Szinte nem múlik el nap, hogy a legtöbbünknél ne merülnének fel testi panaszok: fejfájás, fáradtság, kimerültség, emésztési gondok, szédülés, ízületi bántalmak, hátfájdalom, izzadás, szorító mellkasi fájdalom stb. Jó esetben ezek a tünetek csak rövid ideig tartanak, többnyire megmagyarázhatatlan okból alakulnak ki, és nem befolyásolják jelentősen a mindennapi működést, munkavégzést, családi és baráti kapcsolatokat. Ezzel szemben egészen más a helyzet, ha az említett panaszok tartóssá válnak, vagy újra és újra visszatérnek, heteken, hónapokon át, és megzavarják az életvitelt.

Ekkor az egyént már arra kényszerítik, hogy orvoshoz forduljon, amit általában megfelelő és alapos kivizsgálás követ. A leggyakrabban ez nem tárja fel a panaszok okát, melyek nem értelmezhetőek teljes mértékben valamely ismert betegség tüneteként, az eredmények negatívak, így a betegséget nem lehet meghatározni a hagyományos orvosi diagnosztikával. És noha a leletek negatívak, a panaszok továbbra is fennállnak. Ezek után nehezen feltételezhető, hogy a beteg megnyugodva hazatér, és folytatja a szokásos életét, miközben továbbra is szenved a tünetektől és azok következményeitől. Csalódottságot érez, nem hisz a leleteknek, kétségbe vonja az orvos rátermettségét, újabb orvoshoz, szakorvoshoz fordul, esetleg az alternatív orvoslásban keresi a kiutat. Gyakran elkezdődik az orvostól orvosig járás (az ún. doctor-shopping). Ám a számos kivizsgálás és a negatív leletek, a vaskos orvosi kartonok ellenére sem szűnnek a panaszok. Mivel azonban kezdetben a tüneteket nem szervi elváltozások okozzák, elhárításuk érdekében nem történik hatékony beavatkozás, sőt, az újabb kivizsgálások sem mutathatnak lényegi eltérést, így a negatív leletek tovább gyűlnek. A megmagyarázhatatlan testi szimptómák olyan súlyosak lehetnek, hogy akadályozzák, sőt, lehetetlenné teszik a normális életvitelt, és nagy terhet rónak az érintett személyre, közvetlen környezetére, az orvosra, az egészségügyre és a társadalomra is.

A háttérben a mai medicina nagy útvesztője áll: az egyoldalú biológiai irányultság, a technikai orientáltság és a mérhetőség előnybe helyezése. Pedig ilyen esetekben a háttérben az objektíven kimutathatatlan lelki funkció zavara áll, mely megváltoztatja a testi, szervi működést. Ez abban különbözik az orvosilag megmagyarázható testi (szomatikus) betegségektől, hogy azoknál (már) van organikus háttér: sejtes, szöveti elváltozás, mely kimutatható a kivizsgálások alkalmával. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a modern medicina az egyre kifinomultabb vizsgáló módszereivel szinte minden embernél talál valamilyen eltérést, mely különbözik a normálistól, ám nem függ össze a beteg panaszaival. Ezek az eltérések újabb gondot, szorongást okozhatnak a betegnél, amit ismételt kivizsgálások követnek. Kialakul az ördögi kör, és a kellemetlenség után ismét kellemetlenség következik. Kezdetben leggyakrabban a lelkiállapot változása okozza az élettani tüneteket, melyek mögött (még) nincs organikus háttér, szöveti, szervi elváltozás, vagy ha van is, az nem magyarázza a panaszok súlyosságát — ilyenkor pszichoszomatikus betegségekről beszélünk. A pszichoszomatikus elváltozások szükségessé teszik a holisztikus hozzáállást (a teljességre, az egészre törekvő gyógyítási módot) annak érdekében, hogy mielőbb sikerüljön megszakítani a bűvös kört, hogy ezzel vége legyen a számtalan fölösleges kivizsgálásnak, és megkezdődhessen a kóroki kezelés. Ha a gyógyításnál az orvos csupán a tünetek megszüntetésére összpontosít — a lelki okok feltárása nélkül —, a pszichés ártalmak továbbra is kifejtik romboló hatásukat, mivel a hagyományos medicina látóköre a test karbantartására korlátozódik.

Például ha a testben valamilyen fájdalom küld figyelmeztető jeleket, a legtöbb embernek az az első dolga, hogy tablettákkal ideig-óráig elnyomja panaszát, mit sem törődve a fájdalom okával. Ez olyan, mint ha az autó műszerfalán levő lámpa (mely a gépkocsi fontos funkcióit jelzi) felvillanna, és jelezné, hogy a jármű nem működik előírásszerűen. Ekkor szervizbe megyünk, ám igencsak meglepődnénk, ha ott a javítás helyett egyszerűen csak kivennék az ellenőrző égőt, és így szüntetnék meg a jelzését (holott mi is azt kívántuk, hogy a lámpa ne égjen többé). Szóval a jelzőlámpa már nem világít, de a motor tovább károsodik, mivel az ok nem lett elhárítva.

A mi esetünkben a tünet a „jelzőlámpa”, mely a szervezetben a rendellenességet jelzi, segít, ráirányítja a figyelmet arra a folyamatra, amelyet el kellene hárítani, hogy egészségesek maradjunk. A megnyilvánuló tünet a testben végbemenő láthatatlan folyamat észlelhető kifejeződése (pl. fájdalom formájában). Ha így tekintünk a tünetre, és hajtóvadászatot indítunk ellene, az olyan, mint ha a „jelzőlámpát” kikapcsolnánk, miközben a kórokot nem szüntettük meg. Például ha a betegnek „gyomoridegessége” van, melyre olyan gyógyszereket (pl. nyugtatókat) kap, amelyek meggátolják, hogy a gyomor együtt reagáljon a lelki folyamatokkal, ettől a kórfolyamat nem szűnik meg, és idővel akár gyomor-/nyombélfekéllyé alakulhat. Ezért értelmetlenség haragudni a tünetre, inkább ki kell deríteni, mi okozza, mielőtt a lelki fájdalmak testi betegségekké alakulnának. Úgy is mondhatnánk, hogy hálásak lehetünk a tünetnek, mert figyelmeztet arra, hogy valami nem működik jól a szervezetünkben, és igyekezni kell mielőbb elhárítani az előidéző okot.

Egyre elterjedtebb az az orvosi álláspont, amely szerint minden betegség kialakulásában a biológiai okok mellett a pszichés és a szociális tényezőknek is fontos szerepük van. Mindinkább teret hódít az a nézet, hogy az ember bio-pszicho-szociális és spirituális lény, ezek közösen határozzák meg az életminőségét, egészségét. A költő szavaival élve a „vergődő lélek” betegíti meg a testet. Ha ezeket az okokat nem sikerül idejekorán elhárítani, gyógykezelni, akár jelentős szervi elváltozásokat idézhetnek elő (pl. a magas vérnyomásért az esetek kilencven százalékában környezeti veszélyérzet, krónikus harag, düh, elfojtott hatalomvágy stb. a felelős, a hipertenzió pedig idővel érelmeszesedést, szívinfarktust, agyvérzést okozhat). A pszichoszomatikus betegségeket a sokoldalúság, sokokúság (multikauzalitás) jellemzi. A legfőbb ok sok, egymással is kölcsönhatásban álló lelki tényező összessége, és ha huzamosabb ideig nem sikerül megoldani, ezek fokozhatják egymás hatását, majd áttevődnek fizikai síkra, ahol testi betegségként realizálódnak. Az eredményes gyógyászatnak figyelembe kell vennie a testi-lelki, szellemi, szociális, spirituális és társadalmi kölcsönhatásokat a betegség meghatározásakor. Platón ókori görög filozófus ezt úgy fogalmazta meg: „A legnagyobb hiba, amit az orvosok elkövetnek, hogy a testet anélkül próbálják meggyógyítani, hogy az elmét is gyógyítani próbálnák. Pedig az elme és a test egy, és nem szabadna külön kezelni.”

Annak, hogy a jelenlegi egészségügyi rendszer nem működik megfelelően, az a bizonyítéka, hogy világszerte mind jobban terjednek a krónikus, nem fertőző betegségek, melyek hatalmas terhet rónak a betegre, a családra, a társadalomra. Különféle felmérések szerint mind többen szenvednek valamilyen elhúzódó, nehezen kezelhető, krónikus betegségben (és nem csupán az idősebbek). Az emberiséget történelmének legnagyobb részében járványok fenyegették, napjainkban mindenütt a nem fertőző, krónikus betegségek törnek előre — a fiatalabbak között is. A legtöbben magas vérnyomástól, szív- és érrendszeri betegségektől, ízületi bántalmaktól szenvednek, és minél magasabb az életkor, annál gyakoribbak e bajok. Egyre több embert fenyeget a cukorbetegség kialakulása is. Emellett az allergia egyértelműen a fiatalabbak betegsége, évről évre nő az allergiás panaszoktól szenvedők száma. Egyre több jel utal arra, hogy összefüggés van a megoldatlan lelki problémák (stressz, szorongás, depresszió) és a daganatos betegségek között.

