Közös nevezőn: egy műsor, mely megérdemli a figyelmet

Közös nevezőn: egy műsor, mely megérdemli a figyelmet

Nemrégiben ünnepelte fennállásának hetvenedik évfordulóját az Újvidéki Rádió. A jubileumra látott napvilágot a Közös nevezőn című könyv is, mely viszont az azonos nevet viselő, húsz éve létező rádióműsor maradandó, kézzel fogható eredménye. A kötet és az adás egyaránt Nánási Anikó és Miklós Csongor szerkesztők nevéhez fűződik.

A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet által megjelentetett tetszetős kiadvány (a szerkesztője Sinkovits Péter, az illusztrátora Balla Ákos Zwara képzőművész) hátoldalán Öreg Dezsőnek, az Újvidéki Rádió magyar szerkesztősége vezetőjének a gondolatai olvashatóak: „…Anikó és Csongor rendkívül ügyesen éri el, hogy a riportalanyok megnyíljanak, őszintén beszéljenek — bármiről. Még akkor is, ha tudják, nyíltságukkal nem a legszebb képet festik magukról. Komoly dolgokról kitárulkozóan kommunikálni nagy szakmai tudást és felkészültséget igényel — a szerzőpáros simán vette az akadályokat.”

— Amikor a rádióban lehetőséget kaptam rá, hogy találjak ki, álmodjak meg egy műsort, melyet szívesen készítenék, éltem az alkalommal, és 1999 októberében elindítottam egy magazin jellegű adást, melynek Női hullámhosszon volt a címe. Akkor még arra gondoltam, női témákkal foglalkoznék, de ez szűk mozgástérnek bizonyult, és hamarosan én is rájöttem, hogy nem csak a hölgyekhez szeretnék szólni. Néhány év múlva csatlakozott hozzám Csongor, és attól kezdve közösen alakítgattuk az adást — melynek a Közös nevezőn címet adtuk —, míg elérte a mai formáját — mesélte a kezdetekről Nánási Anikó. Hozzáfűzte azt is, hogy az 55 perces összeállítás hétfőnként, a délutáni híradó után (15 óra 35 perc) kerül az éterbe, az ismétlésének az időpontja pedig csütörtök reggel 9 óra.

— A műsort családi magazinként definiáljuk, mivel a gyermekneveléstől kezdve a kapcsolati problémákon át egészen a sikeres személyek bemutatásáig számos dologgal foglalkozunk. Igyekszünk olyan témákat felvetni, amelyek az egész családot érdekelhetik. Időről időre a közvélemény figyelmére számot tartó társadalmi jelenségeket, folyamatokat is boncolgatunk, hiszen azok a család és az egyén számára is fontosak — kapcsolódott a beszélgetésbe Miklós Csongor. — Szerintem az ötletelés a legnehezebb része a munkánknak, különösen így, két évtized után, hiszen sokszor érezzük, hogy már mindenkit megszólaltattunk, minden témát feldolgoztunk. Hétfőn, a műsor után azonnal leülünk megbeszélni, mihez kezdjünk a következő alkalommal. Persze vannak események, rendezvények, melyek kínálják magukat, mint például a világnapok vagy a példamutató nagycsaládok díjazása. Amikor sikerül megállapodnunk, elindulunk a terepre. Mindig igyekszünk több szemszögből, több alannyal, szakértővel körbejárni a kiválasztott témát.


Miklós Csongor és Nánási Anikó (Ótos András felvétele)

* Mennyire szeretnek az emberek ezekről a gyakran „intim” kérdésekről beszélni? Előfordult-e, hogy visszautasítottak benneteket? 

Anikó: — Időnként kell egy kis rábeszélés, de visszautasításban nagyon ritkán részesülünk. Néha zökkenőkkel indulunk, de általában megnyílnak nekünk az alanyaink, és végül egy jó beszélgetés kerekedik ki. Persze előfordult, hogy vállalták az interjút, aztán kint ültünk a kocsiban, mert zárt kapura találtunk, és a telefont sem vették fel. A rádióban az az érdekes, ha minél több hang szólal meg, ezért ha általános témáról beszélgetünk, vagy körkérdést készítünk — például az alkoholizmusról vagy az elvándorlásról —, akkor nem ragaszkodunk hozzá, hogy a nevük, foglalkozásuk stb. megadásával szerepeljenek a megszólaltatott személyek.

