„Akár a történet könyvét, akár a legendákat, mondákat olvassuk: Szent László személyében nagy hős és egy nagy király képe rajzolódik elénk” — olvasható Benedek Eleknek az ifjúság számára szerkesztett, Hazánk története című könyve vonatkozó fejezetében.
![]()
![]()
„Dicsőséges neve s emléke megmaradott a nevéről nevezett számtalan magyar község nevében; megmaradott a régi templomok bomladozó vakolata alól előtünedező falfestményekben, melyek László vitézi tetteit hirdetik nekünk” — folytatja a szép emlékű mesemondónk. Legalábbis ama kötet lapjai szerint, amelynek egységes egészbe kötött példányai kereken 120 évvel ezelőtt, vagyis 1905-ben születtek meg Budapesten az Atheneum irodalmi és nyomdai r.-t. nyomásaként. Hat évvel később (1911-ben) a könyv egyik példánya — mely tényt a benne található violaszín körpecsét is igazolta — már a délvidéki Galagonyás (mai nevén: Glogonj, a dél-bánsági Ópáva községben) Állami Elemi Népiskolája könyvtárának becses tulajdonaként is felbukkant.
A nevezett falu heterogén etnikumú összlakosságában a magyar ajkúak hivatalosan 2,67%-ban voltak jelen akkortájt…
„Az erdő rengetegéből kiemelkedő hatalmas szálfa ő, mely megállítja s csodára készti a vándort. Istennek különös kegyeltje László: hatalmas testében hatalmas lélek lakozik. Szent életű bajnok ő, a keresztény lovagok példaképe, kinek kedvéért csodákat művel a keresztények Istene.” László Lengyelországban látta meg a napvilágot. Születésének éve 1046-ra tehető. (Külső hivatkozás: rubicon.hu) Az ország védelmében még mint fiatal herceg kitüntette magát. 1068-ban, Salamon uralkodása idején az úzok (fekete kunok) betörtek az ország keleti részébe. A Kerlés melletti ütközetben László döntő szerepet játszott a győzelem kivívásában. Emellett üldözőbe vette az egyik menekülő kun vezért, aki egy magyar leányt vitt magával. Kiszabadította a lányt, jóllehet előzőleg már súlyos sebet kapott a csatában. E hőstette legendává vált, a következő századokban számtalan magyar templomban megörökíttetett. Pontosabban ez is!
![]()
Szent László király vizet fakaszt a sziklából; színes üvegablak a módosi (szerbül: Jaša Tomić) Nagyboldogasszony-templomból — 2016. július 25.
László nevéhez fűződik továbbá Horvátország és Szlavónia meghódítása is. Az úz, kun és besenyő betörések tapasztalatai arra bírták, hogy a végeket megerősítse. Az elnéptelenedett területekre új telepeseket hozott, kiépítette e keleti részeken a közigazgatási szervezetet, ily módon politikai egységgé formálva a későbbi Magyarországot. (Külső hivatkozás: magyarkurir.hu)
1077 és 1095 között öccsével, Lambert herceggel a Béga és a Tisza folyók találkozása fölötti fennsíkon, a dél-bácskai Titelen káptalant alapítottak, melynek vezetője (káptalanja) az akkori Bács, Keve és Szerém megyére kiterjedő hiteleshelyi működést folytatott. (Külső hivatkozás: Wikipédia)
![]()
Napfelkelte a Béga és a Tisza csendes násza fölött Titelnél — 2019. szeptember 29.
Megözvegyülése után a király újraházasodott. Ebből a frigyből született Piroska nevű leányát a bizánci császár vette nőül, tevé őt császárnévá Iréne néven. Keleten Piroskát (1088—1134) szentként tisztelik. Ünnepe augusztus 12-e.
László érdeme az igazságszolgáltatás újjászervezése is. Az évtizedes testvérharcban és az egyéb belső küzdelmekben erősen megrendült a törvények kötelező ereje. Különösen elhatalmasodott a tolvajlás, és meglazultak az erkölcsi életet szabályozó törvények. Ezért uralkodása második évében, 1078-ban Pannonhalmán a papság és előkelők jelenlétében szigorú törvényeket hoztak a megrendült vagyonbiztonság megerősítésére. Nem kímélték az előkelő és gazdag embereket sem. A magyar nemzet és az Egyház iránti szolgálatának jeléül 1083-ban többek között István királyt, Gellért püspököt és Imre herceget szentté avattatta. László király az Úr 1095. esztendejében hunyt el. Földi porhüvelyét Nagyváradon, az általa alapított székesegyházban temették el. A szentek soraiba III. Béla király személyes közbenjárására III. Celesztin pápa iktatta be 1192-ben. Maga a nép ezt viszont már jóval korábban megtette: kegyelettel zarándokoltak sírjához, s peres ügyekben sírja fölött tettek esküt az egymással kibékülni szándékozó, korábban egymás ellenében pörlekedő felek.
![]()
Szent László király hermája Győrött /2023. július 20./ illetve
csontereklyéje a nagyváradi székesegyházban /2008. augusztus 9./
A lovagkirály tiszteletére felszentelt szakrális hajlékok közül a Delibláti-homokpuszta szívében keresendő Fejértelep (szerbül: Šušara) katolikus templomának is Szent László a védszentje. Ez utóbbi templom 1994-ben épült fel Isten dicsőségére a néhai Msgr. Huzsvár László nagybecskereki székespüspök gondozásában.
![]()
Fejértelep, Szent László-templom — 2021. június 27.
Tematikus országjárásunk és -látásunk utolsó (vonatkozó) állomáshelyeként a Budapest XIII. kerületében (Angyalföldön) található, 1928 és 1929 között épült templomot kerestük fel.
![]()
Budapest, Angyalföld / a Szent László-plébániatemplom/ 2024. június 20.
Leplezetlen lokálpatrióta büszkeséggel, lévén annak tervezője Petrovácz Gyula magyar mérnök, felső ipariskolai tanár, országgyűlési képviselő, a fővárosi közgyűlés tagja… a délvidéki/vajdasági Óbecsén született. Dátumilag 1877. március 26-án (más források szerint: március 25-én). A kalocsai jezsuita gimnáziumban érettségizett 1894-ben. Ezután a Magyar Királyi József Műegyetem Mérnöki Karára iratkozott, ahol 1898-ban szerzett diplomát. Dolgozott Győrben, Budapesten, Kalocsán, Vág községben, Temesvárott, Nagyszombatban… Hozzávetőlegesen félszáz templom tervének elkészítése, illetve a már meglévők felújítása, helyreállítása dicséri a keze munkáját. Ezenkívül számos iskola, plébánia és gazdasági intézmény terveit készítette el.
![]()
Budapest, Angyalföld /emléktábla a Szent László-plébániatemplomban/ 2024. június 20.
1937—38-ban Petrovácz Gyula volt a budapesti XXXIV. Eucharisztikus Világkongresszus szervezése műszaki bizottságának igazgatója, a műszaki létesítmények tervezője. Az 1950-es évek elején Petrovácz Gyulát feleségével együtt kitelepítették Budapestről. Elhalálozásának tényéről ez eddig csak az évszám (1953) ismert. (Külső hivatkozás: hetnap.rs)
Fényképezte: Martinek Imre