Csíkos zakó, kopott farmernadrág. A boltban mindenki az idegent nézte. Hosszú, szőke haját hátul feltűzte. Ezüst fülbevaló, nyakában fagyöngyös lánc.

— Adjon egy baltát — fordult a tulajhoz.

— Melyiket parancsolja? Ez a hatalmas mindössze 20 dollár.

— Megveszem.

— Csomagoljam be? Csak nem sétál végig az utcán hóna alatt egy baltával? Fát akar netán vágni?

— Nem — válaszolta kurtán az idegen, majd felkapta a baltát, és elsietett.

— Minek neki a balta? — kérdezte Dillman, a tulaj a többiektől.

— Ez valami goromba tréfa — csattant fel George Spivey, az idegen első szomszédja. Spivey magas, keskeny vállú, sovány férfi. Nem nevezhető éppen sikerembernek, de megütötte a főnyereményt, amikor feleségül vette Mayella Woodot. A nő tizenöt évvel fiatalabb volt a férjénél. Spiveyt napokig a hideg rázta, amikor megérkeztek az új szomszédok. Szombat este fordult be a tehergépkocsi az udvarba. Spivey biztosra vette, hogy a házfoglalás jogtalan, és reggel berontott a városba, de hamarosan a tudomására hozták, hogy Hathawayék — Walter és Tess — törvényes úton kapták meg a lakást, mégpedig azért, mert a férfi munka nélkül maradt, és a nő sem dolgozott.

— A nő nem a felesége — vonta fel a szemöldökét Spivey. — Nem láttam az ujján a jegygyűrűt.

Este beszámolt a történtekről a nejének.

— Legyünk szívélyesebbek hozzájuk, George — mondta Mayella — meghívtak kávéra, és én elmentem. Szegénykék... Még székük sincs. Egy párnára ültettek le. Rokonszenves emberek.

— Megtiltom, hogy a jövőben átmenj hozzájuk!

Spivey hamarosan észrevette, hogy Hathawayék időnként vendégeket fogadnak. Egy alkalommal 56-an tértek be a házba, és egynéhányan hajnalig maradtak. Egy nyári napon arra lett figyelmes, hogy valaki hangosan énekel a város főutcáján. Walter Hathaway egy fapadon üldögélt, kezében gitárral. A járókelők egy pléhtányérba pénzdarabokat dobáltak.

— Hát most képzeld el — újságolta Spivey otthon —, a szomszédjaink koldulnak az utcán.

— Nincsen ebben semmi becstelen — válaszolta Mayella halkan.

— Megmondom azoknak a szociális osztályból. Hathaway elveszti az állami segélyt...

— George! Hagyd őket békén!

Spivey nem tágított. Másnap délelőtt berohant a városba. A hivatalnok megköszönte a felvilágosítást, de elmondta, hogy az ilyen alkalmi bevétel se nem oszt, se nem szoroz. Ezután Spivey betért Dillman boltjába.

— Ma baltát vásárolt — tudatta később a nejével.

Hallgattak. Mayella csak megvonta a vállát. Valami olyasmit mondott, hogy Hathawayék rendes emberek, még akkor is, ha a férfi baltát vásárolt. Másnap Spivey átlesett a vendégszoba ablakából Hathawayék udvarába. A férfi a baltát élesítette a fatörzs tövében.

— Undorító — sziszegte Spivey —, az almafát vagdossa! Vandalizmus! Ez az egyetlen fa, ami szép kopár kertjükben. Ha a fa koronája a tetőnkre zuhan, akkor ügyvédhez fordulok.

— Mindenesetre most már világos, hogy azzal a baltával nem téged akar feldarabolni — jegyezte meg Mayella gúnyosan.

Kora reggel Spivey ismét befordult Dillmanhoz.

— Éppen téged emlegettünk — mondta Dillman. — Az előbb távozott a szomszédod. Lapátot vásárolt. Tegnap balta, ma lapát. Vigyázz, légy óvatos, George Spivey!

— Miért legyek óvatos?

— A szomszéd valamit el akar ásni, nem gondolod?

— Üldözési mániában szenvedsz, George — mondta otthon a felesége, amikor beszámolt az újabb fejleményekről.

Azon a délutánon Hathaway felásta a földet az almafa körül. Másnap reggel Mayella nem találta a férjét az ágyban. Spivey a vendégszoba ablakából leste a szomszédokat.

— Mi történt, George?

— Nézd meg magad...