Csongor: — Húsz év után ki merem jelenteni, hogy a Közös nevezőn Vajdaság-szerte hallgatott műsor. Az emberek tudják, hogy ez nem bulváradás, nem azzal akarunk szórakoztatni másokat, hogy kicikizzük valakinek a problémáját. Társadalmi gondokra, élethelyzetekre szeretnénk rámutatni, melyekbe mindannyian belecsöppenhetünk, és ezek a példák tanulságosak lehetnek. Ennek tükrében a legtöbben úgy fogadják a bekopogó riportereket, hogy tudják, miről van szó, ismernek bennünket. Mi pedig tisztában vagyunk azzal, hogy a feloldódásra, ráhangolásra várni kell, és sokszor, mielőtt bekapcsoljuk a magnót, hosszú kávézásokra van szükség. Az öngyilkosságot, a válásokat, a családon belüli erőszakot, esetleg a szinglik életét sokféle módon meg lehet közelíteni, de mi soha nem hozzuk az alanyainkat kellemetlen helyzetbe, nem nevetünk ki senkit, és egyetlen esetből sem kreálunk szenzációt, mert ezek a helyzetek az élet részei, és bárkivel megtörténhetnek.

Anikó: — Mivel ezek szerkesztett műsorok, a felvett anyagot meg kell vágni. Néha az is előfordul, hogy szinte semmit sem szeretnénk kihagyni, mert annyira jó a beszélgetés, ilyenkor két részben, két egymást követő héten adjuk le. Meg kell említenem a zenét is, hiszen az adást a gondosan válogatott dalok teszik kerek egésszé. 

* Összeszámoltátok-e, hogy a két évtized alatt hány műsort készítettetek, hány embert szólaltattatok meg?

Csongor: — A húsz év alatt, kis túlzással, mert a nyári időszakban három hónapon át szünetelnek a magazinműsorok, csaknem ezer Közös nevezőn született meg. Nagyon sok településen jártunk, számtalan emberrel beszélgettünk, ezt meg sem próbáljuk számszerűsíteni. Előfordul, hogy a teljes adásban csak egy emberrel beszélgetünk, viszont a tematikus műsorokban általában öt-tíz személy szólal meg. Mi egyébként inkább az utóbbiakat szeretjük, mert azoknál gyakran érezzük, hogy belenyúltunk a darázsfészekbe. 

* Hogyan válogattátok ki ebből a temérdek témából, hogy mi kerüljön bele a könyvbe?

Anikó: — A kiadvány tizenöt témát tartalmaz. Az volt a vezérelvünk, hogy a tematikus műsorokat dolgozzuk át írásbeli formába, ezért a portrék és a családi riportok maradtak ki. Azokból a beszélgetésekből válogattunk, amelyek — függetlenül attól, hogy a műsor mikor készült — még ma is aktuálisak, és még huzamosabb ideig azok is maradnak. Ezek sorába tartozik a gyermekvállalási kedv hanyatlása, a népességfogyatkozás, az elvándorlás, a válások magas száma, a házasság intézményének a válsága, a szülői szerep megváltozása stb.

Csongor: — Könnyedebb történetek is olvashatóak, mint például a szőke nők körüli előítéletek vagy a fociőrület, esetleg az a kérdés, kik vezetnek jobban: a nők vagy a férfiak? Egyébként ha eddig nem tudtuk volna, most rájöttünk, a rádiónak mi a varázsa! Ott ugyanis vissza tudjuk adni azt is, akikor valakinek elakad a hangja, sóhajt, hatásszünetet tart, elhalkul, majd hirtelen felkiált, viszont írásban ezt nem lehet érzékeltetni. És a zenét is mindig nagyon gondosan válogatjuk, mert azzal erősíthetjük az elhangzottakat. Habár az írott formából a felsoroltak hiányoznak, mi azért a könyvet is jónak tartjuk, és ajánljuk mindenkinek. Ezek a témák megérdemlik, hogy az ember időnként elővegye őket, és rágódjon rajtuk. A hang elszáll, így viszont a műsorok egy részének kézzelfogható nyoma marad. Mivel a vajdasági magyar újságírás, így a rádiózás is meglehetősen politika-központú, az ilyen jellegű magazin-, vagy ahogyan a rádiós zsargonban nevezik, állóműsorok gyakran a háttérbe szorulnak, ezért nem is árt, ha rájuk irányítjuk a figyelmet.

Nánási Anikó és Miklós Csongor a beszélgetés végén mindazoknak köszönetet mondott, akik a támogatásukkal, biztatásukkal hozzájárultak a kötet megjelenéséhez, de elsősorban a VMMI professzionális segítségét és munkáját emelték ki, hiszen, mint megjegyezték, nekik semmiféle tapasztalatuk sincs a könyvkiadásban.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Riport rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Közös nevezőn: egy műsor, mely megérdemli a figyelmet
Riport
Facebook

Támogatóink