home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
(Le)váltás!
Tomek Viktor
2013.11.27.
LXVIII. évf. 48. szám
(Le)váltás!

A szebb időket is megélt városnak hat év után végre újra magyar polgármestere van. Az új városvezetés nincs könnyű helyzetben, hiszen ahhoz, hogy eredményeket tudjanak felmutatni, először a romokat kell eltakarítaniuk.

„Vannak dolgok, amelyek fölött nem lehet átsiklani, például, amit Szabadkán csináltak velünk” — mondta Pásztor István, a VMSZ elnöke a Hét Napnak adott interjúban, a 2012-ben megtartott választásokat megelőzően. Szabadkán sok magyar nemzetiségű ember egyetértett ezzel a kijelentéssel, hiszen a szabadkai Demokrata Pártról mindent el lehet mondani, kivéve azt, hogy demokraták. Ezt Belgrádban és Újvidéken is tudták, hiszen — ha lehet hinni a szóbeszédnek — gyakran előfordult, hogy a központi direktívával szembementek, és még a pártközpont sem tudta megregulázni a szabadkai párttársaikat. Bántani nem lehetett őket, hiszen az rossz képet festett volna az akkor „teljhatalmú” Demokrata Pártról.

Szabadka modern kori történetében először fordul elő, hogy ez a párt kiszorul a városi hatalomból. 12 éven keresztül „boldogítottak” bennünket: volt, amikor az ő emberük lett a polgármester, néhányszor a második helyen végeztek, ám mindig a mézes bödön mellett voltak. A VMSZ-ről mindez nem mondható el, hiszen 2010-ben, hosszú idő után kikerült a városi hatalomból. Volt idejük rendezni soraikat, és ellenzéki pozícióból minden bizonnyal a problémákra is másként tekint a politikus. A 2012-ben megtartott választások után Szabadkán mégis koalícióra lépett a VMSZ és a DP. Mindez a meglepetés erejével hatott, főleg azután, ami helyi szinten a voksolás alatt történt, és amire a mai napig az ügyészség — amely minden bizonnyal független — nem reagált.

A szebb időket is megélt városnak hat év után végre újra magyar polgármestere van. Az új városvezetés nincs könnyű helyzetben, hiszen ahhoz, hogy eredményeket tudjanak felmutatni, először a romokat kell eltakarítaniuk. Hogy milyen, és mennyi csontváz van a szekrényben, az hamarosan kiderül. Tény, hogy Szabadka gazdasági szempontból a béka feneke alatt van: több bevásárlóközpont ajtajára lakat került, valamint az idén mintegy 30 kisebb üzlet is hasonló sorsra jutott. A városban körülbelül 11 000 munkanélküli van, és számuk ismét növekedni fog. Például a legutóbbi szabadkai vkt-n az egyik volt demokrata párti funkcionárius amiatt panaszkodott, hogy nincs hova mennie, hiszen évek óta a városházán dolgozott, onnan kapta a fizetését.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..