A Danas felteszi a kérdést: mivel ezzel a támogatással a szerbiaiaknak csak az elenyésző része élhet, nem lenne-e érdemesebb más, hatékonyabb és több embert érintő környezetvédelmi intézkedésre költeni az állam pénzét? (Danas)

 

A nemzeti közösségek képviselői a fővárosban

A tavalyi nemzeti tanácsi választások óta először találkoztak az országos kisebbségi önkormányzatok vezetői Branko Ružić miniszterrel. A megbeszélésen áttekintették az elmúlt egy év eseményeit és megvitatták a legfontosabb kérdéseket, illetve beszámoltak a pozitív tapasztalatokról meg a leggyakrabban felmerülő gondokról. A találkozón a Magyar Nemzeti Tanács elnöke is részt vett. Hajnal Jenő a Pannon RTV-nek elmondta: felmerült a magyar nyelvű tankönyvek és a dokumentumok, a tájékoztatás és az oktatás kérdése is. Kifejtette, hogy a kisebbségi alap jövő évi központi támogatása az oktatásra terjed majd ki. Kiemelte, hogy az MNT és a vajdasági magyar politikum nagyon fontosnak tartja a hivatalos nyelvhasználat fejlesztését, ezt is jelezték a megbeszélésen, a részletesebb tárgyalásra és egyeztetésre viszont a köztársasági kisebbségi tanács ülésén lesz majd lehetőség. (Pannon RTV)

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Belgrádi Szemmel rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink