A Vajdasági Ifjúsági Fórum (VIFÓ) és a Vajdasági Magyar Diákszövetség (Vamadisz) rendezvényének negyedik „tanítási napján” a vajdasági magyar értelmiség utánpótlásáról és a magyar közösség helyzetéről értekezett dr. Gábrity Molnár Irén, dr. Losoncz Alpár és Baráth Gábor.

Gábrity Molnár Irén a transznacionális identitástudatról beszélt. A Magyarságkutató Tudományos Társaság elnöke az elvándorlás legfőbb okának a gazdasági szempontokat tartja. Hozzátette azonban, hogy a mai fiatalság rendkívül talpraesett, pontos karrierépítési stratégiákat követ, és attól sem fél, hogy külföldön szerezze meg a kellő szakmai tapasztalatot, ami után az is elképzelhető, hogy újra hazaköltözik, és például egy távol-keleti cégnek dolgozik egy vajdasági kistelepülésről. Így a különféle társadalmi, szociális rétegek állandó oda-vissza kapcsolatot tartanak fenn azáltal, hogy a fiatalok egyfajta hidat alkotnak közöttük.

Losoncz Alpárt a kritikai gondolkodás megteremtésének lehetőségeiről kérdezte a moderátor, Német Tamara kommunikáció szakos hallgató. Kritika nélkül nincs dinamika és nincs előremozdulás sem — mondta a filozófus, aki szerint a közösség napjainkban a lehetőségek és a kilátások hiányán túl a kritikus média hiányát is éli. Szerinte a nemzeti szolidaritás igenis összefér a kritikai habitussal, az ezzel ellentétes ideológiai akadályokon pedig a vajdasági magyarságnak túl kellene lépnie. Nem vezet eredményre, ha ferde szemmel néznek azokra, akik bírálnak, hiszen ők is teljes jogú konstituensei a közösségnek, éppen úgy, mint azok, akik nem élnek a bírálat jogával.

Baráth Gábor történelemtanár szerint az itt élők számára egyaránt tanulságos lehet a magyar és a szerb történelem ismerete, hiszen mindkét nemzet múltja érinti a kisebbséget. A gyakorló pedagógus elmondta, hogy tanítványai gyakran szenvednek identitászavarban, egyszerre kötődnek a magyar és a szerb futballcsapatokhoz, történelemhez, kultúrához, ezért a középiskolások körében szükségesnek tartja a magyar identitástudat megerősítését. Egyúttal azonban nem szabad eltitkolni a történelem során elkövetett bűnöket sem, tette hozzá, ahogyan az 1942. évi hideg napokról, úgy az 1944. évi megtorlásról is beszélni kell az iskolában. A történész szerint mindkét oldalon fontos hangsúlyozni a kereszténység identitásmegtartó erejét, hiszen a szerbség és a magyarság is ennek köszönheti fennállásának sikerességét.

Gábrity Molnár Irén hangsúlyozta, hogy az életvitelszerű társadalmi körülmények identifikálják az egyént, ezért a vajdasági magyar fiatalok körében végzett kutatások a kevert identitásról, a regionális kötődés és a nemzeti identitás ötvözetéről tanúskodnak. Az anyaország felé történő egyirányú migráció egyfajta transznacionális identitást hoz létre, hiszen a fiatalok többsége nem áll meg Magyarországon, tovább szeretne menni, felhasználja a korábbi mozgó, nyitottabb társadalomból örökölt nyugat-európai vagy tengerentúli kapcsolatokat, a többnyelvűség pozitív hozadékait és a mobilitás nyújtotta lehetőségeket.

Baráth Gábor szerint a nyelv segíthet az identitás megőrzésében. A történelemtanár rossz példaként említette a szerb tagozatra iratkozó magyar diákok elszigetelődését. Mint mondta, a művelődés, a vallás és az oktatás három pillérje akadályozhatja meg az asszimilációt. Emellett rendkívül fontosnak látja a hiteles történelemtanítást is, a magyar—magyar kapcsolatrendszer kiépítését és a közösségi életben való aktív részvételt.

Német Tamara kérdésére Losoncz Alpár a civil társadalom szerepére is kitért. A filozófus elmondta, hogy a civil társadalom létrejöttekor két funkciót rendeltek hozzá, egyrészt az állam és az állampolgár közötti közvetítő szerepet, másrészt pedig azt, hogy átveszi az államvezetés bizonyos rendeltetéseit. Az államkasszától való függő viszony azonban kizárja a civil társadalom öntevékeny szerveződését és működését, ennélfogva a mai civilek inkább nem kormányzati szervezeteknek nevezhetőek. Emellett azokat a reményeket sem igazolták, amelyeket sokan a ’90-es években fűztek a civil társadalom fogalmához. A gond az, hogy a mai társadalom gazdasági meghatározottságai miatt egyre csökken a civil társadalom szerepe.

Baráth Gábor szerint szükség van a közösségépítő civil szervezetekre, a cserkészekre, a különféle ifjúsági csoportokra, viszont Európában bizonyos egyesületek túllépnek ezen a hatáskörön, és nem csupán bírálnak, de azt is ők akarják meghatározni, hogy mi az, ami demokratikus, és mi az, ami nem. Ezek a szervezetek nem civilek, viszont a valódi civil szervezeteket támogatni kell. Példáként felhozta a helyi közösségben végzett takarítási akciókat, melyek során a polgárok bográcsost főztek az önkéntes fiataloknak.

Gábrity Molnár Irén szerint a tudósok, szakemberek véleménynyilvánításának hitelessége a politikai pártatlanságtól függ. Sajnálatosnak nevezte továbbá, hogy a civilekre a mindenkori hatalmi politika gyakran úgy tekint, mint oppozícióra, egy olyan tömegre, amelynek az a szerepe, hogy kritikával illesse az államhatalmat — ami egyébként valóban a feladata kellene hogy legyen. A civilek egyik szerepe éppen az, hogy általuk mérhető legyen a bizonyos intézkedések, döntések okozta elégedetlenség vagy elégedettség. A vajdasági magyar fiatalok csaknem félezer civil szervezetbe tömörültek, melyek között vannak sportszervezetek, művelődési egyesületek, hobbikertészek stb. A fiatalság körében végzett felmérések szerint a vajdasági magyarok távol maradnak ugyan a közvetlen politikai tevékenységtől, de aktív szerepet vállalnak a civil társadalmi tevékenységekben, melyekből viszont az utóbbi években, úgy látszik, eltűnik a kritikai hozzáállás. Vajon kinek a feladata az efféle előremutató kritika? — tette fel a kérdést a társadalomtudós.

A választ talán majd a jövő évi SzabadegyeTEm meghívottjai fogják megadni.