Az almafa helyén árok tátongott. Két méter hosszú, és egy méter mély.

— Sírgödör — súgta Spivey.

— Gyerünk reggelizni — rendelkezett Mayella, de a férje az ablak mellett maradt. Néhány perccel később felbukkant Walter Hathaway, és folytatta a munkát. Mayella tizenegykor elhatározta, hogy beszél a szomszédokkal. Walter is letette a lapátot, és besietett a konyhába. Mayella hamarosan visszatért a házba. Spivey még mindig az ablak mellett ácsorgott.

— Beszéltem velük — mondta Mayella. — Félnek a nukleáris háborútól... óvóhelyet ásnak maguknak. Számunkra is lesz hely, ha...

— Ehhez nincs engedélye! A föld alatt drótok húzódnak, kábelek, és mit tudom én, hogy mi még. A mi házunk alapja is veszélyben forog. Holnap elmész az építésügyi hivatalba, és megnézed, hogy kaptak-e Hathawayék engedélyt.

Mayella szót fogadott. A hivatalban azt mondták, hogy Hathawayék szabályos engedéllyel rendelkeznek. A hivatalnok az óvóhely részletes tervrajzát is megmutatta.

Azon a nyáron Spivey minden áldott nap az ablak mellett ügyeleteskedett. A szomszédok közölték Mayellával, hogy a tél beköszönése előtt elkészül az óvóhely. Egy októberi napon Spivey megkérdezte a nejétől:

— Mi történt az óvóhellyel?

— Miért nem kérdezed meg tőlük?

Este Spivey újabb kérdést tett fel.

— Felhagytak az ásással?

— George! Én biztosra veszem, hogy Walter szívesen megmutatja neked az óvóhelyet. Miért nem fordulsz hozzá?

— Biztosan egyre szélesebb lesz a lyuk.

— Lehetetlen vagy! Úgy gondolod, hogy Walter a kertünk alatt ás, és ettől hervadnak el a virágok?

— Hervadnak a virágaink?!

Spivey másnapra szabad napot kért. Nyolckor kint sündörgött a kertben a szerszámokkal és egy talicskával. Ásni kezdett a kerítés mellett Hathawayék udvarának irányába.

— Mit csinálsz? — kérdezte Mayella.

— Tudni akarom, hogy meddig terjed az óvóhely.

— Nem ér át hozzánk...

— Honnan tudod?

— Láttam a tervrajzokat.

Spivey legyintett. Este nyolckor hagyta el a kertet. A ruhája csupa sár.

— Megállapítottam, hogy az óvóhely felső szöge fél méternyire behatolt a kertünkbe...

A férfi bekapott néhány falatot, és visszarohant a kerítéshez. Mayella ezalatt bekopogott Hathawayékhez. Walter bevezette a szobába, és itallal kínálta.

— Lehetetlen — mondta később Walter. — Az óvóhely végétől a maguk kerítéséig másfél méter maradt. A maguk oldalán a földben nincs semmi. Csak kábelek... és..., és a villamossági fővezeték. Láttam én is a terveket... igen..., a villamossági fővezeték. Istenem... ha belevág a kábelekbe!...

Walter az ablakhoz ugrott, de a következő pillanatban valamennyi villanyégő kialudt. George Spivey élete véget ért. A szomszédok lakásában Mayella fellélegzett. Végre szabad volt. Ne feledjük: Mayella látta a tervrajzokat...

November 8-ától mindennap este 7.00-kor bűnügyi novella.
Csak a Hét Nap online-kiadásában. 77 napon át. Jó szórakozást!

Ha elmulasztotta, olvassa el az eddigieket is:

1. Ed Diamont: Mindenét elvette
2. Mel Chase: Megásta a sírját
3. William Webb: A szerelem vak
4. David Cruise: Maga az ördög
5. Chris Pollack: Számított a támogatására
6. Elmer Morrion: Dolores
7. Gedeon Donella: Nincs okosabb dolga
8. Earl Gardner: Viselkedjen természetesen!
9. Olcsó koporsó — nagy boldogság!
10. Edward Mortimer: Ne aggódj, szívem!
11. Glenn Campbell: Madridot látni, és...
12. Lars Gamble: Gyermekfilmet nézett
13. Chris Norman: Gratulálok, uram!
14. Sohasem dohányoztam
15. Vincent Donaldson: Marisa megcsalt
16. Greg Lassiter: Nem tart sokáig
17. George Mulholland: Humphrey Bogart szellemében