Igen ellentmondásos állapottal állunk szemben, a modern orvostudomány lenyűgöző eredményei ellenére csak szaporodnak az említett nem fertőző, krónikus betegségek, ami felveti a paradigmaváltás szükségességét, sürgősségét az egészségmegőrzésben és a gyógyításban egyaránt. Nélkülözhetetlen megváltoztatni a materiális világképre épülő természettudományos felfogást, melynek jellemző vonása a leegyszerűsített ok-okozati összefüggés keresése és megtalálása a kór hátterében. Ennek az az eredménye, hogy a betegség kialakulásában az orvos kórokozót keres, egy fő okot próbál felfedezni, s erre összpontosít, ezt tekinti a megoldás kulcsának. Ez a felfogás napjainkra tarthatatlanná vált, mert a betegségek (beleértve a fertőzőeket is) valójában nem értelmezhetőek pusztán közvetlen ok-okozati kapcsolatok következményeként. Számos más pszichoszociális tényező hatása is döntő lehet: az egyén pillanatnyi érzelmi állapota, szociális helyzete, táplálkozási szokásai, iskolázottsága, műveltsége, tudatossága, életmódja stb. Ebből adódóan az egészség egy dinamikusan változó, soktényezős folyamat, melyben a különböző összetevők kölcsönösen hatnak egymásra és az egészségre. A belső és a külső hatásokra a szervezet egyfajta alkalmazkodási képességgel reagál, mellyel fenntartja a viszonylagos belső biológiai állandóságot (harmóniát), a dinamikus változások mellett is. Napjainkra azonban ezek az életmódbeli kihívásokkal teli változások annyira megszaporodtak, hogy a szervezet már nehezen tudja őket elviselni, ezért alakulnak ki az újabbnál újabb betegségek. E jelenségek főleg a XX. század óta terjedtek el.

Lassan teljesen megszűnik a harmónia a külső környezet és a szervezetben végbemenő élettani folyamatok között. Ezek a hatások előbb a városi lakosságot érintették, de ma már csak árnyalatnyi a különbség a városi és a falusi ember életmódja között. A stressz és a stresszkezelés hiánya, a kevés pihenés, a nem elegendő mozgás, az ülő életmód, az olcsó, de ízletes egészségtelen ételek fogyasztása, valamint a munkahelyi, családi vagy egyéb tartósan fennálló konfliktusok mind-mind előidéző okok. Emellett kiveszőben van az érzelmi biztonság, a társadalom gyors átalakuláson esik át, a hagyományos közösségek felbomlanak, a családok szétesnek. Minden pillanat tartogat valami újat, amit meg kell szokni, el kell fogadni. A technikai fejlődés felgyorsította az életet, állandó készenléti állapotot követel meg. A lelki feszültség nemcsak az idegekre van hatással, de a belső elválasztású mirigyek rendszerére is, ezzel tud a szervezet felkészülni a veszélyhelyzetek, fenyegetések elhárítására. Az állapot rendszerint pszichoszomatikus tüneteket okoz, melyek a következők lehetnek: nyak- és fejfájás, erős szívdobogás, izzadékonyság, álmatlanság, a koncentrálóképesség csökkenése, gyengeség, gombócérzés a torokban, a száj kiszáradása stb. Ha elmarad a megfelelő beavatkozás, kialakulnak a klasszikus pszichoszomatikus betegségek: peptikus fekély (gyomor- és nyombélfekély), gyulladásos elváltozások a bélben (Crohn-betegség, fekélyes vastagbélgyulladás), magas vérnyomás, légúti asztma, krónikus, erős viszketéssel járó bőrbetegség (neurodermatitis), sokízületi gyulladás (Rheumatoid arthritis), pajzsmirigytúltengés (tireotoxikózis).

Ennek tükrében elgondolkodtató a buddhista mondás: A betegség jóbarát, aki figyelmeztet arra, hogy letértünk a helyes útról, s addig van jelen az életünkben, amíg helyes önvizsgálat során meg nem értjük a leckét, változunk, változtatunk, s ezáltal a harmónia újra helyreáll életünkben, egészségünkben.