home 2024. július 18., Frigyes napja
Online előfizetés
Kifordítom, lefordítom, átfordítom
Szerda Zsófia
2021.09.30.
LXXVI. évf. 39. szám
Kifordítom, lefordítom, átfordítom

Az újvidéki Híd Kör Egyesület és a sziváci Szenteleky Kornél Magyar Művelődési Egyesület által hagyományosan megrendezett Szenteleky-műfordítótábort az idén is megszervezték a kishegyesi Kátai Tanyán, mely tökéletes helyszín az év minden szakában arra, hogy teljes nyugalomban, kint a természetben, irodalomról s annak fordításáról beszélgessen vagy harminc táborozó. Reflektorfényben az angol, a német, a szerb és a magyar nyelv volt.

Orovec Krisztina, a tábor egyik fő szervezője szerint az idei műfordítótábor volt a legjobb az eddigiek közül.

Az idén volt a legtöbb résztvevőnk, és már első nap kialakult egy kellemes, oldott hangulat. Szinte minden résztvevő azonnal megnyílt. Talán megérezték, hogy mi is közvetlenebbül viszonyulunk hozzájuk. Folyamatosan megvolt a párbeszéd, az építő jellegű vita. Az idén nem igazán voltak frontális előadások, nem egy tanár-diák viszony alakult ki, sokkal inkább tapasztalatcsere folyt. A tábor résztvevői között voltak gimnazisták, de nyugdíj előtti magyartanárok is, s azt látom, hogy minden téma mindenkinek tudott nyújtani valamit. Az előadók is figyeltek rá, hogy ne használjanak túl elvont szavakat, ne legyenek túl szakmaiak az előadások, a gyakorlatiasságon volt a hangsúly. Konkrét példákat vizsgáltak meg, főleg a műhelymunkákon. Az előadóink tapasztalt műfordítók, akik elmélettel is foglalkoznak, s a résztvevők mellett ők is tanultak egymástól.

Krisztina elmondása szerint sok olyan író-költő van, aki írás mellett fordítással is foglalkozik, így nagy a választék az előadók esetében is. Az idén is volt magyarországi vendég, Mesés Péter, aki a német fordítók csapatát vezette. Kriszta szerint a KMV műfordító-szekciójába egyre több szöveg érkezik, de szerinte sok fiatal nem meri magát kipróbálni fordítóként.

A műfordítás művészet. Olyan, mint a festészet vagy a költészet. Lehet, hogy sokan azt hiszik, erre nem képesek. Pedig két tehetséggondozó gimnáziumunk is van, a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumban ráadásul nagy hangsúlyt helyeznek a nyelvekre. Az ott tanuló diákok mindegyikének ki kellene magát próbálnia műfordítóként is. A műfordítás hosszú távon is művelhető, s jó tapasztalatot ad akkor is, ha valaki mással akar foglalkozni a későbbiekben. Kell hozzá egy nyelvi kreativitás, mely sok emberben megvan. Ráadásul ez fejleszthető. A másik pozitívuma, hogy jó értelmezési lehetőséget ad az irodalmi művekhez. Elolvasol egy novellát, mely megtetszik, és ha lefordítod, még jobban megérted, és még jobban megtetszik. Ezt csak azt tudja, aki már fordított. Ez a mély olvasás. Egy könyvet, novellát, verset akkor tudsz igazán megérteni, befogadni, ha már lefordítottad mondja Kriszta. 

Marko Čudić volt az egyik műhely (magyar—szerb) vezetője. Csoportjában két résztvevő volt, és több szöveggel is foglalkoztak — Laza Kostić Santa Maria della Salute című versének két magyar fordítása (Ács Károly, Milosevits Péter), Tóth Krisztina Fehér farkas című novelláskötetének a fordítása —, illetve előadásában Krasznahorkai László Megy a világ című kötetének fordítási nehézségeiről, kihívásairól beszélt.

Megpróbáltam nem normatív lenni, egyszerűen csak leírni, milyen alternatívák léteznek, hogyan lehet közelebb hozni egy romantika végi, modernizmus eleji verset, Kostić versét a mai olvasóhoz. Mivel voltak középiskolások is a táborban, akiknek még nincs bölcsészeti, teoretikai tudásuk, megpróbáltam ezeket is egy picit népszerűbb módon megfogalmazni. Amit hiányolok a táborból, s ebben én magam is ludas vagyok, hogy kevesebbet foglalkoztunk műhelymunkával, de, mondjuk, erre valóban kevés ez a néhány nap. A fordítás magányos tevékenység, ezért jó néha összejönni, és megtárgyalni a problematikákat, a felmerülő nehézségeket, kérdéseket. Az én csapatomban magyarról szerbre fordító hölgyek voltak, az egyikük a tanszékünk, a Belgrádi Magyar Tanszék lektora, valamint egy fiatal fordító, aki mesterszakát transzlatológiából csinálja, s azt hiszem, hamarosan nagyon jó fordítóként hallunk majd róla. Nem először veszek részt a műfordítótáborban. Nagyon jól érzem itt magam. Minden évben új diákok jönnek, változatos témák kerülnek napirendre, mindig más a fókusz. Nincs cenzúra, nem ex cathedra előadások vannak, bele tudunk szólni egymás dolgaiba, s jó értelemben vett irodalmi vitákat is lehet generálni. A sportfoglalkozást hiányolom (nevet) — mondta Marko.

