home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Könyvszéli jegyzet: Versekről, általában
Káich Katalin
2012.09.19.
LXVII. évf. 38. szám

Ki olvas ma verset? Lehet, hogy senki. De az biztos, hogy kevesen vannak azok, akik a költészetet választják, hogy egy kissé feloldódjanak a nyugtalanító hírekben bővelkedő, nyomasztó és vigasztalan mindennapok szorításából. Könyveket pedig nemcsak hogy nem vásárolunk, de nem is olvasunk. Legkevésbé vagyunk verseskötetek társaságában.

Valamikor a szerényebb anyagi körülmények között élők beiratkoztak a könyvtárba, s így jutottak hozzá azokhoz a szellemi élvezetekhez, melyek egyensúlyt teremtettek, tartottak fenn az ember lelkivilágában és védték őt a hétköznapok lélekölő hordalékainak sérülést okozó következményeitől. Ma nem védi őt semmi, mert ami enyhíthetne valamelyest a fásultságba borult emberi érzelemvilágon, a látókör peremére szorult, kinn rekedt az érdeklődési körön. Az eltömegesedett ember már csak a sokaság összevisszaságát ismeri, látszólag abban érzi magát biztonságban, és meg sem próbál önmaga törvényeit követően élni. Túl nagy a sodrása a sokadalomnak, az ellenállás képessége pedig kiveszőben van az emberek többségéből.
A gyors ütemű 20. század végi eldologiasodás folyamatában, a minden egyedit, sajátosat elsöprő, lélekvesztő pörgésben a globalizáció fogságába esett és irányt tévesztett ember számára a költészet, sok mással egyetemben, letűnt az érdeklődés horizontjáról. Még a dalokból is, tehát a természetes közegből is kiveszett a költészet, s helyébe a sivár és egyhangú gépzene lélekbénító ütemessége lépett.
Pedig a költészet csodálatos. Ha kell, lélekgyógyító, ha kell, léleknemesítő, meg lélekvigasztaló és lélekfelemelő. Időigényesség szempontjából nem megterhelő. Pontosan arra elég, hogy az emberi lélekkel együtt bevonulva ama  belső házba, szembenézzen vele, és ők ketten, mármint az ember  és a vers párbeszédbe elegyedjenek egy-egy költői mondanivaló jóvoltából.
Petőfi Sándor A négyökrös szekér című verse pl. mindössze négy versszakból áll, de az egész teremtett világ szépsége megnyilvánul benne. Az ég és a föld harmonikus egysége szólítja meg az olvasót egy holdvilágos éjszakán megtett társasági utazás okán. A szárnyakat adó szerelem a csillagos ég felé repítette a fiatalokat, miközben a négyökrös szekér egy országúton haladt, nehézkesen a kitűzött cél felé.
Ég és föld, mint ahogy az lenni szokott egy normális felépítésű világban, együtt adott keretet egy leány és egy fiú ébredező gyengéd érzelmeinek. 
Ebben az érzelmeket tagadó, érzelmektől megfosztott világban kevesen merik felvállalni nemcsak azt, hogy ne adj’ isten, vannak érzelmei, de divatjamúlt, hovatovább idejétmúlt lett a szerelem is. Nem trendi, nem in szerelmesnek lenni. Így aztán elmarad az ég meg a föld harmóniájának megtapasztalása is. Elmarad az összevetési lehetősége a szárnyalásra serkentő költészetnek meg a reális anyagi világ vaskosságából eredő nehézkességnek. Elmarad az egység nagyszerűségének az érzékelése.
Beszűkül a világ.
Maradnak viszont a párbeszédre való képtelenség, az egyre bonyolultabbá, körülményesebbé, akadozóbbá váló 21. századi emberi kapcsolatok, melyek között, miközben az egyéniben elhalványulnak, illetve az egyéniből kikopnak az egyediséget tápláló és meghatározó jellegzetességek, felerősödnek a globálishoz való tartozás behatároltságai, korlátjai.
Ezért hát ajánlom figyelmébe mindazoknak, akik meg szeretnének szabadulni életük kilátástalanságainak terhétől akárcsak egy pillanatra is, induljanak el egy-egy vers útján. Kezdetnek itt A négyökrös szekér. Segítségével felfedezhetik és megtapasztalhatják ég és föld szétválaszthatatlanul összetartozó csodateremtő egységét, mely a béklyóba vert anyaggal is képes dacolni, hogy az emberi lélek felszállhasson a magasba.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..