Arra a kérdésre, mit ajánlana fordításra a fiataloknak, természetesen kedvenceit sorolta: Krasznahorkai Lászlót, Tarr Sándort, de Szabó Magdát is megemlítette, hiszen, mint mondja, nagyon olvasmányos, és sok könyve még nincs lefordítva.

Rajsli Emese, a tábor másik főszervezője elmondta, egyre inkább kezd formálódni, hogy milyennek kellene lennie ennek a műfordítótábornak, évről évre újítgatnak rajta ők maguk is.

— Több időt kellene hagyni a mentori órákra, melyeken a résztvevők egy-egy nyelven a mentorukkal megbeszélhetik az előre megkapott szöveget, vagy azt, amelyet ők maguk fordítottak. Krisztával azt láttuk, hogy sok előadás, műhelymunka volt az idén, ami nem csak egy bizonyos nyelvnek volt érdekes, általános fordításelméleti kérdéseket elemeztek, egy picit kevés idő maradt a tényleges mentori foglalkozásokra. Ezen lehetne változtatni, de ehhez több idő kellene. Nem elég egy hétvége.

A tábor utolsó napján egy igen izgalmas témát vesézett ki Rajsli Emese és Bakos Petra, a műhelyük címe Biológiai nem, nyelvtani nem, társadalmi nem volt, különös tekintettel a nyelvtani nemek fordítására.

Bakos Petra az angolos csapatot vezette a táborban, így angol nyelvű szöveget hozott a fenti problematikát szemléltetendő.

— Az angolok sokszor oldalakon át he/she módon jelölik a karaktereket. Most egy szenvedélyes szerelemről szóló írást hoztam, ahol egy nő meséli, mennyire szerelmes a férfiba (he), s ott van még a she, a férfi felesége, aki szintén szimpatikus számára, belülről szinte szétszakad. Számára tehát csak mint he és she léteznek. A magyarban ezt őként lehetne fordítani, de akkor honnan tudjuk, mikor kire vonatkozik. Ha azt írjuk, hogy: a férfi, a nő, az idegenül hangzik, hiszen az ember nem így beszél arról, akibe szerelmes. Ráadásul sokáig az sem világos, hogy ki az, aki beszél, ki szerelmes. Innen indult a beszélgetés. Ez egyébként nem új keletű probléma, már a XVI. századtól próbálják megoldani. Sokáig a they szót használták az egyes szám harmadik személyre is, Dickens a The Pickwick Papersben így oldotta meg, hogy az olvasók ne tudják meg, kiről pletykál. A viktoriánusok a XIX. században azt mondták, hogy a he a semleges, a theyt kiiktatták. Most próbálják visszahozni angol nyelvterületen a they használatát. Egyébként jó dolog érzésekről úgy is olvasni, hogy nem kapcsolunk hozzájuk rögtön egy biológiai nemet, hiszen a szerelem nem feltétlenül poláris.

Rajsli Emese az új, szerbiai törvénytervezetet említette, mely a műfordítás szempontjából is érdekes lehet.

— El kell dönteni, hogyan fordítsunk bizonyos dolgokat. Ona je ušla. Ez annyi lenne: Ő bejött. Ebből még nem tudjuk, milyen nemű az az ő. Persze minden attól függ, mit fordít az ember: verset, prózát, irodalmi nyelvezetű szöveget vagy szlenget, de ezzel valamit kezdeni kell a magyarban. Egyébként visszafelé is érdekes a dolog: hogyan fordítsunk magyar szöveget, ha nem egyértelmű, ki a lírai én a versben. Érdekes fordítói feladat. Mondok egy másik példát: ha azt mondod: nije došla advokat — ez idegen a szerb nyelv szellemétől, használhatjuk tehát az advokatica, advokatka szót. De mi a helyzet más szakmákkal? Psihijatrica vagy psihijatarka? Itt már gondban vagyunk. Az sem használatos, hogy dekanka, hiszen sokáig nem is volt női dékán. Lassan, de biztosan a nyelv követi a társadalmi változásokat.

Az előadások és a foglalkozások szüneteiben mindenki kivonult a teremből, hogy az utolsó őszi napsugarakat magába szívja, de még napozás közben is a nyelvről, az elhangzottakról beszélgettek.

A táborban előadást tartott még Radics Viktória (A műfordító kutatásai), Utasi Csilla (Miroslav Krleža és a magyar irodalom), Nenad Andricsek (Az írógéptől a robotfordítóig, avagy: mennyire félsz a CAT-eszközöktől?), Orcsik Roland (A fordító álma — Miloš Crnjanski Sumatra című versének magyar változatai), Bogár Edit (A disztópia nyelve — Johanna Sinisalo A Nap Magja című regényének fordítói kihívásai). A műhelymunkákat Bakos Petra (angol—magyar, magyar—angol), Marko Čudić (magyar—szerb), Mesés Péter (német—magyar, magyar—német), Orcsik Roland, Orovec Krisztina, Radics Viktória és Rajsli Emese (szerb—magyar) vezette.

Irodalmi estek is voltak: Zvonko Karanovićtyal Orcsik Roland és Rajsli Emese beszélgetett, Bojan Krivokapićtyal és lengyel fordítójával, Krzysztof Wołosiukkal pedig Bakos Petra. Krzysztof Wołosiukkal hosszú eszmecserét folytattam nyelvről és fordításról, ezt az interjút a következő számunkban olvashatják.

Fényképezte: Szerda Zsófi

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..